Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

E-mail címét tekintve sent, de nem szent, hanem – angolul – küldött. Zoli, azaz Kadlecsik Zoltán, az Angyalfa Alapítvány elnöke igen nagy fába vágta a fejszéjét. Nemes és „sent”-hez, küldötthöz méltó szolgálatba fogott jó néhány évvel ezelőtt: börtönben lévő szülők gyermekeinek szervez nyáron tábort, télen, tavasszal hosszú hétvégéket, s arra is van gondja, hogy karácsonykor kerüljön ajándék a fa alá. Az alábbiakban – az április végi börtönmissziós imahét apropóján – őt és alapítványát mutatjuk be röviden.

– Mióta működik az alapítvány, és mi a lényege a tevékenységének?

– Immár tíz éve, 1997 óta létezünk. A Magyar Testvéri Börtöntársaság indította a munkát, melyhez később csatlakozott az Angyalfa Alapítvány. Táborozni viszszük börtönben lévő szülők gyermekeit, éljenek bárhol az országban. A táborban hangsúlyt helyezünk a vallásos nevelésre, áhítatok, imádságok vannak, persze sok-sok játék, és nagy szerepet kap az is, hogy pihenjenek ezek a gyerekek, hiszen szinte soha nincs lehetőségük arra, hogy elmenjenek a Balatonra vagy máshová az országban kirándulni, üdülni. Sokat beszélgetünk egymással, ismerkedünk; röviden: nagyon jól érezzük magunkat.

– Hány gyereket, milyen korosztályt fogadnak, és honnan kapnak egyáltalán adatokat, milyen szálon tudnak elindulni?

– Mindössze húsz-huszonöt gyereket tudunk évente elvinni – sajnos ennek anyagi okai vannak. 1997-ben tíz-tizennégy év közötti gyerekeket vittünk, és ez a rendszer meg is maradt máig. A börtönlelkészekkel van kapcsolatunk, ők informálnak bennünket arról, hogy melyik fogvatartottnak hány gyermeke van, hány évesek, és hogy szeretné-e, ha elvinnénk őket nyaralni. Mi ezek után felkeressük az otthon lévő szülőt, nevelőszülőt, nagymamát, és megkérjük, hogy engedje el velünk ebbe az ingyenes táborba. S ha igent mond, akkor örömmel visszük.

– Mit ad ez a közösség ezeknek a gyermekeknek?

– Azt látjuk, hogy nagyon-nagyon sokat. Először is, látnak egy másik, pozitív értékrendet. Másodsorban pihennek, kikapcsolódnak, fizikailag és lelkileg-szellemileg is. Továbbá kulturálisan is nevelődnek, megtanulnak játszani, köszönni, énekelni, rajzolni, gitározni, vagy esetleg egy kis kórust alapítunk ott hirtelen. Kézműveskedési lehetőség is van számukra. Azt tapasztaljuk, hogy ha két-három év után visszajönnek, akik előtte nem voltak vallásosak, mesélik: már járnak hittanra, és tudják az Atyám, két kezedben című dalt… Én hiszem, hogy tényleg sokat kapnak, és öröm, hogy ők is ezt mondják.

– Ökumenikus jellegű a segítség, vagy kizárólag evangélikus vallású gyerekek vehetnek részt a táborokban?

– Kizárólag ökumenikus! Komolyra fordítva: mi, szervezők azt nem is tudjuk, hogy a bent lévő szülő milyen vallású, hogy vallásos-e egyáltalán. Azt valljuk, hogy ha valaki rászorul erre a segítségre anyagilag, lelkileg, mert csonka családban nő fel, és mi el tudjuk vinni, mert van rá keret, akkor nem nézzük, hogy milyen a vallása, vagy vallásos-e. Majd az lesz – reméljük…

– A Magyar Testvéri Börtöntársaság immár tizenöt éves. Mivel foglalkozik a fogva tartott szülők gyerekeinek táboroztatásán kívül?

– A táborokon túl ajándékot juttatunk el a gyerekeknek; karácsony előtt nagyszabású ajándékgyűjtő akciókat szervezünk 1993 óta. Ez az úgynevezett Angel tree, azaz Angyalfa nevet viselő nemzetközi program. Ezenkívül a börtönlátogatásra helyezünk nagy hangsúlyt, országszerte önkéntesek járnak be az intézetekbe. Harminchárom börtönben mintegy kétszázhúsz önkéntesünk végzi ezt a nem könnyű szolgálatot. Börtönmissziós imaheteket szervezünk, illetve a tagoknak, önkénteseknek tanfolyamokat, tréningeket. Nyári, őszi, tavaszi találkozók és a táborok képezik a fő profilját a Magyar Testvéri Börtöntársaságnak is a börtönmisszión túl.

– Van-e lehetőségük az utógondozásra? Ha kikerül a fogvatartott, tudja-e vele vagy a gyermekkel tartani a kapcsolatot az alapítvány?

– Inkább azt tartjuk fontosnak, hogy a gyereket próbáljuk meg kísérni, akkor is, ha már elmúlt tizennégy éves. Azt látjuk, hogy a bent lévő szülőnek az egyetlen és talán utolsó kapocs a külvilághoz a gyermek, hiszen valaki levelet ír neki; ha pedig kijön, van hova mennie, a család visszafogadja. Természetesen nagyon fontos, hogy egy börtönből szabadultra odafigyeljünk, kísérjük, de nagyon nehéz feladat ez. Hónapokig, évekig is eltartó folyamat a kinti életbe való visszailleszkedés. Az Angyalfa Alapítvány inkább a gyerekeket „veszi célba”, tulajdonképpen prevenciós jelleggel is: hogy ők ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint a szüleik. Lássanak pozitív példát, tanuljanak szakmát, találjanak megélhetést.

– Végzettsége szerint Ön lelkész. Miben látja a szépségét ennek a szolgálatnak? Mi vezérli közben?

– Belecsepegtetni a gyerekek szívébe-fejébe, hogy a szeretet lehet élő dolog! Nagyon kevéssé jönnek ők vallásos háttérből… Nem az a fontos, hogy teológiai előadásokat tartsunk nekik, hanem arról szeretnénk tanúskodni, hogy szeretni jó, hogy valaki őket is szereti, mi is mint vezetők, de még rajtunk túl is valaki: az Úristen! És hogy lássák, érezzék, hogy ebből élhetnek, mert ez létezik, s ez jó. Nagyon jó látni, hogy visszajárnak, hogy megmaradt bennük az együtt töltött idő. Látszik, ahogy kinyílnak nekünk. Természetesen elevenek is – hiszen gyerekek –, de én hiszem, hogy találkoznak az élő Úristennel, aki a szeretetével tartja ezt a világot.

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::