A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Pál apostol írja az ifjú Timóteusnak: „Eszembe jutott (…) a benned élő, képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott…” (2Tim 1,5) Igaz, hogy a hitet nem lehet örökölni, sem biológiai láncolatban, sem végrendeletileg, de Isten Lelke felhasználhatja a hívő édesanyát arra, hogy rajta keresztül megajándékozza a gyermekét vele. Jó, ha eszünkbe jut, mint Pálnak is, hogy a képmutatás nélküli hitnek van vonzása, áldása és ereje.

Ez a hit édesanyám esetében többek között abban jelentkezett, hogy tudott értünk, gyermekekért imádkozni. Leborulni a csillagos ég alatt, amikor nővérem élet és halál között vívódott, és a Mindenható megengedte, hogy „életre imádkozza”. Eszembe jut, hogy az érettségi előtti éjszakán, amikor nem tudtam aludni, bebújtam mellé az ágyába egy közös fohászra, beszélgetésre, és megvigasztalva aludtam el. Majd mielőtt Sopronba mentem a teológiára – először kerültem távol hazulról hosszabb időre –, könnyek között imádkozott velem, értem, hogy Atyánk szabadítson meg minden gonosztól, és Paul Gerhardt szép énekével kért: „Befiel du deine Wege…” (Hagyd az örök Istenre / Minden te utadat…)

Súlyos betegségben távozott a földi életből, miközben legkisebb gyermeke az úrvacsorában adta számára a lelki útravalót. Idetartozik még valami. Mielőtt halott édesanyám felett bezárult a koporsó fedele, megcsókoltam értem is sokszor összekulcsolt kezeit. Ilyen fagyos hideget még sohasem éreztem nála… Ne hagyjuk az édesanyánknak adandó kézcsókot a végére, amikor már halott!

Budaker Oszkár, a gyakorlati tanszék professzora mondta egyik előadásában egyszer még a soproni teológián, hogy ő nem híve a kézcsóknak; lelkészeknek nem ajánlja, egyedül édesanyánknak adjuk! Kár, ha elkésünk vele, és haláluk után próbáljuk jóvá tenni, amit már sajnos nem lehet.

Semmi sem tudja pótolni az életünkben elmaradt meleg ölelést, a vigasztaló szavakat, a személyes találkozásokat! Mint annyi másban, ebben sincs lehetőségünk pótvizsgára földi utunk során. Ezért tegyük meg, amit megtehetünk, és amíg megtehetjük! Hogy minél több idős édesanya mondhassa el, amit látogatásomkor egyik hívem újságolt nagy örömmel: „Ma is itt volt a gyermekem! Ismét meglátogatott! Naponta jön hozzám!”

Szimon János

::Nyomtatható változat::