Kultúrkörök

AUGUSZTUS 29.

Hozzászólás a cikkhez

Janicsárok, a török sereg elit katonái

Baljós dátuma a magyar történelemnek augusztus 29-e, a világhódító II. (Nagy) Szulejmán szultán ugyanis ezen a napon aratta legnagyobb magyarországi diadalait. Három olyan vesztes csata emlékét idézi, amely hosszú idõre meghatározta népünk sorsát. Elsõ ízben 1521-ben bukkant elõ, lévén, hogy ezen a napon vesztettük el Nándorfehérvárt; második alkalommal 1526-ban – e napon vívtuk a mohácsi csatát –, harmadszor pedig 1541-ben, hiszen Budát is augusztus 29- én vesztettük el. Nézzük az elsõt!

A török történelem legtehetségesebb szultánja 1520-ban állt birodalma élére. Apjától, a harcias Szelimtõl páratlan hatalmat örökölt: három kontinensre kiterjedõ országa másfél millió négyzetkilométert tett ki, kincstára kimeríthetetlennek tûnt, hadserege pedig nagyjából akkora volt, mint az európai államok összesített ereje. Mivel a törökök számára Keleten már szinte nem volt mit meghódítani, trónra lépése után Szulejmán Európa ellen fordult. Tudta, hogy Magyarország erejét felõrölte az addigra már másfél évszázada szakadatlanul zajló törökellenes honvédõ háború. 1521- ben tehát Buda elfoglalására indult, hogy aztán Bécs következzen.

Csakhogy akkor még állt a hazánk déli végeit vigyázó kettõs várvédelmi rendszer, amelyet még Zsigmond király épített. Ennek a legerõsebb vára Nándorfehérvár volt; a török sereg egy része ostrom alá vette. A szultán a fõhaddal továbbállt, és a Száva partján lévõ Szabácsot támadta, hogy aztán Buda felé forduljon. Szabácsot Logodi Simon és Torma András pár száz fõs õrsége védte. Szulejmán több tízezres serege hamar elfoglalta a Szerémség legfontosabb várát. A szultán krónikájába ekkor ezt jegyezték be: „Nemcsak Üngürüsz (Magyarország), hanem Frengisztán (Nyugat-Európa), sõt egész Káfirisztán (a keresztény világ) lágyéka átszúratott.”

Szulejmán visszatért Nándorfehérvár alá, és egyesítette seregét. A várat Oláh Balázs és Móré Mihály védte, gyakorlatilag az utolsó leheletéig: a több mint egy hónapos ostrom végére már csak hetven katonájuk maradt. Mikor a lõportorony is felrobbant, a védõk kilátástalannak ítélték a helyzetüket, és szabad elvonulás fejében feladták a Magyarország kulcsaként is emlegetett várat. A szultán nagylelkû volt, megkímélte az életüket.

Szulejmán a gyõzelem révén stratégiailag kedvezõ helyzetbe került, hiszen Magyarország délrõl védtelenné vált. A nyár azonban eltelt, õsszel pedig már nem lehet támadó hadmûveletekbe fogni, ezért a szultán visszavonult. Néhány évvel késõbb visszatért, még a korábbinál is nagyobb haddal. Ezúttal sokkal korábban, már április végén elindította hadát, hogy az õsz kezdetére be tudja fejezni a hadjáratot.

A magyar hadvezetés mindent tudott a török sereg mozdulatairól. Csak azt nem, hogy mi a támadás célja, Erdély vagy Buda. Ezért kellett megosztani a magyar hadakat. Szapolyai János vajda elõször Dél-Erdélyben, majd a Maros és a Tisza mentén állomásozott nagyjából tizenötezres hadával, hogy lezárja a területet, ha arra támadna a török.

A budai út védelmét Tomori Pál alsómagyarországi kapitány felügyelte alig néhány száz emberével, az ország haderejét pedig Tolnára hívta egybe II. Lajos király. Csakhogy nagyon lassan ment a gyülekezés, a nemesség vontatottan érkezett, a segédhadak akadoztak, a meghirdetett parasztfelkelés pedig eredménytelen lett. Közben a török akadálytalanul átkelt a Száván, majd a Dráván is. Tomorinak nem volt ereje, hogy kihasználja a természet adta lehetõségeket, a király pedig nem küldött segítséget, hiába is kérlelték.

Mire Tolnán összegyûlt nagyjából huszonötezer fegyveres, elveszett a második várvédelmi vonal szinte összes fontos erõssége: Pétervárad, Újlak, Erdõd és Eszék. II. Lajos ezzel a törökéhez képest maroknyinak mondható haddal indult Mohácsra, nem várva be Frangepán Kristóf bánnak a Balatonnál tartó horvát alakulatait, valamint a Veszprém körül tartó cseh lovagok segédcsapatát.

Szapolyainak a király elõször azt a parancsot küldte, hogy támadjon a török hátába, zárja le az utánpótlási vonalait, majd a Duna mentén felfelé induljon Szulejmán ellen. E terv értelmében indult el Tolnáról a királyi had, hogy a Duna mentén lefelé törjön elõre, és harapófogóba zárja a törököt. Késõbb azonban azt a parancsot küldték az erdélyi vajdának, hogy hadaival vonuljon a király táborába. Az ellentmondásos parancsoknak aztán az lett a következménye, hogy Szapolyai mindenrõl lekésett.

A középkori magyar állam bukását elõidézõ csata augusztus 29-én Mohácson zajlott. A török többszörös túlerõben volt, ezért Tomori azt a haditervet eszelte ki, hogy Szulejmán seregét külön- külön kell legyõzni, vagyis nem szabad idõt adni a szultánnak, hogy a mohácsi sík teljes arcvonalán felsorakozzon. A csatát ennek megfelelõen a magyar lovasroham kezdte, amely elsöpörte a törökök európai hadtesteként említhetõ ruméliai sereget, ám a mögötte álló janicsárok puskatüze, illetve a török ágyúk kartácslövései megállították az elõnyomulást.

Tomori ekkor támadásra vezényelte a magyar gyalogságot. Csakhogy idõközben beérkezett a törökök ázsiai hadtestének tekinthetõ anatóliai sereg, amely a janicsárok puskafedezete mellett ellentámadásba ment át. Közben Szulejmán oldaltámadást indított, és megrohamozta a király táborát. A csata ekkor veszett el véglegesen, noha a magyar katonák derekasan küzdöttek. Utolsó leheletükig harcoltak: majd egy szálig meghaltak, alig menekült el valaki is. A király is elesett.

Szulejmán harmadik augusztus 29-i gyõzelme Buda elvesztését jelentette. Mindez 1541-ben történt. Az országot addigra már két király uralta. Nyugaton Ferdinánd, keleten elõször Szapolyai, halála után pedig csecsemõ fia, János Zsigmond volt az úr – ez utóbbi nevében Fráter György kormányozott. Szulejmán azt hangoztatta, hogy Bécs ellen vonul, Magyarországra csakis a csecsemõ király megsegítésére jön. Ez elsõ látásra így is volt, hiszen elkergette Ferdinánd király Budát ostromló hadait. Csakhogy aztán beült a készbe: meghívta óbudai táborába a csecsemõ királyt, Izabella özvegy királynét és a kíséretükben lévõ fõurakat, közben pedig janicsárjai – kóbor turistáknak álcázva – beszállingóztak a budai Várba. Amikor pedig már elegen voltak, lefegyverezték az õrséget, és elfoglalták a Várat.

Szulejmán szultánnak egyébként nemcsak az elsõ nagy hódító hadjárata, de az utolsó is Magyarországhoz kötõdik. 1566-ban százezres hadával Szigetvárra támadt. Akkor már sokat emlegette, hogy augusztus 29-e a szerencsenapja, és azon a napon fogja bevenni Zrínyi Miklós erõsségét. Nem így lett, helyette szeptember 6-án meghalt. Halálát eltitkolták a török sereg elõl. Zrínyi két nappal késõbb kitört a lángokban álló várból, és elesett a csatában. Szulejmán belsõ részeit a törökök Szigetvár mellett temették el, föléjük szentélyt emeltek. Testének többi részét hazavitték Isztambulba és a Szulejmán- mecsetben helyezték el.

Augusztus 29-e mágikus dátuma még egyszer elõjön a magyar hadtörténelemben, 1686-ban azonban már az egyesített keresztény sereg próbálta visszavenni a magyar fõvárost a töröktõl. A vár június 18-án került ostromgyûrûbe. A védõk felmentésére Szulejmán nagyvezér, a nagy szultán névrokona indult, de számára már nem hozott szerencsét az augusztus végi nap. Hiába próbálta meg aznap átvágni az ostromgyûrût, hogy az összeomlás szélén álló várbelieket megerõsítse, támadását felmorzsolták a Lotharingiai Károly herceg vezette keresztény seregek. Buda négy nappal késõbb felszabadult.

Jezsó Ákos

::Nyomtatható változat::