Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz.” (Mk 4,20) – De vajon mi a föld, mi a tanítás, és mi a termés? Ha végigtekintek a paksi találkozó tervezett programjain, akkor biztos választ csak a tanításról adhatok.

A „tanórák” változatosak: egyházról, társadalomról, kultúráról szólnak. Elmélkedés, szembesülés-szembesítés, szórakozás. De mindenekfölött: találkozás. Visszatérő résztvevők, ismerősök, barátok találkoznak újra; talán egy év után először. Az újak ismerősök után kutatnak, netán tanítókat keresnek. Esetleg csak azt az egyet, aki nem hiányozhat: Jézus Krisztust. Akinek a tanítása nélkül nincs országos egyház, misszió, iskola, sajtó, nincs zene, kiállítás vagy színdarab.

A különböző intézmények képviselői idén is beszélnek Pakson arról, hogy miként követték a tanítást az elmúlt egy évben. Megvitatják, hogy milyen eredmények vannak iskoláinkban, egyházunkban; hogy miként békélnek meg egymással a családtagok, a különböző kisebbségek, felekezetek, és hogy lesz-e megbékélés a társadalomban.

A találkozó nem lenne teljes művészek nélkül. Aki ismeri Szita István festőművész képeit, örömmel fog elmélyedni az ismert vonásokban, ábrázolásokban. A többiek számára egy felfedezendő világ várat magára. A zene- és énekkarok a különböző koroknak és a világ más részeinek a zenéjét szólaltatják meg templomban, sportcsarnokban vagy szabadtéren. A SZÉF Alapítvány társulata a tékozló fiúval szembesít; Paál Gergely rendezésében láthatjuk majd egy középkori pizzai professzor drámáját, amely több évszázad után is nekünk, rólunk szól: mi magunk vagyunk a fiúk, az apák, a testvérek.

A tanítványok tehát ismét összegyűlnek Pakson, hogy hallják a tanítást. Hogy a föld jófajta fekete vagy agyagos lesz-e, az nemsokára kiderül.

Veres Emese-Gyöngyvér

::Nyomtatható változat::