Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A rendszerváltozás után megszületett a felismerés: örömteli a szabadság, nagyszerű dolog a demokratikus, pluralista társadalom, a sokszínűség, de mégiscsak szükség lenne valamilyen – értékminimumnak nevezhető – közös gondolkodásra, egységre. Azon értékek meghatározására, tiszteletére, amelyeket mindenki elfogad, kötelezőnek tart magára nézve.

Napjainkban ismét igen időszerűvé vált ez a téma. Nem véletlenül; nekem az egészségügy reformjával – talán inkább krízisével – kapcsolatban jutott eszembe. Mert úgy vélem, hogy elsősorban az élet tisztelete, ezzel összefüggésben pedig az egészség a közös értékek körébe tartozik.

Eltávozott egy ember útban az egyik kórházból a másikba, a mentőautóból szállt át Kharón ladikjába. Megdöbbentő volt, hogy egy ember eltávozásából mindkét politikai oldal egy-egy prominens képviselője – mellőzve az értékminimumot – azonnal politikai tőkét akart kovácsolni a másik kárára! Még mielőtt korrekt vizsgálat tisztázta volna szakmailag az esetet, már elhangzott egyfelől, hogy az egészségügyi reform első áldozata távozott el, másfelől pedig hogy a reformot opponáló magatartás a halál oka. Azután kiderült, hogy – túl az egész vita ízléstelen voltán – egyik vádaskodás sem helytálló, nem volt elkerülhető a tragikus vég. De a két oldal hívei addigra már – az értékminimum hiányában, emocionális alapon – szajkózták valamelyik álláspontot.

Az értékminimum hiányát fedezhettük fel akkor is – maradva az élettel kapcsolatos kérdéseknél –, amikor a művi meddővé tétel lehetőségét mindenfajta életkori és egyéb korlát nélkül javasolták törvénybe iktatni. Szintén az értékorientált gondolkodás hiánya volt felfedezhető abban az elképesztő törvénymódosító javaslatban, hogy vegyék ki a büntethetőség köréből azt az esetet, ha tizennégy–tizennyolc év közötti fiatalok – úgymond – kényszer nélkül készítenek magukról-egymásról pornófelvételeket, vagy megengedik, hogy mások készítsenek ilyet róluk.

Nemcsak a keresztény erkölcs, hanem bármilyen világnézet talaján állva hasonlóan kell megítélni – éppen erről szól az értékminimum – ezeket a kérdéseket. Ide tartozik a szélsőségekkel kapcsolatos egyértelmű magatartás kérdése, a mindenfajta kirekesztéstől, előítéletességtől való elhatárolódás is.

A drogfüggőség megfelelő kezelése is nehéz lecke. Jól példázza ezt az egyik vezető szakember, Topolánszky Ákos református lelkész tevékenysége. Ismételten beszorul két tábor közé, mert nem ideológiai, hanem szakmai alapon, a gyógyítás értéke alapján közelíti meg a kérdést. Ezért, bár közel áll a konzervatív gondolkodáshoz, nem a szigorú jogi utat, hanem az elterelést, a gyógyító együttműködést preferálja. További mai gond, hogy a reform nem kedvez az ilyen sajátos kérdéseknek. Ez is konszenzust igényel.

De más területről is hozható érzékeny, élő példa. Máig ható sebeket ejtett a határainkon túl élő magyarságon a 2004. december 5-i népszavazás „eredménye”. Közismert, hogy a parlamenti pártok nem értettek egyet a kettős állampolgárság ügyének ilyetén felvetésével. De ha már így történt, akkor az értékminimum alapján meg lehetett volna állapodni az „igen”-ben, jól tudva, hogy ez – sokféle okból – eszmei döntés lehet csak, amely kifejezi az erős szándékot, s magában hordja a hosszú távú megoldás ígéretét. Mindemellett a pozitív döntés nagy hatású üzenet lett volna a határainkon túl élőknek. Most legalább a parlamenti pártok igyekeznek megelőzni a további bajt, kinyilvánítva, hogy nem tartják időszerűnek a téma ismételt népszavazási felvetését.

A ma már bel- és külföldön egyaránt a közbeszéd tárgyát is képező döbbenetes társadalmi megosztottságunk erőteljesen igényli az értékorientált gondolkodást, a konszenzust egyfajta értékminimumban. Beleértve a tartalmi kérdéseket és a politikai stílust egyaránt.

Jól tudom, hogy a pluralista társadalomban a politikai pártok úgynevezett nagykoalíciója, a két legerősebb párt közös kormányzása mindig kényszerpálya. Hiszen a parlamenti demokrácia lényege az erős kormány és az őt ellenőrző erős ellenzék országgyűlési vitája és együttműködése. De a mi legújabb kori politikai berendezkedésünket leginkább meghatározó német, osztrák minta tapasztalatai is mutatják, hogy olykor nem kerülhető el a nagykoalíció. Azt is mondhatjuk, hogy a jövőbeli egészséges szembenállást elősegítheti egy-egy ciklus közös kormányzása.

Nem kell szeretniük egymást a politikusoknak, de fel kell ismerniük közös felelősségüket, közelebb kell, hogy kerüljenek emberileg egymáshoz – mindezt elősegítheti a közös kormányzás. Lehet, hogy ez vezethetne ki a jelenlegi helyzetből, vinne el az értékvezérelt politikához. Talán legélesebben éppen az mutatja az értékminimum hiányát, hogy nálunk ma mosolyognak azon, aki egyáltalán gondol a nagykoalícióra. Hiszen a politikai osztály olyannyira megosztott – ez a megosztottság terjed át a társadalomra –, hogy vezető politikusok nem is érintkeznek egymással. Ez nehezen minősíthető helyzet.

Az egyházak példát is mutathatnának a közös értékek tiszteletében, és befolyásolhatnák a politikát is ebbe az irányba. Legutóbb egy, az egyházak együttműködésével foglalkozó konferencián az előadó professzort megkérdezték, mi a véleménye – a nemzetközi színteret is beleértve – az ökumenikus mozgalomról. A konferenciákon hibátlanul működik – így a válasz –, a hétköznapokban még más a helyzet. A gondok azonosak.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::