Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 35
- Beindult a vendéglátósképzés a teológián?
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Beindult a vendéglátósképzés a teológián?
| A SZERZŐ FELVÉTELE |
Balatonszárszón vagyunk, az Evangélikus
Konferencia- és Missziói Otthonban.
Kényelmes, szép, tiszta és otthonos.
A reggeli után áhítat: fiatal teológuslány
tartja, egy jézusi példázatot taglalva.
Még kántort is talált egy mackós karnagy
személyében.
Délelõtt 11 órakor megszólal a harang:
gyerek-bibliaóra lesz. Lányomat felkísérve
látom, hogy ugyanaz a hölgy tartja
a foglalkozást: énekkel kezdenek, majd
Noé bárkája a téma. Otthagyom a gyereket,
nincs nekem itt semmi keresnivalóm,
megy ez nélkülem is, sõt…
Ebédnél aztán már nagyon ismerõs
az egyik pincérlány, és délután, amikor
a recepciónál kerékpárt vételezek,
ugyancsak õ adja ki a kulcsot. De most
aztán régi vendéglátósként csak megkérdezem:
– Mi a munkaköri leírása?
– Tulajdonképpen nincsen – válaszolja
nevetve. – A teológusok mindenesek.
Mindig ott vagyunk az intézmény területén,
ahol éppen szükség van ránk.
Megtudom, hogy Balogh Melindának
hívják, és a pestszentlõrinci evangélikus
gyülekezetbõl érkezett. Ebben az évben
végezte el a teológia ötödik évét, szeptembertõl
pedig a Deák téri gyülekezetben
kezdi el szakmai gyakorlati évét lelkészjelöltként.
– Honnan a vonzalma a vendéglátáshoz?
Talán korábban ebben a szakmában dolgozott?
– Nem, érettségi után rögtön a teológia
következett. Négy éve hallottam arról
a lehetõségrõl, hogy ide lehet jönni.
Végh Szabolcs intézményvezetõ szívesen
látja a teológusokat nyári szakmai gyakorlatra,
szolgálatra. Azóta többször
dolgoztam már itt. Nagyon szeretem a
Balatont, és szívesen foglalkozom az
emberekkel. Ehhez érzek elhívást, ezért
is szeretnék lelkész lenni.
– Ha nincs is munkaköri leírása, árulja el:
mi a dolga itt?
– Ahol szükség van ránk, ott vagyunk.
Ez az itt szolgáló teológusok
mindenkori mottója. Kéthetes turnusokban
váltjuk egymást. Áhítatok, gyerekfoglalkozások,
vasárnapi istentiszteletek
képezik a fõ feladatot. Emellett –
ahogy Ön is látta – sokat dolgozunk a
vendéglátói részben is. A jó állóképességet
elengedhetetlennek tartom ehhez,
így ha az idõjárás engedi, reggelente futni
járok, kihasználva a jó levegõt és a
szép környezetet.
– Mi a szép ebben a szolgálatban az Ön
számára szakmailag?
– Ez egy üdülõhely. Hetente-kéthetente
cserélõdik a vendégkör. Mindig
újabb és újabb kihívás az áhítatokra való
készülés és a gyerekek lekötése.
– Mi a tematika?
– Ezen a héten Jézus példázatait
vesszük az áhítatokon, amelyek közül
kettõ szakdolgozati témám is volt, közel
állnak hozzám ezek az evangéliumi szakaszok.
A gyerekfoglalkozások során
pedig Hegyek a Bibliában címmel indítottam
a heti sorozatot. Énekeket tanulunk,
rajzolunk, játszunk, képeket adok nekik,
így hozom számukra közelebb az adott
történetet.
– Látom, ma papírforgó készült, tegnap pedig
egy drótból készült csipkebokorral érkezett
a lányom a szobába. „Ez Mózes csipkebokra,
apa” – mesélte lelkendezve. Honnan jönnek az
ötletek?
– Gyülekezetemben már hat éve foglalkozom
óvodásokkal. Megfigyeltem,
hogy ha egy adott témához kapcsolódóan
készítünk valamit, amit hazavihetnek,
akkor sokkal jobban megmaradnak
bennük az összefüggések. Meg tudja
mutatni a szüleinek, a testvéreinek és
akár a vendégeknek is, közben pedig elmeséli
újra és újra a hozzá kapcsolódó
történetet. A kézmûveskedés pedig általában
lelkesíti a csoportot.
– Mekkora szokott lenni a gyereklétszám itt
az üdülõben, és milyen korosztály látogatja a
gyerekfoglalkozásokat?
– Turnustól függ. Ezen a héten sok az
óvodásunk, máskor viszont a tíz év körüliek
vannak túlsúlyban. Alkalmanként
öt-tíz gyerek jön össze – ez persze attól
is függ, hogy esik-e az esõ, vagy száz ágra
süt a nap…
– Vannak-e problémák a vendégekkel?
– A hét vége felé néha úgy érzem,
több a feladat, mint amire kapacitásom
van, illetve rossz idõ esetén türelmetlenebbek
a vendégek, így a gyerekek is.
Mindenki menne napozni, ehelyett be
vagyunk zárva a szobákba.
– Sok olyan ember jár ide, aki „nagy papként”,
megyei vagy országos vezetõként egyházunkban
közismert személyiség. Mennyire feszélyezi
ez Önt, illetve az itt dolgozókat?
– Kezdetben természetesen mindenki
zavart az ilyen emberek társaságában.
Ha van rá lehetõség, szívesen beszélgetek
velük, hiszen sokat tanulhatok
tõlük.
– Régebben az volt a szokás, hogy az itt
nyaraló lelkészek közül vállalta valaki az igehirdetés
szolgálatát vasárnap. Némelykor még
elõadásokra is sor került, ha nevesebb vendég
töltötte itt a szabadságát. És most?
– Ezen a héten nem jelentkezett senki
szolgálatra, viszont bizonyos konferenciák,
képzések és más együttlétek alkalmával
ez rendre elõfordul. Nemrég volt
a nyugdíjas lelkészek hete, amikor szinte
mindennap tartott valaki elõadást a
vendégek közül. Ha a munkám megengedte,
magam is részt vettem ezeken az
alkalmakon, és sokat kaptam általuk.
– A nyár rövid – fõleg a diákok számára.
Ön ebbõl a pár hónapból csípett le két hetet a
szárszói munkára. Hogyan viseli a családja,
hogy nincs velük?
– Igazából már megszokták, hogy alig
vagyok otthon. Nagycsaládban élek, négyen
vagyunk testvérek, az augusztust
tettem szabaddá számukra. Így lesz
azért néhány hetem még otthon velük a
munkaév megkezdése és a házasságkötésem
elõtt, hiszen a család is fontos számomra.
Visszatérve a címre: nem, nem indult be
semmilyen vendéglátósképzés a teológián.
Pedig biztos jobban megtanulnának
emberekkel foglalkozni a fiatalok, ha
több lenne az „éles helyzet” az életükben.
Így hát marad a nyári, illetve hétvégi
üdülõi munka, a börtönmisszió és a
kórházi lelkigondozás. Annak, aki jelentkezik
rájuk.
Ifj. Káposzta Lajos
::Nyomtatható változat::
|