A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP – Gal 3,15–22

Hozzászólás a cikkhez

A galatákhoz írott levél fõtémája, hogy a gyülekezet ugyan az evangélium hallásából kapott hitet, de azután vissza akartak térni a törvényhez. Ez a törvény félreértésébõl adódott. Isten szövetségének lényege eredetileg az volt, hogy Ábrahám hitt Isten ígéretének, és ezáltal lett Isten elõtt igazzá. Négyszázharminc évvel késõbb adta Isten a Sínai-hegyen a törvényt, a tíz parancsolatot.

Ez nem jelentette az ígéret szövetségének az eltörlését. Miért? Azért, mert a törvényt senki nem tudja megtartani, más szóval: a törvény nem tud senkit megeleveníteni.

Korunk jellemzõ tévedése, hogy az ember autonómnak, vagyis öntörvényûnek tartja magát. Ez nem mást jelent gyakorlatilag, mint hogy én mondom meg, mi a rossz, és mi a jó. De ha már választania kell, akkor a mai ember is inkább bízik a törvényben, mint Isten ígéretében.

Walter Lüthi mondja egyik prédikációjában, hogy Mózes népszerûbb, mint Jézus. Jakab levele szerint ha Isten törvényeit olvassuk, az olyan, mintha tükörbe néznénk, és meglátnánk benne fogyatékosságainkat. Tükörbe nézni lehet – de a tükörrel mosakodni nem lehet. Sok ember áltatja magát azzal, hogy a bûn meglátása után csak elhatározás kérdése, hogy jó útra térjen. Ez így nem igaz. Sokan tudnának beszélni arról, hogy milyen nehéz letenni a poharat vagy a cigarettát, habár tudják, hogy tönkreteszi õket, már õk maguk is utálják, és szabadulni akarnak tõle.

De ha a törvény nem segít, akkor mi a haszna? Feltárja, hogy a bûnt szolgáljuk, és odahajt a kegyelem királyi székéhez – Jézushoz. Pál leveleiben visszatérõ téma az ígéret és a törvény feszültsége csakúgy, mint a törvény és az evangélium feszültsége.

Luther a kolostorbeli lelki harcai közepette döbbent rá arra, hogy a középkori egyház Jézusból második Mózest csinált. Sok ember Jézus láttán máris félelemmel gondolt az utolsó ítéletre. Jézusban csak az ítélõbírót látták. Luther rettegett attól a kifejezéstõl is, hogy „Isten igazsága”. Úgy látta, ha Isten igazságos, akkor neki kárhozatra kell jutnia. De ugyanehhez a szóhoz kapcsolódik a boldog reformátori felismerés is, hogy az igaz ember hitbõl él. Rájött, hogy Isten igazsága nem büntetõ, hanem kegyelmezõ igazság. Krisztus nem félelmetes bíró, hanem Isten Ajándéka.

Az évnyitók napjaiban vagyunk. Jó lenne, ha mindezt aprópénzre tudnánk váltani az oktatásban és a nevelésben. A nevelés elsõsorban a családban kell, hogy történjen. Éspedig úgy, ahogyan Isten is nevel bennünket, a törvény és az evangélium által. Mit jelent ez? A szülõnek tudnia kell, mikor legyen szigorú, és mikor legyen megbocsátó. Ezen a téren sok tanulnivalója van annak, aki gyereket nevel. Ma a jelszó: mindent megengedni. Hadd „fejlesszék ki” magukat gyerekeink. Ezzel lehet, hogy sok apró örömöt szerzünk nekik, de a jellemüket teljesen tönkretesszük, megcsonkítjuk. Az életbe kikerülve azután örök elégedetlenek lesznek, és ha kell, akár kíméletlenül is megszerzik, amit akarnak.

Persze ezt sem lehet egyszerûen „tükörbe nézéssel” megoldani, mert a legszentebb elhatározás sem elég a szülõ részérõl, ha hiányzik a példamutatás! Már sokan és sokszor elmondták: a gyerekek nagy általánosságban a szülõtõl látott példát követik. Ez vonatkozik lelki életünkre is. Ha mindig csak elküldjük a gyermekünket a templomba, de mi soha „nem érünk rá” velük menni, akkor ne csodálkozzunk, ha õk sem fognak „ráérni”! Ha a Bibliánk érintetlenül porosodik valamelyik polcon, õk sem fogják látni és megkívánni az Ige élõ vizébõl való ivás örömét… Ne szégyelljünk „maradi” szülõk lenni! Gyermekeinket Istentõl kaptuk, jó lenne, ha úgy nevelnénk õket, hogy ne veszítsék el Istent életük során.

Imádkozzunk! Urunk! Megváltó Krisztusunk! Köszönjük, hogy a mai napon is sokfelé összegyûjtötted híveidet az ige hallgatására. Adj nyitott szíveket, igaz bûnbánatot és Lelked által új életet, hogy az ige ne térjen vissza üresen. – Kérünk, áldd meg az új tanévbe induló gyermekeket, pedagógusokat. Kérünk, adj nekik szorgalmat, jó elõmenetelt és jó magatartást, hogy örömmel végezzék feladataikat. Köszönjük, hogy meghallgattál minket. Ámen.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::