ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

Rovatunk terjedelme egy ének bemutatását teszi lehetővé, ezért ezen a héten választanunk kellett mennybemenetel ünnepe és Exaudi vasárnapja között. Ez alkalommal mennybemenetel graduálénekéről olvashatnak, amelyet azonban elénekelhetünk az ünnepet követő vasárnapon is. (E. Zs.)

„ť…Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.Ť Az Úr Jézus pedig, miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel” – olvashatjuk az ünnepre kijelölt evangéliumi szakaszban (Mk 16,14–20).

„Mi Urunk Jézus mennybe tért. / Dicsérjük, áldjuk nagy nevét! / Mit zsoltár róla énekelt, / Mi írva volt, az mind betelt. / Halleluja!” (EÉ 226,1) Énekünk szövegének eredete a középkorba nyúlik vissza. A Coelos ascendit hodie című latin versnek több német változata is született. Az első lejegyzett sorokat egy 1565-ben keletkezett kézirat tartalmazza.

Következő adatunk már a 17. század elejéről származik: Bartholomäus Gesius (1562–1613) Német lelki énekek című gyűjteményében jelent meg 1601-ben. Közkedvelt ének lehetett, mert még ebben az évtizedben más kiadványokban is felbukkant, így Joachim Burmeisternél 1607-ben, Michael Praetoriusnál és Melchior Vulpiusnál 1609-ben.

A mi énekeskönyvünkben nem a német gyakorlatban megszokott dallammal szerepel az ének, hanem kölcsönzi kedvelt húsvéti dallamunkat (EÉ 217 – Felvirradt áldott, szép napunk). Ez Nikolaus Herman (1480?–1561) alkotása, akinek mind dallamait, mind szövegeit a rövidség, összefogottság, könnyen értelmezhetőség jellemzi. Mennybemeneteli énekünk eredeti dallama – alulról felfelé végigsétálva a dúr skálán – zenei eszközökkel fejezi ki a szöveg mondanivalóját, láttatja a történést. De a nálunk használatos dallam is hasonló eszközökkel él. A kezdő hangismétlések után a kvintre ugrik, majd még feljebb tör, második dallamsorában eléri az oktávot, s onnan ereszkedik alá. A dallam ujjongó karakterét 6/4-es lüktetése és a nyújtott ritmusok, a hosszabb, rövidebb hangértékek váltakozása adja.

„…a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. (…) ť…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.Ť Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” (Lásd ApCsel 1,1–11!)

„Krisztusé már a győzelem. / Úr égen-földön, mindenen. / S hogy hű tanúként valljuk őt, / Ad minden új nap új erőt. / Halleluja!” Énekünk második verse tökéletesen egybecseng a másik felolvasásra kijelölt igeszakasszal, de a Liturgikus könyv e napi egyik kollekta imádságával is: „Kérünk, ne hagyj magunkra vigasztalás nélkül, hanem küldd el Szentlelkedet, hogy kísértéseinkben mellénk álljon, a hitben megtartson, és fölkészítsen az örök életre, az Úr Jézus Krisztus által.”

Az ének szinte kizárólag bibliai sorokat idéz Krisztus mennybemenetelével kapcsolatban. „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” (Zsolt 110,1) „Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!” (Zsolt 47,1) „…mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.” (Mt 26,64) Protestáns hagyomány szerint gyülekezeti énekké váltak e versben a bibliai sorok, elmélyítve a hívők ismeretét és hitét. „Ujjongjon boldog énekszó! / Légy áldott, győztes Megváltó! / Szentháromság egy Istenünk, / Tenéked zeng dicséretünk. / Halleluja!” – Krisztus az Úr, aki előtt menny és föld leborul! Isten beváltotta ígéretét!

W. Kinczler Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::