Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az a gyõzelem, amely legyõzte a világot, a mi hitünk. (1Jn 5,4)

Szentháromság ünnepe után a 17. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az élõ hit gyõzelmét hirdetik. Vezérigénkrõl reformátorunk ezt tanítja: „Azért ha a világot le nem gyõzöd, hanem engeded, hogy a világ gyõzzön le téged, hiába dicsekszel a hittel és Krisztussal, mert tulajdon cselekedeteid tesznek tanúságot ellened, hogy nem vagy Isten gyermeke.” – „Az istenfélõkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik bíznak kegyelmében.” (Zsolt 147,11; LK) „Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörûség / Az atyafiak közt az egyenesség…” (GyLK 765) Csak Krisztusban egy az egyház, aki újraegyesíti szétszóródott nyáját belé vetett élõ hitük által. A kánaáni asszony morzsányi, de kitartó és alázatos hite beteljesült: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” S leánya megszabadult a gonosz lélektõl. Merjünk nagy dolgokat is kérni Jézustól, nyilvánosan, akár kiáltva is, Urunknak vallva õt: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” (Mt 15,28.22) Ezt tette a róla szóló filmben Luther, mikor cellájában így kiáltott fel: „Jézus! Tied vagyok! Ments meg!” Pál ezt így vallja meg: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta õt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róm 10,9) Krisztus a hit szerzõje, mert az evangélium hirdetésébõl születik meg a benne bízó és a világot legyõzõ hit. A vérfolyásos asszony meggyógyítása az õ vakmerõ, bátor bizodalmát hirdeti: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” (Mk 5,34) A kísértések a hitünket teszik próbára, ámde „a test kívánsága, a szem kívánsága és az élettel való kérkedés nem az Atyától, hanem a világtól van” (1Jn 2,16)! Mi is kétkedés nélkül kérhetünk bölcsességet Istentõl az állhatatossághoz. „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az õt szeretõknek.” (Jak 1,12) A kapernaumi százados fel- és elismerte Jézus isteni hatalmát, hitt abban, hogy csupán szavával meg tudja gyógyítani haldokló szolgáját. Ezen még az Úr is elcsodálkozott: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” (Lk 7,9) Az apostolok Krisztusukba vetett hitének gyõzelmét hirdeti fogságukból való csodás kiszabadulásuk és megveretésük után is az Istennek való bátor engedelmességük: „…nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként.” (ApCsel 5,42) A christianusok élõ hitének alapja: Jézus a kereszten legyõzte a bûn, a halál s az ördög hatalmát, beteljesítve az Írást. Üdvösségünkért minden „elvégeztetett” (Jn 19,30); Jézus – fejét lehajtva – átadta lelkét Atyjának. Urunk a tengeren járva ment tanítványaihoz; Péter utánozni akarta, és Jézus hívta: „Jöjj!” De amikor nem teljes szívvel bízott benne, süllyedni kezdett. „Kicsinyhitû, miért kételkedtél?” Akár mustármagnyi hittel, de mi is megvallhatjuk: „Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 14,29.31.33) „Jézus hív: »Jertek énutánam!« (…) Kövessük õt, a drága Mestert!” (EÉ 438,1.5)

Garai András

::Nyomtatható változat::