Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Közbenjárt a bűnösökért. Ézs 53,12 (Lk 22,32; Jn 12,12–19; Fil 2,5–11; Zsolt 69,17–37) Jézus szereti a bűnös embert. Ha nem így lenne, akkor senkit sem szeretne. Az maga a pokol lenne! De mert szeret, mindent megtesz azért, hogy Isten jelenlétébe kerülhessünk. Ennél nagyobbat senki sem tehet a világmindenségben. A világmindenségnek apró porszeme vagyok. Jézus ezért a porszemért is közbenjár. Ez nem logikus. Érthetetlen. Kegyelem.

Megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. 2Móz 16,12 (Mt 21,10–11; Róm 5,6–11; Mt 26,69–75) Vannak, akik még nem tudják ezt. Nem tudják, mert nem tapasztalták meg őt: Istent. Pedig nem nehéz. Két dolog szükséges hozzá. Az egyik a megadás, a másik az átadás. Megadni magam a Mindenhatónak úgy, hogy közben az ego szinte megszűnik. Átadni magam Krisztusnak úgy, hogy életem megtisztulását, megújulását tőle várom. És akkor megtudom, hogy ő az Úr, az én Istenem.

Ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ézs 54,4a (1Kor 1,22–23; Jób 38,1–11;42,1–6; Mt 27,1–14) A keresztény embernek istenhívőként semmi szégyellnivalója sincsen. Sőt! Akit Isten szeret, sokkal természetesebben járhat-kelhet ebben a világban. Istent nem kell szégyellnünk! Jézus Krisztus sem szégyell bennünket. Pedig megtehetné. Ehelyett könyörög értünk. Az Atya előtt.

Az Úr fölemeli a porból a szűkölködőt. 1Sám 2,8a (Lk 23,42–43; Ézs 26,20–21; Mt 27,15–30) Nyomaszt az egy életen át tartó „gyűjtögető életmód”. Nyomasztanak a gázáremelések. Nyomasztanak az újabb útadók, a kenyér árának emelése. A havi bevásárlás a fizetés harmadát elviszi. Az üzemanyag megint drágább. Nyomaszt az ellopott adóforintjaim sorsa. Nyomaszt a hónapról hónapra élés nyavalyája. Nyomaszt a csontsovány gyerekekről készült képek borzalma. Nyomaszt és megrettent a lelki sivárság és a lelki szegénység. Elolvasom az Útmutató igéjét: „Az Úr fölemeli a porból a szűkölködőt.”

Az én Uram, az Úr, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Ézs 50,7a (Mt 26,26–28; Jn 13,1–15/34–35/; 1Kor 11,23–26; Mt 27,31–44) Este és reggel az ágy mellett térdepelve elmondott imádság belső tartást ad. Kitartást, amikor elegem van mindenből, és már úgy érzem, nincs tartalék erőm a következő naphoz, órához. Megtart józannak akkor, amikor a kísértés el akarna hatalmasodni bennem. Feltart, ha indulatosan nekimennék a sértegetőnek, a felbosszantónak, a gyalázkodónak. Összetart ott, ahol széthúzás, ellenségeskedés ékelődik házastársak, munkatársak közé, ahol a diabolosz, a szétdobáló, a gonosz kavar és rombol. Az imádság Isten tenyerén tart: hordoz és oltalomba helyez. Megsegít.

Ha Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Róm 8,10 (Hag 1,14; Jn 19,16b–30; 2Kor 5,/14b–18/19–21; Mt 27,45–56) Isten igazsága nem az, hogy halál jár a bűnös embernek, hanem hogy élet a hívőnek. De önmagában a bűn halált és kárhozatot hoz. Ha az csak van, és halmozódik, nincs olyan ember, aki talpon tudna maradni az utolsó ítéletkor. De ha a bűn után ott a bűnbánat, a hit és Krisztus valóságos jelenléte, akkor nincs az a bűn, amely megfosztana az örök élettől, elvenné tőlünk a mennyországba jutás ajándékát. Ne test szerint élj hát! Élj Lélek szerint!

Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Ézs 50,4a (Fil 2,11; Hós 5,15–6,3; Mt 27,57–66) A mai ige arra hívja fel a figyelmünket, hogy érdemes jó lelki kondícióban lennünk. Miért? Mert Isten számít ránk. Be vagyunk építve tervébe. Számol azokkal, akik a tanítványai, akiknek a szólás karizmáját adta. Mennyi mindenre rá tudjuk beszélni környezetünket; meg tudjuk győzni a másikat az igazunkról. De vajon hány embert próbáltunk már rábeszélni arra, hogy tartozzon Istenhez?

Horváth-Hegyi Olivér

::Nyomtatható változat::