Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A reformkor politikai mozgalmának egyik figyelemre méltó, vallási kérdések tekintetében azonban igencsak megosztó és ellentmondásos alakja, Horárik János kétszáz esztendővel ezelőtt, 1808. május 19-én látta meg a napvilágot a Trencsén vármegyei Bánon, hétgyermekes katolikus családban.

Kiváló szellemi képességeit jól mutatja, hogy posztókészítő apja valamennyi testvére közül őt szánta tudományos pályára, és a nyitrai gimnáziumba íratta. Az elmélyült kutatómunka helyett azonban a lelkészi pályát választotta: 1829-ben a nyitrai egyházmegye szemináriumába, majd a pesti központi papneveldébe került, diakónusként működött, 1831-ben szentelték katolikus pappá. Ezután Nyitrán vállalt tanulmányi felügyelői állást. Egyházi szolgálatát 1834-ben kezdte segédlelkészként, de falusi körülmények között számára is csak a nyomor jutott osztályrészül – ennek hatására lépett át 1836-ban a besztercebányai egyházmegyébe, ahol tovább folytatta lelkipásztori tevékenységét. Egy esztendő múltán azonban ismét váltás következett be életében: elfogadta a pesti Ullmann család felkérését, és nevelői állást vállalt náluk.

A reformkor törekvéseinek hamar lelkes hívévé és támogatójává vált. Az 1830-as évek második felében tagja volt a reformszellemű fiatalok Táncsics Mihály, Vajda Péter és Garay János fémjelezte közösségének.

Első, igen nagy visszhangot kiváltó egyházpolitikai megnyilatkozásai az egyes keresztény felekezetek közötti vegyes házasságok ügyében történtek 1841-ben. Az akkoriban országos kérdésként kezelt témát az országgyűlési tárgyalás előtt megyegyűléseken vitatták meg. A Pest megyei közgyűlésen a katolikus klérus ellenében Horárik a vegyes házasság és a szabad áttérés lehetősége mellett állt ki, sőt egy, a kérdéskörrel foglalkozó röpiratot is megjelentetett.

Ekkor szűnt meg a biztos kenyérkeresetet jelentő nevelői állása, a kialakult teológiai vita kapcsán pedig, bár történtek kísérletek a püspöki karral történő kibékülésre, Horárik jobbnak látta a lelkészi szolgálat, illetve a katolikus vallásgyakorlás feladását. A katolikus egyházzal való szakításának az okait külön nyilatkozatban adta tudtára egyrészt az érintetteknek, másrészt a külvilágnak, ennek hatására személye országosan is közismertté vált.

Eredeti szándéka szerint nem akart más felekezetet választani, de a szakralitás iránti igénye, illetve a társadalmi nyomás hatására 1844-ben protestáns hitre tért, és az evangélikus egyház tagja lett. A körülötte kialakult feszült helyzetet jól példázza az az idézet, mely szerint Haynald Lajos későbbi erdélyi püspök, kalocsai érsek, bíboros „1845-ben az ágostai Allgemeine Zeitungban Horarik katolikus pap kilépése alkalmából a magyar főpapság ellen intézett támadást éles tollvitában verte vissza”.

1845-ben német földre távozott, abban a reményben, hogy nézetrendszere ott kedvezőbb fogadtatásra lel. Elképzeléseit és küzdelmének történéseit német nyelven már itt publikálta. Ekkoriban azonban teljes mértékben feladta hitbéli meggyőződését, és a nyílt, leplezetlen istentagadás útjára lépett. 1847-ben Halléban részese lett az úgynevezett „szabad közösségnek”, melynek tagjai minden vallási kötöttséget le akartak rázni, és az egyházonkívüliség teljes szabadságának megteremtését tűzték zászlajukra. Horárik ateista megnyilvánulásait új hazájában érthető okokból nem vették jó néven, és beszédeiért Poroszországból és Szászországból is kiutasították.

Az 1848-as forradalom hírére visszatért hazájába, és zsurnalisztaként segítette a forradalom nemzeti és demokratikus eszméinek terjesztését. Egyházellenes nézeteit – írásain kívül – az 1848-as egyetemes tanítógyűlésen hirdette, kijelentve, hogy „a tudomány egy, erre pedig felekezetiesség szükségtelen”. A szabadságharc bukása után egyrészt tanítással kereste kenyerét, másrészt folytatta újságírói pályáját – igen szegényes körülmények között tengetve életét. Vitathatatlan műveltségét és sokoldalúságát jól jellemzi, hogy 1860-ban Pesten könyv formájában is megjelent, Grimm tollából származó görög és római ősregéket fordított magyarra, illetve a korszak egyik tudományos ismeretterjesztője volt – az akkoriban már végérvényesen elterjedt kopernikuszi világképnek megfelelően magyarázva az egyes jelenségeket.

Elharapózó betegsége végül munkára alkalmatlanná tette, ezért a teljes visszavonulást választotta. Testvére házában, Besztercebányán élt, és itt hunyt el 1864. május 20-án. Végrendelete értelmében holttestét oktatási célból a pesti orvosi egyetem növendékeire hagyta, és megtiltotta – „ne kísérjen a temetőbe pap” –, hogy bármilyen vallásos szertartás legyen besztercebányai temetésén.

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::