Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Bozók Ferenc Szélkutya című, öt kisesszét és negyven rövid verset tartalmazó kötete – amely a Z-füzetek sorozatban jelent meg – ígéretes kezdetnek tűnik.

A szerző az egri tanárképző főiskolán szerzett diplomát magyar–történelem szakon, majd Gyöngyöspatán kezdett tanítani. Jelenleg Budapesten él; a piarista rend szerzetese. Talán nem meglepő, hogy lelkiatyjául a rend jeles irodalmárát, Jelenits Istvánt választotta, aki korábban Pilinszky János gyóntatója is volt. De irodalmi mesterei közé tartoznak költészetünk oly kiváló alakjai is, mint József Attila, Weöres Sándor, illetve a 20. század katolikus írói.

Utóbbiaknak egy esszét is szentel, melyben szerényen csak kérdéseket tesz fel. Például hogy létezhet-e egyáltalán katolikus irodalom, vagy a katolicizmust használhatjuk-e irodalmi vonatkozásban. Válaszokat ugyan nem kapunk, de az kiderül, hogy a szerzőt remek esztétikai érzékkel áldotta meg Teremtője, mert elejtett mondataiból a sorok közt olvasva kiderül, hogy igen távol áll tőle a „bazári, plébániai »épületes« irodalmi produktum”.

Érdekes párhuzamra hívja fel az olvasók figyelmét a Krisztus és Csöre című esszéje, amelyben az Árvácska című Móricz-regény főszereplője és Krisztus közötti hasonlóságokat elemzi. A szerző nem szégyelli megemlíteni azt sem, hogy a párhuzamra gyöngyöspatai ötödikes tanítványai hívták fel a figyelmét. Kassák Lajos kérdése című írásában pedig arra mutat rá, hogy a magyar avantgárd atyja, a szocialista, proletár költő sem ateistának született, és műveiben gyakran tűnnek fel gyermekkori vallásosságának élményei. Különösen érdekes Kassák egyik mondata: „Egy igaz katolikus és egy igaz szocialista író ezer kérdésben találkozhat, míg egy rossz katolikus és egy rossz szocialista író szükségszerűen ellenfelei egymásnak.” (Bozók Ferenc két utóbbi tanulmánya először az Evangélikus Élet hasábjain jelent meg. – A szerk.)

Bozók Ferenc versei tele vannak játékossággal, könnyedséggel. Jórészt időmértékes verselésben írt költeményei között találunk néhány remek parafrázist. Például Weöres Sándor Bóbitájának egy részletét írja át Röpteti és kikacagja című versében; Isten és ember játékát idézi: „Kis gyerekét örök atyja / röpteti és kikacagja.” Hasonló könnyedséggel írja át a Szeptember végént a Még koppan a léptem című versében: „…ám holnap az éj hova visz, fene tudja, / tán holnap az arcom a szélbe simúl, / nem sejti a szív, hova fordul az útja, / s egy csillag az ékszeres éjbe’ kigyúl.”

Költeményeinek témája változatos: a bibliai témák és alakok (Jairus kislánya, Heródes és Salome, Szent János) mellett megjelennek a 21. században élő, hétköznapi ügyekkel küzdő fiatalember gondjai is (Budapesti helyzetdal, Ötödik bé, Depresszió). Bár a daktilusok és spondeusok óhatatlanul kiváltják az eposzokon edződött költőből az archaizálást, szóhasználatába azért szerencsére belopózik a hétköznapi, helyenként a szlengszókincs is, érdekes hangulatot adva ezzel verseinek.

Jánosi Vali

::Nyomtatható változat::