Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A SZERZŐ FELVÉTELE

Balatonszárszón vagyunk, az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban. Kényelmes, szép, tiszta és otthonos. A reggeli után áhítat: fiatal teológuslány tartja, egy jézusi példázatot taglalva. Még kántort is talált egy mackós karnagy személyében.

Délelõtt 11 órakor megszólal a harang: gyerek-bibliaóra lesz. Lányomat felkísérve látom, hogy ugyanaz a hölgy tartja a foglalkozást: énekkel kezdenek, majd Noé bárkája a téma. Otthagyom a gyereket, nincs nekem itt semmi keresnivalóm, megy ez nélkülem is, sõt…

Ebédnél aztán már nagyon ismerõs az egyik pincérlány, és délután, amikor a recepciónál kerékpárt vételezek, ugyancsak õ adja ki a kulcsot. De most aztán régi vendéglátósként csak megkérdezem:

– Mi a munkaköri leírása?

– Tulajdonképpen nincsen – válaszolja nevetve. – A teológusok mindenesek. Mindig ott vagyunk az intézmény területén, ahol éppen szükség van ránk.

Megtudom, hogy Balogh Melindának hívják, és a pestszentlõrinci evangélikus gyülekezetbõl érkezett. Ebben az évben végezte el a teológia ötödik évét, szeptembertõl pedig a Deák téri gyülekezetben kezdi el szakmai gyakorlati évét lelkészjelöltként.

– Honnan a vonzalma a vendéglátáshoz? Talán korábban ebben a szakmában dolgozott?

– Nem, érettségi után rögtön a teológia következett. Négy éve hallottam arról a lehetõségrõl, hogy ide lehet jönni. Végh Szabolcs intézményvezetõ szívesen látja a teológusokat nyári szakmai gyakorlatra, szolgálatra. Azóta többször dolgoztam már itt. Nagyon szeretem a Balatont, és szívesen foglalkozom az emberekkel. Ehhez érzek elhívást, ezért is szeretnék lelkész lenni.

– Ha nincs is munkaköri leírása, árulja el: mi a dolga itt?

– Ahol szükség van ránk, ott vagyunk. Ez az itt szolgáló teológusok mindenkori mottója. Kéthetes turnusokban váltjuk egymást. Áhítatok, gyerekfoglalkozások, vasárnapi istentiszteletek képezik a fõ feladatot. Emellett – ahogy Ön is látta – sokat dolgozunk a vendéglátói részben is. A jó állóképességet elengedhetetlennek tartom ehhez, így ha az idõjárás engedi, reggelente futni járok, kihasználva a jó levegõt és a szép környezetet.

– Mi a szép ebben a szolgálatban az Ön számára szakmailag?

– Ez egy üdülõhely. Hetente-kéthetente cserélõdik a vendégkör. Mindig újabb és újabb kihívás az áhítatokra való készülés és a gyerekek lekötése.

– Mi a tematika?

– Ezen a héten Jézus példázatait vesszük az áhítatokon, amelyek közül kettõ szakdolgozati témám is volt, közel állnak hozzám ezek az evangéliumi szakaszok. A gyerekfoglalkozások során pedig Hegyek a Bibliában címmel indítottam a heti sorozatot. Énekeket tanulunk, rajzolunk, játszunk, képeket adok nekik, így hozom számukra közelebb az adott történetet.

– Látom, ma papírforgó készült, tegnap pedig egy drótból készült csipkebokorral érkezett a lányom a szobába. „Ez Mózes csipkebokra, apa” – mesélte lelkendezve. Honnan jönnek az ötletek?

– Gyülekezetemben már hat éve foglalkozom óvodásokkal. Megfigyeltem, hogy ha egy adott témához kapcsolódóan készítünk valamit, amit hazavihetnek, akkor sokkal jobban megmaradnak bennük az összefüggések. Meg tudja mutatni a szüleinek, a testvéreinek és akár a vendégeknek is, közben pedig elmeséli újra és újra a hozzá kapcsolódó történetet. A kézmûveskedés pedig általában lelkesíti a csoportot.

– Mekkora szokott lenni a gyereklétszám itt az üdülõben, és milyen korosztály látogatja a gyerekfoglalkozásokat?

– Turnustól függ. Ezen a héten sok az óvodásunk, máskor viszont a tíz év körüliek vannak túlsúlyban. Alkalmanként öt-tíz gyerek jön össze – ez persze attól is függ, hogy esik-e az esõ, vagy száz ágra süt a nap…

– Vannak-e problémák a vendégekkel?

– A hét vége felé néha úgy érzem, több a feladat, mint amire kapacitásom van, illetve rossz idõ esetén türelmetlenebbek a vendégek, így a gyerekek is. Mindenki menne napozni, ehelyett be vagyunk zárva a szobákba.

– Sok olyan ember jár ide, aki „nagy papként”, megyei vagy országos vezetõként egyházunkban közismert személyiség. Mennyire feszélyezi ez Önt, illetve az itt dolgozókat?

– Kezdetben természetesen mindenki zavart az ilyen emberek társaságában. Ha van rá lehetõség, szívesen beszélgetek velük, hiszen sokat tanulhatok tõlük.

– Régebben az volt a szokás, hogy az itt nyaraló lelkészek közül vállalta valaki az igehirdetés szolgálatát vasárnap. Némelykor még elõadásokra is sor került, ha nevesebb vendég töltötte itt a szabadságát. És most?

– Ezen a héten nem jelentkezett senki szolgálatra, viszont bizonyos konferenciák, képzések és más együttlétek alkalmával ez rendre elõfordul. Nemrég volt a nyugdíjas lelkészek hete, amikor szinte mindennap tartott valaki elõadást a vendégek közül. Ha a munkám megengedte, magam is részt vettem ezeken az alkalmakon, és sokat kaptam általuk.

– A nyár rövid – fõleg a diákok számára. Ön ebbõl a pár hónapból csípett le két hetet a szárszói munkára. Hogyan viseli a családja, hogy nincs velük?

– Igazából már megszokták, hogy alig vagyok otthon. Nagycsaládban élek, négyen vagyunk testvérek, az augusztust tettem szabaddá számukra. Így lesz azért néhány hetem még otthon velük a munkaév megkezdése és a házasságkötésem elõtt, hiszen a család is fontos számomra.

Visszatérve a címre: nem, nem indult be semmilyen vendéglátósképzés a teológián. Pedig biztos jobban megtanulnának emberekkel foglalkozni a fiatalok, ha több lenne az „éles helyzet” az életükben. Így hát marad a nyári, illetve hétvégi üdülõi munka, a börtönmisszió és a kórházi lelkigondozás. Annak, aki jelentkezik rájuk.

Ifj. Káposzta Lajos

::Nyomtatható változat::