Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Uram, nagy itt a baj… Ólmos zsibbadtság telepedett ránk. Tétován emeljük kezünk-lábunk. Erőnk fogytán. Kapdosunk ide, keresünk amott, minden járható ösvényt megpróbálunk. Hátha… De kezünk csak a levegőt markolássza. Nem jutunk előbbre. Egyre mélyebb a gödör, egyre jobban lehúz a mocsár. Néha-néha felcsillan a szemünk. Talán majd erre… Vagy inkább amott? Új arc, jónak tűnő ötlet, na most, mondjuk. Itt a megoldás. S aztán újra csak a süket csönd. – Uram, lesz itt még feltámadás?

Uram, nagy itt a baj… Rég kiveszett már belőlünk a tisztesség. Kapni, kapni és mindig csak kapni akarunk. Meg kell élni, hajtogatjuk egyre csak. Szemesnek áll a világ, aki lemarad, ahhoz nem hajol le senki. S nem nézünk mi sem Istent, sem embert. Átverjük mi még a saját apánkat is a pillanatnyi haszonért. Világelsők lettünk sumákolásban, talpnyalásban. Gerincünk megpuhult. Semmi nem számít már, csak a nagy Én. Siker, gyors karrier, és nem számít, milyen áron. – Uram, lesz itt még feltámadás?

Uram, nagy itt a baj… Mindenkinek mindent szabad, mondják. Tedd azt, ami jólesik. Nem számít semmi más, csak hogy érezd jól magad. A szabadságot eldobtuk, s helyette a szabadosság kalitkaajtaját zártuk magunkra. Férfi a férfival, nő a nővel förtelmeskedik, felrúgván ezzel a te jó, bennünket védelmező törvényeidet. S még tüntetnek is másságukkal ahelyett, hogy egy sötét lyukban húznák meg magukat. Nem szent már a házasság sem, boldog boldogtalannal bujálkodik, családok zuhannak szét, elvált szülők gyermekei vergődnek, és tanulják el a rosszat, éppen szüleiktől. Uram, mi lesz ebből? – Lesz itt még feltámadás?

Uram, nagy itt a baj… Magyarnak lenni? Ugyan, mit számít az? Magyarság? Most Európa a divat. Hogy ugyanebben az Európában más, kis népek éppen újra fölfedezik magukat, mint az írek vagy a finnek? Nem, mi nem. Mi föladtuk önmagunkat. Boltjaink tömve vannak külföldi áruval, mert nekünk jobban kell az olcsó külföldi szemét, mint az értékes hazai. Nekünk nem kell István király, fittyet hányunk múltunk nagyjaira, mit nekünk a nagyok, akik meghalni is készek voltak e darab hazáért! Mi inkább üveges szemekkel bámuljuk a tévén beömlő globális mocskot. Bartók-év? Kodály-év? Minek az nekünk? Uram, van még megbocsátás? – Lesz itt még feltámadás?

Uram, nagyon nagy itt a baj… Hiszen hitünk sincs már. Nem kell nekünk se templom, se iskola. Rég elfeledtük már, hogy őseink ezeket egyszerre és egymással összefogva építették. Hiszünk mi a pénz hatalmában, mondjuk. Mert akinek pénze van, mindent megkaparinthat magának. A mi istenünk a kéj, a szex, az élvhajhászás lett. S ki gondol arra, mi lesz majd, ha kopogtat az ajtón a betegség, az öregség és a sor végén a halál? Őseink élő hitét dobtuk el magunktól. Az élő Isten, éppen te nem kellesz nekünk, Uram! És nem kell legnagyobb ajándékod, a megváltás sem. Mi okosabbak vagyunk nálad, mi majd önmagunkat váltjuk meg. – Félve kérdem: lesz itt még feltámadás?

Uram, nagyon nagy itt a baj… Mert önmagunkat emésztjük el éppen. Egymás torkát szorongatjuk. Ha nincs külső ellenség, találunk mi magunknak, magunk között. Egymás kezét megfogni? Netán egy irányba húzni, vonszolni azt a szekeret? Ugyan már! Mi a széthúzásban és a marakodásban vagyunk nagyok. Mekkora vésznek kell még ránk zúdulnia, hogy végre összefogjunk? Valóban, nekünk megint Mohács kell? Rajtunk már csak egy nagy tisztító tűz segíthet, égetheti ki a salakot belőlünk? – Lesz itt valaha is feltámadás?

Uram, már nem is tudom, mit mondjak. A legnagyobb baj tán az, hogy nincs kire fölnéznünk. Nincs, aki lelkesítsen, példát mutasson. És hazudnak nekünk, már évek óta folyamatosan. Még a megbánásuk sem valódi, itt már minden hamis. Lóvá tesznek minket épp azok, akiknek inkább példát kellene mutatniuk. Becsapnak, kizsebelnek, s az útonállás közben azt mondogatják: ez nektek lesz jó. Ők ott fenn csak gyarapodnak, mi itt lenn – az ügyeskedni képtelen többség – meg csak nyelünk. Már évek óta csak nyelünk. És közben akaratunkat veszítettük… Ez az igazi tragédia. Nem vesszük kezünkbe a sorsunkat. Lemondtunk a saját jövőnkről…

…Uram, a nép, melynek már a saját jövője sem kell, feltámadhat-e még?

Lupták György

::Nyomtatható változat::