EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 35 - Budai fiatalok Jézusért

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Budai fiatalok Jézusért

A közelgő budapesti városmisszió kiemelkedő eseménye lesz a Godspell című musical többszöri előadása. Bizonyság erre máris a júniusi próbaelőadást díjazó tizenhat perces vastaps, amellyel a Bosnyák téri katolikus templomot megtöltő fiatalok, idősek megköszönték a „produkciót”. Külön bizonyság e sorok írója számára Kálmán Antal atyának és Réder Kristófnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar és kommunikáció szakos hallgatójának a lelkesedése. Ők a létrehozói az előadásnak s mindannak, ami már megvalósult belőle. A krisztinavárosi plébánia káplánszobájában beszélgettem velük.

– Az alapötlet az volt, hogy csináljunk valamit – kezdi a múltba nézést Kristóf. – Összedugtuk a fejünket Antal atyával; először ketten tervezgettünk, majd egyre többen, végül létrejött egy nyolctagú szervezőbizottság. Egy olyan zenés darab előadására gondoltunk, amellyel sok embert lehet összefogni, jó közösséget lehet alkotni, egyszersmind értéket lehet átadni a közönségnek. Így esett választásunk a Godspellre, amely Jézus tanítását dolgozza fel a fiatalokhoz közel álló, könnyed stílusban.

– A „godspell” szónak több jelentése is van: evangélium, Isten igéje – veszi át a szót Antal atya. – A tanítás olyan zenei stílusban kel életre, amelyet annak idején a feketék vittek az amerikai kontinensre. Onnan indult aztán világhódító útjára, érkezett meg hazánkba is. A darab ősbemutatója 1971-ben volt, zeneszerzőjét, Stephen Schwartzot ez a musical tette világhírűvé. Jézus életét dolgozza fel Máté evangéliuma nyomán. Az apostolok-tanítványok és Jézus közötti kapcsolaton keresztül ismerhetjük meg a Mester tanítását – sok játékkal, mulatságos jelenetekkel.

– Visszatérve a konkrét munkára – folytatja Kristóf –, többfordulós válogatás után jött össze a kilenc főszereplő és a harmincfős tánckar. A próbák februárban kezdődtek. A temérdek munkát igazolta a június 10-i próbaelőadáson aratott siker, amelynek végén felemelő volt látni a lelkesedést és hallani a tizenhat perces vastapsot.

A főelőadást, sőt -előadásokat a városmisszió idejére tervezik; az időpontokat Antal atya ismerteti:

– Először a nyitott templomok éjszakáján, szeptember 15-én, szombaton lesz látható a darab este 8 órai kezdettel a krisztinavárosi plébániatemplomban, majd szeptember 20-án este 7-kor a MOM Művelődési Központ színháztermében, végül 21-én délután 5-kor a városmisszió Móricz Zsigmond körtéri színpadán.

A Déli pályaudvarnál – csángó táncházzal egybekötve – kedvcsináló részleteket mutatunk be a darabból. Itt és az itteni Meghallgat-lak sátornál 19-én délután 4-től várjuk az érdeklődőket. Valamennyi előadás ingyenes, adományokat elfogadunk, mégpedig Böjte Csaba ferences atya dévai gyermekei számára. Így szeretnénk tanúságot tenni hitünkről, egyházunkról.

– Az egyik legfontosabb a sok közül – mondja Kristóf –, hogy amikor elmegyünk a szentmisére, visszaköszönnek az idézetek a Bibliából, annyira belénk ivódtak a próbák alatt. Azért is bízunk a további sikerben, mert ami jó célt szolgál, az eleve nem lehet sikertelen.

– Bár még nem vagyunk túl a városmisszión, felmerült, hogy később a határon túl is előadjuk a darabot. Nagyvárad és Déva mellett szóba került még Csíksomlyó is…

Tárnoki András


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Tomedli
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Áldott nap
A huszonötödik lelkész Aszódon
Falumissziós napok Ősagárdon
Nagyvelegi táborozás
Ötvenfős gyülekezet három evangélikus hatszázötven éves falujában
Nyárbúcsúztató egyházmegyei piknik
Keresztutak
Csatlakozzunk a 3. európai ökumenikus nagygyűlés fáklyás istentiszteletéhez!
Nevünk és szívünk összeköt
Kósa László lelkész kitüntetése
Bartosné Stiasny Éva és Kukely Júlia kitüntetése
A Debreceni Református Kollégiumban tanácskozott a Márciusi Charta
Lutheránusok Kálvin városában
Evangélikusok
Becsengetés – gondolatok az új tanév kezdetén
Dr. Weltler Jánosra emlékezünk
„Az egek felé kiáltottam”
e-világ
Házi tartósítás tartósítószer nélkül
Keresztény szemmel
Demokratának lenni…
Összhangzattan, avagy „meggárdult” egyeztetések
„Miután felrobbantottak…”
A hét témája
„Emmausi úton”
Zarándokúton a „másik” felé
Megbékélés a „másik”-kal a posztmodern korban
„Csak néztünk, mint a moziban”
A nárduskenet illata
evél&levél
Hozzászólás az augusztus 12-i lapszámhoz (I.)
Hozzászólás az augusztus 12-i lapszámhoz (II.)
Közlemények, nyilatkozatok
Közös közlemény
Nyilatkozat
Nyilatkozat
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Elcsendesedés a kavalkádban
Közeledés egymáshoz az írott ige útján
Ezúttal a Csók István Galériában mutatkozott be műveivel Polgár Rózsa
Mesterségek ünnepe
Városmisszióra hangolva
Budai fiatalok Jézusért
A vasárnap igéje
Isten gyermekei – új tanév előtt
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Szószóró
Hit és jutalom
Ige+hirdető
Keresztelünk, esketünk, temetünk – személyre szabottan?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 35 Budai fiatalok Jézusért

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster