Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az utolsó ítélet órája (Doomsday Clock) elnevezésű jelképes szerkezetet a világ atomtudósai két perccel előbbre állították. Most már 23 óra 55 percet jelez – volt olvasható egy internetes újság honlapján…

A szimbolikus órát 1947-ben alkotta meg a két évvel korábban alapított Bulletin of the Atomic Scientists nevű folyóirat és a hasonló nevű tudományos társaság. A szervezet ezzel szerette volna figyelmeztetni a világot a nukleáris fegyverkezés veszélyeire. Az óra előreállítását a tudósok nemcsak azzal indokolják, hogy a nukleáris fegyverkezés újra fellendülőben van, hanem azzal is, hogy nem teszünk eleget a globális felmelegedés megfékezése érdekében.

Érthető, hogy a világvége ígérete minden korban félelemmel és rettegéssel töltötte el az embereket, hiszen ez személyes létük és egzisztenciájuk végét is jelentette. A szorongás csökkentésére, de akár attól függetlenül – puszta kíváncsiságból – is sokan sokféleképpen igyekeztek kiszámítani, mikor érkezik el a végső leszámolás ideje. A legutóbbi „tipp” a huszadik–huszonegyedik század fordulójára vonatkozott.

Amikor Jézustól kérdezték meg, mikor jön el Isten ítéletének napja, ő azt válaszolta: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Mt 24,35–39)

Ez a megállapítás azt sugallja, hogy – miként egykor az özönvíz – egyszer a végítélet is hirtelen, váratlanul érkezik. Ennek némiképp ellentmond, hogy Krisztus azoknak, akik az utolsó idők jelei felől érdeklődtek, azt mondta: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek. Fogtok hallani háborúkról, és hallatok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!” (Mt 24,4–8) Jelek tehát nemcsak hogy lesznek, de nagyon is szembe fognak tűnni, befolyásolva a földön élő emberek mindennapjait.

Jézus második eljövetelének közeledtével egyre több lesz a keresztények feladata is, hiszen példaként állnak mind a haláluk miatt rettegők, mind a szkeptikus kétkedők előtt, akik nem hisznek abban, hogy valaha is számot kell majd adniuk Istennek az életükről.

Ha az utolsó ítélet órájának szerkezetét nem állították volna előre a világ atomtudósai, a földön élő egyház tagjai akkor is tisztában lennének vele: bőven van még mit tenniük. A szeretet és a hit egységét azonban nem elegendő csupán egyetlen héten át – az ökumenikus imahéten – „demonstrálni”. Az a kérés pedig, amelyet a Megváltó egykori tanítványaihoz fordulva fogalmazott meg – „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35)–, jelenleg is aktuális.

A tanítványoknak szavaikkal és cselekedeteikkel ma is bizonyságot kell tenniük Isten erőt adó gondviseléséről és szeretetéről. Emlékeztetniük kell az embereket arra, hogy életük ideje véges, és egyszer majd számot kell adniuk arról, vajon Isten akarata szerint éltek-e ezen a földön. Tanúskodniuk kell arról, hogy a halál és az egykor majd bekövetkező ítélet nem a vég, hanem egy új, teljesebb élet kezdete, amikor ki-ki színről színre lát majd (1Kor 13,12). És kinek-kinek a maga helyén arról ugyancsak szólnia kell, hogy még van lehetőség a változtatásra, a megtérésre, amíg mindez be nem következik!

E feladat teljesítése most, amikor az utolsó ítélet órájának mutatója a 23. óra 55. percénél áll, mindannyiunk számára még inkább időszerű.

G. Zs.

::Nyomtatható változat::