A vasárnap igéje

Nagycsütörtök – 1Kor 11,23–29

Hozzászólás a cikkhez

Nagyhét naptári és tartalmi közepén csodálatos ünnep nagycsütörtök. A hosszú böjti időszak komor lila színe és nagypéntek halálos feketesége között vakító fehér az oltárterítő s minden paramentum (ahol stólát használnak, az is). Sokatmondó jel: nagycsütörtök igazi Krisztus-ünnep. Ragyog, mint karácsony és húsvét. Hófehér. Ez az a nap, amikor megértem, amit Pál apostol így fogalmaz meg: „…minden értetek van…” (2Kor 4,15)

Mai igénk a legkorábbi, de egyben legalaposabb tudósítás az úrvacsora szerzéséről, értelméről és gyakorlatáról. Nem véletlen, hogy az egyház nem az evangéliumok (egyébként is eltérő) híradásából, hanem Pál soraiból idézi a szentség alapító igéit. Minden szava gazdag kincs, egy életen át ízlelendő, tanulandó ige.

A bibliaolvasó Útmutató e napi zsoltárigéje: „Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.” (Zsolt 111,4) Nagycsütörtökön ezt az emlékezést élhetjük át. A biblikus-keresztény emlékezés nem csupán visszatekintés, hanem a megjelenítés és a jelenvalóvá tétel alkalma. Ami egykor megtörtént, az valósággá válik a mi életünk számára. Éppen az úrvacsora eseménye hordozza ezt a csodát: leülünk (letérdelünk) egy asztal köré, Jézus Krisztust tudjuk az asztalfőn, s jelenvalóvá válik az egykori esemény – Urunk önmagát adja és osztja szét, táplálva és éltetve minket. A halálba készülő Názáreti mondja: „…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” S lám, a feltámadott Krisztus is asztalhoz hívja a halászatból visszatérő tanítványokat. A halált legyőző Úr húsvét után többször is együtt eszik tanítványaival. Sőt: az emmausi tanítványok éppen arról a mozdulatról ismerik fel, ahogy veszi a kenyeret, és adja a kelyhet. Az úrvacsora ma is, számunkra is a feltámadott Jézus Krisztussal való személyes találkozás nagy lehetősége.

Tiérettetek megtöretik. Ha valaki még bizonytalan Isten szándékában s az emberré lett Isten tetteinek indítékában, itt válaszra lel. Krisztus testét azért törik meg, vérét azért ontják ki, hogy a jogos büntetés ne minket érjen. Értünk történt minden. Ő vette magára mindazt, amit mi érdemelnénk. S hogy ez ne csupán vallástörténeti érdekesség, izgalmas mitológiai történet legyen, jelenvalóvá teszi életünkben. Valahányszor eszünk e kenyérből és iszunk e pohárból, Krisztus értünk, helyettünk, miattunk történt halála lesz jelenvalóvá, hatékonnyá életünkben. Ezért hirdethetjük a kenyér és a bor ajándékában az Úr halálát.

Új szövetség. Szövetségkötésre akkor van szükség, ha tisztázni kell két fél kapcsolatát. A bűneset óta elromlott a viszony a Teremtő és teremtménye között. Rendezhető? Isten emberszeretete abban nyilvánult meg, hogy hajlandó volt szövetséget kötni. Vállalta a szövetségkötés minden rizikóját.

Úrvacsora: új kezdet ez Isten és népe között. A régi nem szűnt meg, de egyoldalúvá vált: csak Isten tartotta be. Isten azonban nem állt le embert mentő programjával. Új szövetséget kínált fel Jézus Krisztusban. A kaput szélesre tárta, a lehetőséget mindenki számára hozzáférhetővé tette. Egyoldalúan vállalt kötelezettséget. Egyszülött Fiát sem kímélte… Nem várta meg a mi ügyetlenkedő próbálkozásaink eredményét, hanem ő maga békéltetett meg önmagával. Mindenki résztvevője lehet az új szövetségnek, aki elfogadja, hogy Jézus Krisztus halálában van a mi váltságunk. Krisztus áldozata az élet útját nyitja meg. Pál egy másik helyen így fogalmazza meg ezt: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32) Mi ebben a szövetségben élhetünk. Ez mindennapjaink stabil alapja, gondolkodásunk és döntéseink koordinátarendszere, reményünk biztonsága. De ez a szövetség elsorvad, ha nem élünk Krisztus testével és vérével.

Amíg el nem jön. Keresztény létünk és gondolkodásunk igazi távlata Krisztus eljövetele. Csak úgy szabad élnünk, hogy tudatában vagyunk: ő eljön ítélni élőket és holtakat. A vele szemtől szembe való találkozás felé tart a világ élete és egyéni életünk egyaránt. Amíg azonban vissza nem jön, az úrvacsora táplálékával megerősödve hirdetjük: az út az életbe a halálon át vezet. Krisztus halálán át.

Méltó módon fogadni. Sokszor félreértett mondat. Nem a gyónás és az úrvacsora elválaszthatatlan kapcsolatára utal. A mai igénket megelőző szakasz arról szól, hogy vannak a gyülekezetben olyanok, akik az úrvacsorát összekeverik más étkezéssel, hiszen nem fogják fel a lényeget, hogy mi is az valójában. Méltó módon – ez azt jelenti: úgy megyek az Úr asztalához, hogy tisztában vagyok a szentség titkával. Hogy elfogadom: az valóban – még ha érthetetlen módon is – Krisztus valóságos teste és vére. Ez az elfogadás pedig csak a hit útján történhet meg. Rábízom magam: ő adja magát a kenyérben és a borban. Értem történik mindez, s értem válik jelenvalóvá a csoda: Isten éltető szeretete.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::