Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Amikor belép botjával az iskola kapuján, mindenki ismerősként üdvözli. A kedves, idős hölgy a Deák Téri Evangélikus Gimnázium rendezvényeinek elmaradhatatlan résztvevője-szervezője; személye elválaszthatatlanul összeforrt szeretett Deák téri gyülekezetével és alma materével. A főváros szívében lévő patinás lutheránus oktatási intézmény elődjének – a Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumnak – az öregdiákjával, Sólyom Évával abból az alkalomból beszélgettünk, hogy tizenöt év után befejezte az iskola igazgatótanácsában végzett szolgálatát.

– Úgy tudom, Kézdy Edit igazgatónő nevezte el Önt a „Deák tér anyjának”. Miért?

– Nem mentem férjhez, nem születtek gyermekeim és unokáim. A Deák térre járó fiatalokat tekintem fiaimnak és leányaimnak, így én vagyok az ő „anyukájuk” – mondja nevetve.

– Az iskola könyvtárában ülve beszélgetünk. Történetesen a mellettünk lévő polcon is van olyan kötet, amelyet Ön ajándékozott az intézménynek…

– A gimnázium – amelynek én 1941 és 1949 között voltam a diákja – 1952-ben megszűnt felekezeti iskolaként működni. Amikor aztán volt diáktársunk, Kovács Mária 1992-ben azzal a kérdéssel-kéréssel fordult hozzánk, hogy tudnánk-e könyveket ajándékozni visszakapott iskolánk könyvtárának, a Deák téri öregdiákok, azaz a Deák téri Evangélikus Leánygimnázium egykori tanulói természetesnek vették, hogy ezen a módon is támogatják volt alma materüket. Abban tehát, hogy – ekkor, illetve később, 2002-ben, amikor tizennégy doboznyi könyvet adtam a könyvtárnak – én is az adományozók között voltam, voltaképp nincs semmi különleges.

– Éva néni azonban nemcsak könyvet ajándékozott, hanem az öregdiákok közti kapcsolattartás szorgalmazásával szabad ideje jelentős részét is szeretett iskolájára áldozta.

– Már a második világháború előtt létezett a Volt Növendékek Egyesülete. Mondanom sem kell, hogy ennek egyik feladata az akkori evangélikus fiúiskola, a fasori gimnázium ifjaival való találkozók, közös bálok szervezése volt. Érdekességképp megemlítem, hogy a közös bálokat a New York kávéházban tartották. Az egyesületet azután az ismert történelmi okokból megszüntették, de akinek megadatott, hogy Deák téri öregdiáknak mondhassa magát, egy életre lekötelezettje lett alma materének.

– Az intézmény a rendszerváltoztatás után, 1992-ben került vissza egyházunk tulajdonába. Úgy tudom, Ön is az elsők között sietett a gimnázium segítségére, hogy az államosítás után általános iskolának használt épületben jobb körülmények között folyjon az oktatás.

– A Soroptimist nevű nemzetközi női klub tagjaként – amely nevét a soror optima, azaz „legjobb nővér” kifejezésből eredezteti – próbáltam a szervezet tagjaival megismertetni az újrainduló gimnázium anyagi nehézségeit. Hadd tegyem „szerénytelenül” hozzá: sikerrel. Emellett bábáskodtam az iskola alapítványának születésénél is, és bár a Budapesti Műszaki Egyetem vegyipari gépész szakán végeztem, tehát nem vagyok jogász, kidolgoztam az alapítvány alapító okiratát.

Az öregdiákokkal kapcsolatos teendők elvégzésével a kilencvenes évek közepén bíztak meg. Tudni kell, hogy dr. Keken András Deák téri lelkész özvegye már a nyolcvanas években vendégül látta lakásában a régi diákokat. Ezeket az összejöveteleket a nyolcvanas évek végén „telepítették át” a gimnázium épületébe, elődöm, Oppel Márta vezetésével. Így az öregdiákok tulajdonképpen vendégekké váltak abban az iskolában, amely mindig is az egyház tulajdonában volt. Ez mindenesetre érthetőbbé teszi, hogy a gimnázium öregdiákjai miért tudtak és akartak a Deák téren is szinte azonnal a visszakapott intézmény segítségére sietni.

– Azért, gondolom, az „egymásra találás” érdekében is sokat kellett munkálkodni.

– A legnehezebb feladatot a volt diáktársak régi névsorainak aktualizálása jelentette. Az 1924 és 1952 között itt tanulók elérhetőségét, azaz huszonnyolc év (!) diákjainak adatait kellett egyeztetni, számítógépre vinni. Emellett közel húsz éve minden tavasszal megtartjuk az öregdiák-találkozókat, amelyeket már az előző év őszén el kell kezdeni szervezni.

– Ezt a rendezvényt azonban az idén már nem Ön, hanem az utódja koordinálta…

– „Mindennek rendelt ideje van.” Idén hivatalosan is átadtam a szervezési feladatokat, miként megszűnt igazgatótanácsi tagságom is. Az első döntés oka abban keresendő, hogy ideje volt átadni a helyemet egy fiatalabbnak, aki a nagymama és unoka korosztály között van, és ugyanolyan jól ismeri a mai iskolát, mint én a régit. Biztos vagyok abban, hogy a nagyszerű M. Tóth Katalin tanárnő személyében jó kezekben tudhatom az öregdiák-találkozók ügyét. Az igazgatótanács tagjainak számát a hatályos egyházi törvények értelmében kell csökkenteni, ezért tizenöt év szolgálat után elköszöntem ettől a grémiumtól is, ahol én – Deák téri presbiterként – elsősorban az iskola és a gyülekezet közötti kapcsolattartásra helyeztem a hangsúlyt.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy megszakítanám a kapcsolatot akár az egyházközséggel, akár a gimnáziummal. A gyülekezetben hosszú ideje vagyok presbiter, az iskolai rendezvényeken szintén igyekszem részt venni a jövőben is, hiszen már a szüleim is a Deák téri gyülekezetbe jártak, itt házasodtak össze, engem itt kereszteltek. Magától értetődő volt, hogy ebbe a gimnáziumba írattak be. Nagyon szép éveket töltöttem itt, sok szeretetet, emberséget és tudást kaptam tanáraimtól. Kívánom, hogy hosszú évtizedek elmúltával ezt az örökséget mondhassák magukénak az iskola jelenlegi diákjai is, és mindent, ami rajtuk áll, tegyenek meg volt iskolájukért, hozzám hasonlóan örömteli, „felülről kapott” szolgálatként fogva fel azt.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::