A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Három fiút és egy leányt – Bálint (13), Boglár (11), Barnabás (9) és Botond (2) – nevel a dunaújváros-kisapostagi evangélikus gyülekezet lelkésze, Stermeczki András és felesége. Amikor beszélgetésünk kezdetén azt kérdeztem tőle, hogy mindig ilyen sok gyermeket szerettek volna-e, így felelt: „A tervezést a mérnökökre hagyom, a gyerekek érkezését szerintem nem lehet előre »megtervezni«…”

– Miért ne beszéljünk a családtervezésről?

– Azért, mert ha tervezgetni kezdünk, akkor valamit mértékké teszünk. Például azt mondjuk, hogy ha majd lesz házunk, autónk, elég spórolt pénzünk, akkor jöhet a gyerekáldás, addig nem. És végül addig tervezünk, spórolunk, várunk, míg végül nem születik meg a baba. Az anyagiakkal kapcsolatban persze az is igaz, hogy az állam sem ösztönzi eléggé a fiatal házasok gyermekvállalását, de véleményem szerint ezzel együtt sem szabad, hogy bárki is engedje, hogy a rendszer, a társadalom anyagi támogatása határozza meg, hány gyermeke szülessék vagy épp ne szülessék.

– Ha valakinek sok a gyereke, annak ez nemcsak anyagi áldozatot jelent, hanem például – főleg az édesanyáknak – azt is, hogy kevesebb szabad idejük marad…

– Véleményem szerint az egy vagy akár a több gyermek csak a kötöttségektől menekülők számára áldozat. Úgy gondolom, hogy azok, akiknek lehetne gyermekük, de nem vállalják pusztán azért, mert lemondással, áldozattal jár, önzők – és az önzés nem éppen a közösség és a jövőépítés alapja.

::Nyomtatható változat::