A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” (Jel 14,13)

Nagymamám elment az élők sorából. Nagyon hiányzik. Oly sok szeretetet, kedvességet, gondoskodást kaptam tőle! Bár számtalan unokája, dédunokája van, mindenkit számon tartott. Karácsonykor, születésnapkor mindenkinek küldött valami kis ajándékot. Ilyenkor mindig felhívtam, hogy megköszönjem. Szabadkozott, hogy csak ilyen szerény, jelképes ajándékra futotta. Számomra a gesztus volt a fontos és az, hogy gondol ránk, szeret bennünket, számon tart. És ilyenkor elmondtam neki, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy imádkozik értünk. Hisz minden családtagjáért név szerint naponta imádkozott. Ő volt a mi „imádkozó nagymamánk”, aki sosem felejtett el értünk áldásért könyörögni. Köszönöm, drága imádkozó nagymamám! Isten megáldotta ezt az imaszolgálatot. Vigyük tovább mi is, imádkozzunk odaadóan naponta szeretteinkért!

Nagymama hiányozni fog. Először is a pünkösdi családi találkozóról. Nagyon hiányozni fog, hisz őköré gyűltünk ilyenkor mindig össze. Hiányozni fog az első hóeséskor, amikor eszembe jut, hogy mennyire szerette a havat; ilyenkor fel is hívtam, hogy megkérdezzem: „Ugye milyen szépen esik a hó? Ugye milyen szép fehér a táj?”

Hiányozni fog, hogy július végén nem hív fel, hogy megbeszéljük, mit vegyünk édesanyámnak a születésnapjára. Olyan nehezen találtuk ki mindig. Tavaly azt mondta: „Szeretnék neki venni valamit, lehet, hogy jövőre már nem tudok neki ajándékot adni…”

Drága nagymamám! Már jó ideje gyengélkedett, de ha nálunk volt, mindig ki akarta venni a részét a házimunkából. Nem akart tétlen lenni, ő is részt akart vállalni a feladatokban. Tréfásan mondtam ilyenkor: „A nagymama roszszalkodik. Nagymama ki fog kapni.” Ő csak nevetett, és nehezen bár, de rábeszéltük, hogy üljön le, és beszélgessünk, míg mi tesszük a dolgunkat.

Boldogan emlékszem vissza több évvel korábbra is. Hogy mennyire irigyeltük Péteréket, hogy náluk laknak nagymamáék! Mennyiszer nyaraltunk mi is ott, és mennyi szép percet tölthettünk együtt!

Ünnepnapok voltak, ha nagymama és nagypapa nálunk töltött egy-két hetet. Ilyenkor minden percét élveztük az együttlétnek, és sokszor kértük: meséljen, de igazi mesét! Arról, ami vele történt, amikor még gyerek, fiatalasszony volt. Nem fáradt bele a mesélésbe, mi pedig örökké hallgattuk volna.

Lakásunkat ma is díszítik az őáltala készített gyönyörű keresztszemes hímzések, és mindig rá fognak emlékeztetni.

Ő elment, de kedvessége, lelkülete a szívünkben itt maradt, és példát ad, milyen testvérek, édesanyák, nagymamák, dédmamák legyünk. Mi most sírunk, mert hiányzik, és még nagyon sokáig hiányozni fog, de örülhetünk, mert ő már a mennyben van, ahol nincs sírás, sem fájdalom, sem betegség, csak az Úr előtt való öröm. És olyan jó tudni, hogy még találkozni fogunk odaát. Ezért bár sírok, mégis örülök, hogy nagymama már az Úrnál lehet.

Köszönöm, Istenem, a nagymamámat!

Budapest, 2008. április 17.

Kingi (Széll Kinga)

::Nyomtatható változat::