A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Érdekes, sokszor milyen hosszú időbe telik, amíg gyermekkorunk egy-egy történését, szülői tiltását megtanuljuk érett módon, „felnőtt fejjel” kiértékelni. Hogy miért nem volt szabad hozzányúlni a sütőből frissen kivett süteményhez, hogy miért kellett télen felvennem azt a ronda lila, kötött sapkát, vagy hogy miért épp napközis tábor keretében került sor az úszásoktatásra, pedig hogy utáltam minden este hazamenni!

Ez utóbbinak az okára számomra is csak a hetedik médiaműhely tapasztalatai derítettek fényt. Hiszen ha a napközis táborban is minden éjszakát azzal töltök, hogy az emeletes ágy alján ücsörögve a frissen megismert társaimmal csacsogok, valószínűleg semmi erőm nem marad, hogy másnap egyszerre koncentráljak a kéz- és lábtechnikára, és mindeközben még olykor ki is emeljem a fejem a vízből. Attól tartok, újabb hosszú idő elteltével rá fogok jönni, hogy az újságírás legalább olyan komplex feladat, mint az úszás, és hogy akkor, sok évvel ezelőtt, azon a soproni médiaműhelyen valahogy ügyesebben kellett volna beosztani az energiáimat.

De egyelőre nem hibáztatom magam. Elégedett vagyok azzal a tudással, amelyet az EvÉlet szerkesztőségének segítségével sikerült elsajátítanom. És ki tudja, milyen hasznát veszem még az itt megszerzett kapcsolataimnak? Mert amikor igazán kell, azért én is nyitva tartom a szemem. Láttam, hogy a társaságnak legalább a fele milyen eredményesen lép túl az éjszakázás fáradalmain. Vagyis egy alapvető újságírói erénnyel ők biztosan rendelkeznek: bírják a gyűrődést.

Naszádi Kata

::Nyomtatható változat::