Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Költészet, zene és képzőművészet nem mindennapi színvonalú találkozása volt a Nagyváradon múlt szombaton megtartott – egész napos – Reményik-megemlékezés. A kolozsvári székhelyű Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség szervezte program keretében konferencia és szavalóverseny is zajlott, valamint kiosztották az idei Reményik-díjakat. A szépszámú közönség részéről méltán kísérte kitartó érdeklődés az immár nyolcadik alkalommal életre hívott igényes rendezvényt, melynek egy képzőművészeti kiállítás is szerves részét képezte.

A nagyváradi evangélikus templomban Köncze G. Árpád esperes áhítata és a házigazda lelkész, Mátyás Attila köszöntője vezette be az irodalmi konferenciát. Az első előadó Pomogáts Béla volt, aki Reményik Sándor transzszilvanizmusáról beszélt. A budapesti irodalomtörténész Erdély földjének szelleme című előadásában elmondta: a helikoni költészet a húszas évek transzszilván ideológiáját fejezte ki, és úgy fejlődött, ahogy fokozatosan kialakultak a transzszilván eszmék.

Az erdélyi transzszilvanista költészetben három szakasz különíthető el. Az elsőben az erdélyi táj romantikája jelenik meg, a másodikban az erdélyi történelem a főszereplő, míg az utolsó az aktuális társadalmi kérdések felvetésének periódusa. Ugyanez a tagoltság megfigyelhető Reményik költészetében is, természeti lírája azonban több, mint a táj megragadása: eszmei üzenete van – helytállásra buzdít. Verseiben a történelmi visszatekintés erős nemzeti elkötelezettséget hordoz. Több versében hangsúlyozza a társadalmi szerepvállalás fontosságát, kiemeli az erdélyi írástudók felelősségét. Saját költői feladatát az egyetemes humánum védésében jelölte meg. A megoldást a magyar kultúra, a művelődés végvárainak éltetésében látta: a templomban és az iskolában bízott.

Láng Gusztáv irodalomtörténész Költő és szerep című előadásában bevallotta: bármilyen témához nyúl is, számára Reményik munkássága megkerülhetetlen. A költő szerepvállalásáról elmondta: Reményik Sándor mindig Erdélyt, szülőföldjét választotta, de újra és újra kinyilvánította az egyetemes magyar kultúra iránti hűségét és elkötelezettségét.

A helikoni triász tagjainak (Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László) pályájuk kezdetén nem sikerült érvényesülniük, hiszen a Nyugat első nemzedékének tagjai megteremtették és be is töltötték azokat a szerepeket, amelyeket a kor költői betölthettek. A helikoniaknak csak mellékszerepek juthattak volna. A szerepváltás – sajnálatos módon – Trianonnal történt meg. Ekkor előállt egy új helyzet, s a kisebbségi sorba kényszerült erdélyi magyar költők új szerepkörbe kerültek. Ezt elsőként Reményik vállalta fel, tudatosságát elsősorban a Végvári versek igazolják. Lírája visszafordulás a hazafias költészet reformkori és 1848–1849-es hagyományaihoz. Megalkotott egy sajátos, erdélyi költői szereptudatmodellt, és – helikoni társaihoz hasonlóan – ebből a modellből merítette azt az alkotóerőt, amellyel tehetsége legjavát adhatta.

Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő Reményik Sándor, ahogy a kortársak látták című – gazdagon dokumentált – előadásában korabeli kritikusok, szerzőtársak írásainak idézésével ismertette Reményik költői fogadtatását. Nem volt zökkenőmentes ez a pálya: 1918-ban megjelent első kötete, a Fagyöngyök alig vonta magára a kortárs kritika figyelmét, a húszas években azonban már nem versekről kellett véleményt mondani, hanem egy mítosszal szembeszállni. Ötvenedik születésnapján már ünnepelt költő volt Reményik Sándor; egy évvel később bekövetkező halálakor egy nemzet gyászolta. A negyvenes évek második felétől azonban gyalázták költészetét, sőt politikai perek tárgya volt. Tilos volt olvasni, köteteit birtokolni. Nevét a nyolcvanas évektől próbálták visszahozni a köztudatba, s ebben Kántor Lajos vállalt jelentős szerepet – mutatott rá az előadó.

Tempfli József nagyváradi megyés püspök Reményik nagyváradi kapcsolódásait foglalta össze szabad, saját élményekkel tűzdelt előadásában. Mint mondta, személyes kötődése van a költőhöz, számos kéziratának tulajdonosa, szellemiségének csodálója.

A délelőtti előadásokat Kele Brigitta és Varvari Gabriella énekművészek rövid, de annál nagyobb sikerű fellépései tagolták, Catalán Tünde orgonakíséretével. Martin Tímea Ildikó népdalai és Török Katalin szavalatai színesítették az evangélikus óvoda alagsorában berendezett képzőművészeti tárlat megnyitóját. Ezen Essig Klára mutatta be az immár tizenkét éves múltra visszatekintő kalotaszegi, illetőleg zsoboki alkotótáborban készült művekből válogatott anyagot, melyek darabjait egytől egyig Reményik Sándor valamely verse ihlette. (Az Essig házaspárnak Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke mondott köszönetet, amiért – átérezve Reményik üzenetét – lelkes pártolói a kultúrának, a művészetnek.)

A 18 órakor kezdődött gálaesten dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök tartott áhítatot. János evangéliumának Logosz-himnuszát és Reményik Sándor Az ige című versét összekapcsolva szólt arról, miként lehet egy művész Isten eszköze a mennyei és a földi haza építésében. Jn 1,8-hoz kapcsolódva Reményikre is alkalmazta, hogy „nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie”. Az áhítatot, majd Catalán Tünde orgonajátékát, Mátyás Attila lelkész köszöntőjét és Altfater Otília énekét követően ismét Pomogáts Béla mondott ünnepi beszédet az evangélikus templomban. Ezután Kiss-Törék Ildikó, a szavalóverseny zsűrijének elnöke értékelte a tizenkilenc hazai és magyarországi diák teljesítményét. (A zsűri további tagjai Szilágyi Aladár újságíró és András Emese magyartanár voltak.) A színvonalas versenyen két helyi iskola tanulói, valamint kolozsvári és debreceni diákok csillogtatták meg tehetségüket. (Nagyon jól teljesítettek a Kolozsvári Református Kollégium tanulói: Győri Orsolya dicséretben részesült, Szabó Réka megosztott harmadik díjas lett, míg Gurka-Balla Ilona az első díjat érdemelte ki.)

Ugyancsak a gálaesten adták át a Reményik Sándor-díjakat. Elsőként Barcsay Zoltán zeneszerző vehette át az elismerést; laudációt mondott Essig Klára. Deák Ödön nagyváradi evangélikus lelkipásztort posztumusz tüntették ki, a díjat – Mátyás Attila lelkipásztor laudációja után – fiai: Péter és László vették át. Végül Tempfli József püspök vehette át a rangos elismerést; laudációt Szilágyi Aladár mondott.

Valójában nem a gálával zárult az idei Reményik-megemlékezés. Vasárnap Fabiny Tamás püspök előbb igehirdetéssel szolgált a nagyváradi templomban, majd Teológiai reflexiók Reményik Sándor verseihez címmel tartott előadást. Ebben biblikus teológusként elemezte az erdélyi költőfejedelem újszövetségi ihletésű verseit, valamint szólt az életmű további egyházi vonatkozásairól. Előadása végén idézett Túróczy Zoltán püspök prédikációjából, amelyet Reményik Sándor koporsójánál mondott 1941-ben, a kolozsvári evangélikus templomban.

Szép Krisztina

::Nyomtatható változat::