Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Krisztus mondja: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” Jn 14,27 (Mik 5,4a, Jn 15,26–16,4; Ef 3,14–21; Zsolt 131) Az a jó, hogy nem úgy adja. Nem úgy, mint a világ. Ideiglenes hatállyal, törékenyen, látszatként. Igazi, maradandó békességet ad. Mert nem a pillanathoz, nem egy kis fegyverszünethez, hanem személyhez kötött a békesség. Jézus a mi békességünk – valljuk az apostollal. Ővele találunk szívünk-lelkünk mélyén békét, s az ő békessége teremthet egyensúlyt, nyugalmat a környezetünkben, a világban. Csak vele van és lesz béke!

Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk. Zsid 1,1–2 (Mik 1,2; Ez 11,14–20; 1Kor 7,25–40) A 21. századi írott és elektronikus szóáradatban nem vész el a legfontosabb szó? Lesz-e még helye életünkben annak, hogy megszólaljon Isten? Nem jelekben, nem rejtélyes hangokban, hanem Jézus szavában. Az evangéliumban. Isten nem hallgatott el, csak a zajban nem figyelünk igazán rá. Pedig erre a szóra van igazán szükségünk.

Féljétek az Urat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok! 1Sám 12,24 (ApCsel 9,31; Lk 21,12–19; 1Kor 8,1–6) Az istenfélelem annyit tesz: tudom, ki ő, s tudom, ki vagyok én. Ennek a tudásnak pedig következményei vannak. Ő, a nagy, cselekszik; én, a kicsi, belesimulok a tervébe. Ő, a hatalmas, rendezi a világot, hogy én, a gyenge elrendezhessem – vele – a magam kis világát. Ő, a mindenható, foglalkozik velem, hogy ne tehetetlen ember legyek. Ő, a szent lehajol hozzám, hogy én, a bűnökkel és gondokkal terhelt, kikerüljek a gödörből. Ha az ő szolgálatába állok, napról napra nagyobb csodákat láthatok.

Mivel ő, a Szent hívott el titeket, magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban. 1Pt 1,15 (1Sám 2,2; Lk 12,8–12; 1Kor 8,7–13) Nem maximalista, teljesíthetetlen igény ez? Még hogy én szent legyek!? Pont én? Ez fából vaskarika lenne… Tudom, ki vagyok. Messze vagyok attól, hogy szent legyek. És mégis. Életem megszentelődhet azáltal, ha a szent Isten közelében élek, vele járom az utamat, és hozzá igyekezem. Én magamtól nem válhatnék sohase azzá, amivé a Szent közelében lehetek: Isten megszentelt gyermekévé.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. Ef 4,29 (Zsolt 111,1; ApCsel 1,12–26; 1Kor 9,1–18) Kemény lecke ez mára! Tudatosan kell minden szavamat kimondanom, figyelnem kell minden gondolatra, mielőtt még szóvá formálódik. A bomlasztó beszéd szétveri az egész társadalmat – nap mint nap tapasztaljuk. Ez a kísértés nem kerüli el az egyházat sem. Isten adjon erőt a tudatos élethez és a tudatos megszólaláshoz: csak az hangozzék, ami épít! Más lesz este a közérzetünk, ha így telik a mai nap. Más lesz a környezetünk, ha megszakad a romboló beszéd ördögi láncolata.

Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet! Zsolt 25,18 (1Tim 1,15; Jn 19,25–27; 1Kor 9,19–23) A mindenható és így mindent látó Istent arra kérem, hogy lássa meg nyomorúságomat és gyötrődésemet? Hiszen ismeri, tudja ő azt nálam jobban. Valójában nekem van szükségem rá, hogy együtt mondjam a zsoltár írójával a kérést, hogy ráébredjek: a kiút a bűnbocsánat, ha Isten megkönyörül rajtam; hisz minden bajom és gondom gyökere a bűn, amely elszakított őtőle, az élet forrásától.

Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak. Zsolt 9,11 (ApCsel 2,38; Zak 4,1–14; 1Kor 9,24–27) Isten neve nem adat a mobiltelefonomban, nem csak egy név a sok közül. Ha igazán ismerem az ő nevét, akkor tudom, milyen erő rejlik benne, s hogy minden benne van: szeretete, jósága, szent volta és hatalma, kegyelme és irgalma. Aki tényleg megismeri ezt a mindenek felett való nevet, az bizalommal fordul hozzá. Ez a bizalom láttatja meg a nagyszerű tényt: aki őhozzá fordul, hozzá folyamodik, az mindig átélheti jelenlétét, hiszen Isten nem hagy el, velem marad.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::