Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Mt 7,8 (Zsolt 81,8a; Jn 20,19–29; 1Pt 1,3–9; Zsolt 116) Jézus szavai imádságra biztatnak. Aki kér, mind kap. Nem szabad felednünk, hogy keresztény létünkhöz elsősorban a lelki értékek szükségesek. Jézusa Szentlélekért való könyörgésre gondol, hogy az ő jelenlétében a többi szükséges is mind megadassék nekünk. Mindez nem zárja ki, hogy mindennapi kenyérért, munkahelyért, jó egészségért, istenfélő házastársért és Krisztust követő gyermekekért imádkozzunk. Jézus felhívása arra emlékezteti övéit, hogy ne csupán életük határhelyzeteiben forduljanak Istenhez, amikor már nincs más segítség, hanem mindig.

Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az Úrnál van igazság és erő! Ézs 45,23–24a (Jel 5,12; Ézs 42,10–16; Róm 14,1–12) Egyszer üt az igazság órája. Nem tudjuk, mikor és milyen események sodrában. Egyszer minden nép valamennyi állampolgára meghajol az Úr előtt. Elismeri istenségét, hatalmát és erejét. Akkor Isten lesz minden mindenekben. A megöletett Bárány (Jel 5,12) pedig vele együtt nyer dicsőséget és áldást. Ez a történelem végkifejlete, célja és értelme. Öröklét Istennel. Hisszük-e ezt, várjuk-e ezt az eseményt?

Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Róm 6,11 (Ézs 53,4; Jób 42,7–13/14–17/; Róm 14,13–23) Keresztény egzisztenciánk titkát tárja fel az apostol. A bűneinktől meg kell szabadulnunk úgy, ahogy a halálban mindentől mentesek vagyunk, hogy aztán éljen bennünk a Krisztus, és mi is csak neki éljünk. Örök harc ez a lelkünk mélyén, mert tudjuk, hogy Krisztus meghalt bűneinkért, szüntelen vágyakozunk mégis „kedvenc bűneink” után (mindent jobban tudni akarás, a másik megszólása, saját akaratunk érvényesítése és így tovább). Ugyanakkor valljuk: csak akkor vagyunk keresztények, haKrisztus él bennünk. Nemes harc ez, amely az utolsó szívdobbanásunkig elkísér minket. Harcoljuk a hit harcát Krisztussal!

Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 1Jn 5,4 (1Sám 17,45; 1Pt 1,22–25; Róm 15,1–6) Győztes keresztény életre hívott el mindnyájunkat a mi Urunk. Ez azért lehetséges, mert Jézus győzött az istennélküliség bűne, az elmúlás félelme és a Gonosz ármánykodása fölött. Aki ennek a hitnek a bizonyosságában él, aki ennek a hitnek az erejével harcol, az átélhet győzelmeket, mert Krisztus győz benne, minden porba hullása és vétke ellenére. Gondoljunk az egyháztörténelem nagy harcosaira (Gellért püspök, Bornemisza Péter, a gályarabokat megmentő de Ruyter admirális, Thököly Imre, Paul Gerhardt…).

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Fil 4,7 (Ézs 57,19; Jn 17,9–19; Róm 15,7–13) Ahol civakodástól hangos a ház, onnan menekülnek a családtagok is. Az ismerősök is távol tartják magukat az ilyen helytől. Ahol azonban békesség van, oda szívesen érkezik haza a fáradt családfő, az iskolás gyermek, és tér be a jó barát is. A békesség felülről való, Istentől érkező ajándék. Mögötte ott rejtőzik Isten megbocsátó szándéka éppúgy, mint gyermekeinek békességre törekvése. A hangos szó igazságunk hiányát és tehetetlenségünket jelzi, míg a békesség mindig Isten békességének a továbbadása. Ezt nyerjük el az áldásban is, amely minden istentiszteletünkön többször is hangzik, más-más igékkel. Részesedjünk belőle!

Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 1Jn 4,12 (2Móz 3,5; Lk 23,50–56; Róm 15,14–21) Az Istennel való találkozás mindig egyszeri és megismételhetetlen. Másként élte át Mózes, és sajátosan beszél róla maga Jézus is. Az apostolok tanúságtétele is sokszínű. Gondoljunk Pál apostol Jézussal való találkozására, amely számára istenélmény, hiszen alapvetően változtatta meg életét! János apostol a szeretet emberek iránti gyakorlásában látja az Istennel való találkozás fontosságát. Vegyük szívünkre János intését!

Bár fenséges az Úr, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót. Zsolt 138,6 (Mt 23,9; Jn 12,44–50; Róm 15,22–33) Megalázni embertársunkat a legnagyobb vétkek egyike, hiszen ő is éppolyan teremtmény, mint mi. Fennhéjázóként beképzelt magatartást tanúsítani egyet jelent az Istenről való megfeledkezéssel. Ő a mindenség Ura, életünk ajándékozója. Mire lehetnénk büszkék? Mindent tőle kaptunk. Leborulva imádhatjuk.

D. Szebik Imre

::Nyomtatható változat::