Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Egy demokratikus társadalomban a kihívásokra sokféle válasz lehetséges. Ma egyre többen igénylik az egyház válaszait társadalmi és erkölcsi kérdésekben.

A római egyház nemcsak véleményt mond, de sok esetben kötelező érvényű útmutatást ad hívei számára erkölcsi és társadalmi kérdésekben. Protestáns felfogás szerint a keresztény embernek a Szentíráson tájékozódva magának kell a válaszokat megfogalmaznia, és aszerint kell cselekednie.

A Biblia tanúsága szerint Isten nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is ura, beleavatkozik az utóbbi viszonyaiba. Az egyház Isten akaratát az igehirdetésben közvetíti a világ felé. Az igehirdetés nem a polisz ügyeiről szól, mégsem lehet attól független.

A próféták igehirdetésében döntő szerepe volt a társadalmi igazságosságnak. Jézus minden kétséget kizáróan a szegények és a kisemmizettek oldalán állt. Új hatalmi rendet hirdetett meg követői, a keresztények számára: aki nagy akar lenni közöttetek, legyen mindenki szolgája.

Tisztában kell lennünk azonban avval, hogy ez az igehirdetés nagyon kevés emberhez jut el. Egyrészt az istentiszteletek gyenge látogatottsága miatt, másrészt azért is, mert a médiában megjelenő egyházi híreknek „nincs hírértékük”, jóformán csak az érintettek kísérik figyelemmel őket. Ennek oka először is az, hogy a szavak általában devalválódtak. Másodszor: a kereszténységé a pluralista társadalomban csak egy a sokféle vélemény között. Harmadszor azért nem kap nagyobb figyelmet mondanivalónk, mert ritkán hallani olyat, amibe „belecseng az emberek füle”. Általában azt mondjuk, amit elvárnak tőlünk, amit mindenki ismer mint az egyház (konzervatív) véleményét.

Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a kereszténység, az egyház nem tud véleményt mondani, és nem tud a társadalomra hatást gyakorolni. A verbális kommunikáció mellett van egy másik módja a közlésnek, amelyre talán kevesebb figyelmet fordítunk, de amelyet az emberek inkább észrevesznek és megfigyelnek – ez a viselkedés, a példamutatás, az életvitel. Az egyház léte maga is igehirdetés.

A legfontosabb kérdés számunkra tehát az, hogy tudunk-e saját életünkben, a társadalomban betöltött szerepünkkel bizonyságot tenni elmondott szavaink hitelességéről. Nem folyik-e közöttünk is harc a pénzért, a befolyásért és a hatalomért? Nem lettünk-e mi is áldozatai egy sikerre törekvő mentalitásnak? Nincs-e az, amit kifelé mutatni igyekszünk, ellentétben belső nyomorúságunkkal? Sokszor beszélünk a társadalom erkölcsi kríziséről, de mi van a mi erkölcsünkkel? Készek vagyunk-e levonni a szükséges következtetéseket és elfogadni a következményeket? – Sok olyan kérdés, melyeket nem szeretünk!

A gazdag világnak – melynek mindennek ellenére mi is részesei vagyunk! – új értékrendet és új életstílust kell kialakítania, ha nem akar a vesztébe rohanni. Tudunk-e és akarunk-e ebben mint egyház mi is elöl járni, vagy mi is ott vagyunk a plázák fogyasztói között, az autópályák száguldozói között és a mindig többet és nagyobbat követelők kórusában? Igyekszünk-e megtanulni a „lefelé növekedést”? Szolgálni akarunk vagy megélni?

Lehetne úgy igét hirdetni, hogy felfigyeljenek rá azok, akik az istentiszteletre nem jönnek el a szavakat meghallgatni.

Ha tetszik, ha nem, a választ a politika kihívásaira már megadtuk puszta létünkkel – de azért még lehetne változtatni a helyzeten!

Szilas Attila

::Nyomtatható változat::