evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy a legutóbbi szám 3. lapján megjelenő két cikkel kapcsolatban a következőket írjam.

Az egyik címben (A hit, remény, szeretet útján – Ponicsán Erzsébet lelkésszé avatása Kiskőrösön) és a cikkben is mindenütt lelkészavatás szerepel. Mellette egy másik cikk Lelkészszentelés Répcelakon címmel mindenütt lelkészszentelésről beszél. Remélem, ezen beszámolók alapján senki sem jut arra a téves gondolatra, hogy a Déli Egyházkerületben lelkészt avatnak, Dunántúlon viszont lelkészt szentelnek.

Kérem, ha a cikkíró nem tudja a helyes kifejezést, akkor javítsák ki!

Agendánk szerint élettelen dolgot, épületet, orgonát stb. szentelünk, élőt, embert viszont avatunk, iktatunk stb. Tehát nincs lelkészszentelés, de van lelkészavatás!

Köszöntéssel:

Harmati Béla nyugalmazott püspök

Munkamegosztás vagy mandátum? címmel az Evangélikus Élet 2006. augusztus 13-ai számának Égtájoló rovatában már kifejtettem az álláspontomat. Akkor így fogalmaztam: „Miközben a hivatalosan rögzített szöveget mindig pontosan olvasom, a nem kötött szövegeknél igehirdetés közben valóban többször használom a szentelés kifejezést. (…) Lelkészi szolgálatunk páratlan, semmivel össze nem hasonlítható, mert egyedül csak ezt a hivatást alapította az Úr Jézus Krisztus, hogy legyenek igéjének hirdetői, a szentségekkel szolgáló megbízottai és népének pásztorai. És mivel így Isten szolgálatára elhívottaknak tudjuk magunkat, mégis jónak tartom, ha merjük használni a lelkészszentelés kifejezést.”

Most is csak ezt mondhatom.

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke

Egyházi gyakorlatunk, mint számos egyéb kérdésben, ebben is sokszínű. Jelenleg gyülekezeteink többségében az úgynevezett „Prőhle-agenda” használatos, amely tárgyakra nézve a szentelés, emberekkel kapcsolatban a lelkészavatás kifejezést használja. Indoklása: „A lelkészavatás nem emeli a lelkészt a hívek fölé egy magasabb papi rendbe (ezért nem beszélünk pappá szentelésről)…” A liturgikus reform tervezetében viszont már a lelkészszentelés szerepel.

Igazi magyar evangélikus dilemma: a szentelés kicsit katolikus ízű, az avatás viszont túl profán, hétköznapi… „Klasszikus lutheránus megoldásként” használhatjuk a kicsit misztikus ordináció kifejezést is, amely persze megint csak félreérthető vagy kívülállók számára érthetetlen. Úgy tűnik, nem sűríthető egyetlen szóba az a csodálatos esemény, amikor az egyház Ura hivatalosan elindít a lelkészi szolgálatba.

Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke

A Lelkipásztor című folyóiratban a közeljövőben tanulmányt szeretnék megjelentetni az ordinációról. Egyebek mellett azt kívánom majd hangsúlyozni, hogy ez a korántsem csak egyházjogi aktus nem a teológiai tanulmányok ünnepélyes végét, hanem a szolgálatba állítás kezdetét jelöli. Valamire, jelesül odaszánt és elkötelezett életre, valamint a teljes hivatásként vállalt lelkészi szolgálatra ordinálja az előzetesen megvizsgált jelöltet a püspök.

Őszintén meg kell vallanom, hogy a belső és a külső elhívás (a régiek szép szavával a vocatio interna és a vocatio externa) e kettős kérdését égetőbbnek érzem a szóhasználatban kétségtelenül megmutatkozó bizonytalanságnál. Ha viszont az Evangélikus Élet erről kérdezett, azt kell mondanom, hogy engem nem győztek meg azok az egykori, egyébként tiszteletre méltó tanáraim, akik azt hangsúlyozták, hogy csak tárgyat, épületet szentelünk, embert viszont avatunk. Miért szenteljük fel – ad absurdum – a harangkötelet, ám „csak” avatjuk a lelkészt? Túróczy Zoltán a tiszai egyházkerület püspökeként értékes igehirdetési füzetet jelentetett meg Az első papszentelési beszéd címmel. Ő nem félt attól, hogy akár a pap, akár a szentelés kifejezés úgymond katolizáló tendenciát mutat.

Magam a lelkész szavunkat mindennél szebbnek érzem, ezért jó szívvel tudok lelkészszentelésről beszélni, és – huszonöt évvel saját ordinációm után – lelkészeket szentelni.

Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke

::Nyomtatható változat::