Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Martin Lajos Budán született, a Várban, a mai Táncsics Mihály utca 27. alatti házban 1827. augusztus 30-án, Martin József szőlőbirtokos-kereskedő és Lentner Anna gyermekeként. Testvéreivel együtt – a család hagyományai szerint – őt is evangélikusnak keresztelték.

Házi tanulóként, majd a budai ágostai evangélikus elemi iskola diákjaként kezdte tanulmányait. Egyik itteni tanára hatására kezdett foglalkozni a csillagászat tudományával. Későbbi, magas szintű matematikai tudását a budai katolikus gimnáziumban töltött évei alatt alapozta meg. Ezt követően bölcsészként végzett a pesti egyetemen, majd a mérnökképző intézetben folytatta tanulmányait.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aktív résztvevője volt. Március 15-én ott volt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Petőfiék mellett, majd tüzérként önkéntesnek állt a honvédek közé, és a haza szabadságának védelmében alakulataival bejárta az ország számos hadszínterét. A világosi fegyverletétel után fogságba került, de megszökött, és az üldöztetés elől vidéken, majd Pesten és Budán bujkált. Később a Habsburgok besorozták az osztrák császári seregbe. Sorsa azonban kedvezőre fordult: felismerték kiváló matematikai képességeit, és a hadsereg mérnöki akadémiájára került Bécsbe; ezt sikeresen, főhadnagyi ranggal végezte el.

A bécsi utásziskola tanára lett, azután hazatért, és mint magánpraxist folytató mérnök dolgozott, majd kinevezték Buda város főmérnökévé. Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagjai közé választotta. Később Selmecbányán, majd a pozsonyi főreáliskolában tanított. Innen került az állami távíróintézetbe, majd a kolozsvári tudományegyetem matematikaprofesszorává nevezték ki; később az intézmény rektoraként működött. Az országos középiskolai tanfelügyelői bizottságnak is tagja volt. Egyházának is hűséges fia maradt, ellátta a kolozsvári evangélikus egyházközség gondnoki feladatait.

Szakmai munkásságának legfontosabb eredményeit a rakétatechnika és a repüléstudomány területén érte el. Bécsben erőfeszítéseket tett a korabeli rakéták, a röppentyűk tökéletesítésére; matematikai módszereket dolgozott ki a forgásstabilizált rakéták tanulmányozásához; a rakétákkal kapcsolatos szilárdsági számításokkal foglalkozott. Selmecbányán és Pozsonyban is folytatta ballisztikai kísérleteit és számításait.

Az emberi repülőszerkezetekre vonatkozó kutatásait a madarak repülésének megfigyelésére alapozta, akadémiai székfoglalóját is ilyen témakörben publikálta. Kolozsvári évei alatt elkészítette a „lebegő szárnyat”, majd a helikopter előképének tekinthető úgynevezett „lebegő kereket”. Az e megoldást alkalmazó, emberi erővel hajtott berendezéssel több kísérleti felszállást is végeztek; a szerkezet három méter magasra emelkedett. Vizsgálta a csűrőfelületeknek a repülőgépek kormányzásában való alkalmazását, illetve hogy miként lehet műszakilag megoldani a légcsavart; rajta tartotta a szemét a párhuzamosan futó nemzetközi kutatásokon, és kapcsolatban állt a repülés külföldi úttörőivel. Jelentős erőfeszítéseket tett a kormányozható léghajó gyakorlati megvalósítására.

Emellett műszaki zseniként elkalandozott a hidraulika területére is, hajócsavarokkal kísérletezett, kutatta a szélerőgépek alkalmazási lehetőségeit. Nem feledkezett meg azonban a csillagászatról sem: foglalkozott Kolozsvár pontos földrajzi koordinátáinak asztronómiai módszerekkel történő meghatározásával, naptárat szerkesztett, ismeretterjesztő előadást tartott „a csillagászat újabb kori haladásáról”. Egyetemi rektorként vállalta a város korábban – aztán pedig később is – többször létező, majd megszűnő egyetemi csillagvizsgálójának újjászervezését és vezetését: a „csillagászati intézet” igazgatójaként dolgozott, diákjainak tanította az asztronómiát, és műszerekkel szerelte fel a csillagdát.

Martin Lajos 1897. március 4-én Kolozsvárt hunyt el. A híres-neves Házsongárdi temető lutheránus – szász temetőnek is nevezett – sírkertjében helyezték örök nyugalomra. Hatalmas méretű, homokkőből készült, oszlop formájú sírja napjainkban is látogatható. A budai Várban, egykori szülőháza falán tábla emlékeztet rá; a XVII. kerületi Martin utca az ő nevét viseli; mellszobra hosszú évekig állt a Közlekedési Múzeum előtt (az alkotás jelenlegi sorsa sajnos ismeretlen).

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::