A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Rövid reagálás a július 1-jén Ittzés János püspök Az érem másik oldala című cikkéhez.

A névadás, tehát „az érem egyik oldala” igaz megítélés szerinti döntés volt. Nem „rövidlátó egyházpolitika”, sőt nem is politika, mert ugyan mi célja lett volna egy ilyen egyházpolitikának abban az időszakban, amikor a változás előszele már érződött 1989-ben? Elismerést és köszönetet akart kifejezni a gyülekezet. Idézek Roszík Mihály „…Gond és félelem el nem ér…” című (2002) könyvéből: Egy új épületet D. dr. Nagy Gyula püspök-elnök 1989 pünkösdjének második napján szentelt fel. „Ekkor az Alberti Gyülekezet Szeretetotthonát Káldy Zoltánról neveztük el. A névadás egyesekben tiltakozást, sőt felháborodást váltott ki, mivel a megboldogult püspök személye körül akkoriban viták folytak. Mindenki tudhatta azonban, hogy a szeretetszolgálat szívügye volt, a diakóniát teológiája középpontjába állította, és az alberti szeretetotthonnak sok külföldi segítséget szerzett az Egyházak Világtanácsától, a Lutheránus Világszövetségtől, a Gustav-Adolf-Werktől és a Martin-Luther-Bundtól. Ezektől a szervezetektől kaptuk a gépkocsikat, amelyekre már nagy szüksége volt a tizenkét dolgozónak és az igazgatónak az ötvenkét gondozottal kapcsolatos számtalan teendő ellátásához. Az otthon nagyon rászorult a külföldi segítségre, mivel a rendszerváltozásig semmiféle állami támogatást nem kapott.”

Roszík Mihályné

::Nyomtatható változat::