Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2007
- 17
- Csak kevés katolikus papból lesz házas
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Csak kevés katolikus papból lesz házas
Az utóbbi negyven év alatt „mindössze” hatvankilencezer katolikus pap vált ki a római katolikus egyházból azért, hogy házasságot köthessen – írja friss számában a La Civiltá Cattolica című jezsuita folyóirat a Vatikán adataira hivatkozva. A lap szerint közülük tizenegyezer-kétszázan később megbánták lépésüket, és vagy a válás, vagy pedig házastársuk halála után újból a papi hivatásnak szentelték magukat.
- és 2004 vége között 5380 katolikus pap fordított hátat az egyháznak; ez kevesebb mint egy százaléka a világ különböző országaiban szolgáló papoknak. A papokra vonatkozó kötelező nőtlenség, a cölibátus ugyan változatlanul érvényben van, ám az egyház magatartása az utóbbi időben „megértőbbé” vált ebben a kérdésben – írta a La Civiltá Cattolica.
MTI
::Nyomtatható változat::
|