Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 37
- A csend és a hangzavar ébresztõ ereje
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
A csend és a hangzavar ébresztõ ereje
Hetvenöt éves a gyenesdiási Kapernaum
| A Kapernaum dolgozói 1964-ben - középen Hernád Tibor |
Amikor visszagondolok azokra a személyes
élményeimre, amelyeket a Kapernaum
falai között éltem át, akkor a
következõ kontraszt jut eszembe: csend
és hangzavar. Közel félszáz itt átélt ifjúsági
konferencia ideje alatt hihetetlen
mély üzenete volt mindkettõnek. Néha
váltották egymást, máskor szinte egyszerre
volt jelen mindkettõ a Kapernaum
életében.
De nem lennénk méltóak az emlékezéshez,
ha elfelejtenénk, hogy már a kezdetekben
is meghatározó volt a csend
utáni vágy és a hangok keresésének igénye.
Amikor 1933-ban egy soproni postaigazgató
és két teológiai tanár hazafelé
sétálgatott, egy csendes, nyugodt és biztos
pihenést nyújtó helyet keresett.
Olyan helyet, ahol Deák János kezdõ teológiai
professzorként akár az annyira hiányzó
héber nyelvtant is megírhatná a
nyáron. Egy hajnali vagy késõ esti sétának
és beszélgetésnek a gyenesi kis házak
és árnyékot nyújtó fák között alapvetõ,
sajátos ereje volt. Akkor is, és késõbb
is. Különbözõ történelmi körülmények
között újra és újra megjelenik a
gyenesdiási Kapernaum sajátos, de erõt
és hitet ébresztõ szolgálata.
Ide vissza lehet húzódni, itt el lehet
mélyedni. Sok lelkész megtanulta itt azt
is, hogy hihetetlenül rövid idõ alatt lehet
jó elõadást és kiváló prédikációt készíteni,
például egy át nem aludt éjszaka után
egy-egy konferencia záró istentiszteletén…
A spontán, vízparti, sõt a Balaton
vizében folytatott lelkigondozás is meglepetésszerû
eredményhez vezetett legtöbbször.
Fel sem merült a körülmények
és a komfortfokozat vizsgálata, hiszen
egyetlen alapvetõ öröm járta át az érkezõket
és a szolgálatot végzõket: hogy
látható és érezhetõ az ébredés sokak életében.
Hány döntés vagy elhatározás
született meg ilyen beszélgetések, találkozások
közben itt! És hány, életre szóló
változást élhettek át azok, akik konferenciára,
találkozásra vagy csak pihenni,
kikapcsolódni érkeztek ide!
Az ifjúsági konferenciákat felidézve
nem feledkezhetünk meg a nagy egymásra
találásokról sem. Hajdani konferenciai
elõadók nemegyszer éljük át,
hogy harmincas, negyvenes éveikben járó
gyülekezeti tagok elénk állnak, és
megkérdezik, emlékszünk-e rájuk, hiszen
õk Gyenesdiáson találtak egymásra.
De gondolhatunk azokra a szolgálatban
álló lelkészekre és civil gyülekezeti
vezetõkre is, akik ezeken a konferenciákon
kapták vagy érezték meg döntõ módon
elhívatásukat. Ebben az értelemben
a „gyenesi gyerek” fogalommá vált a teológushallgatók
között. Nem volt titkolt
ez a cél a nyolcvanas években, hiszen abban
az idõben hatalmas lelkészhiány és
a jövõ felõli bizonytalanság jellemezte
egyházunkat.
A korábbi idõszak nagy gyenesi egyéniségeire,
„építkezõire” (Deák János,
Veöreös Imre, Tekus Ottó, Laborczi Zoltán,
Kovács Géza, Hernád Tibor, Mátis István, Foltin
Brúnó, Szabó Ferencné) gondolva azt
sem szabad elhallgatnunk, hogy kisugárzásuk
alapvetõ élményként élt mindazokban,
akik itt megfordultak. Gyenes
igazi színes karaktereket vonzott és
adott számunkra mindig.
Nem is történhetett ez másképp ott,
ahol az egykori fasori rajztanár kontúrjai
találkoztak Jánosy István igazi dunántúli
szókapcsolataival, s a közös legtöbbször
csak a lengén egyszerû ruházat
volt, hiszen itt a legegyszerûbb külsõvel
jelentek meg a leghíresebb egyéniségek
is… A legfiatalabbak is átélték azt, amikor
Harmati Béla, Szirmai Zoltán vagy
Gáncs Péter és Fabiny Tamás egy szál fürdõnadrágban,
izzadtan és dühösen számolja
a fiatalok góljait az elõadók kapujában.
A pingpongban azonban az elõadók
profik voltak, ami nem csoda, hisz
engedély nélkül hajnalig is edzettek sokszor.
Néha egy-egy kora reggeli elõadás
bánta is ezt – most már nyugodtan bevallhatjuk…
Persze az is szép teljesítmény volt,
hogy az egyik elõadói gárda minden évben
abban a hitben ment haza, hogy este
tíz órakor a konferencia fiataljai elmentek
aludni, és minden a legnagyobb
rendben van. Késõbb derült ki, hogy a
résztvevõk észrevették: az elõadók valóban
elmennek aludni tízkor, és csak húsz
percet kell várni, míg el is alszanak, akkor
aztán kezdõdhet az éjszakai beszélgetés,
éneklés és játék – szabad, vezetõmentes
légkörben.
Hernád Tibortól többször is hallottam
azt a megjegyzést, hogy „mi itt a Kapernaumban
a visszatérõkre játszunk”. És
mi, érdekes módon, vissza is akartunk
térni, akkor is, ha ez a mondat óriási kerti
munka végén hangzott el, amely közben
különösen is koncentráltak a lelkészgyerekekre.
De vissza akartunk térni
a tikkasztó hõségben végigküzdött
röplabdameccs után is, esetleg késõ este,
pogácsázás közben is, amikor elfelejtettük
a naponta monotonon ismétlõdõ
lekváros és zsíros kenyerek ízét. Érdekes,
hogy ma már ezeknek is különlegesen jó
ízük van a szánkban… A kapernaumi
lekvár vagy zsír abban az idõben biztosan
biotermék lehetett, esetleg gyülekezeti
produktum. Egyszer-egyszer becsúszott
a reggelik közé a vegyesbolti nagykockából
vágott, speciális bordó színû
lekvár egy-egy darabkája is, fõként ha
Tibor bácsinak nem volt ideje vagy lehetõsége
a „szuplikációra”…
Gyenesi visszatérõk azok is, akik
rendszeresen megérkeztek ide, az otthon
és az üdülõ falai közé, de visszatérõk
azok is, akik az egyházi életbe, illetve
Jézus Krisztushoz tértek vagy találtak
vissza, sõt a kezdõk is, akik számára az
elsõ nagy találkozás, az odatérés alkalmát
nyújtotta a kapernaumi környezet.
Ezzel a szellemmel átitatták az épület falait,
a kert fáit és virágait a mindenkori
vezetõk, ki-ki a maga sajátos karizmájának
megfelelõen. Volt, aki harsogva, de
volt olyan is, aki szinte szótlanul, ám a
kezek és a szív szolgálatával.
„Nem baj, hogy megjöttek, maguknál
mindig történik valami a héten, megtörik
a csendet” – ezzel a kedves mondattal
nyitott évadot az otthon egy idõs lakója
minden év nyarán, amikor megérkeztünk
Gyenesre a fiatalok – ötven és százhúsz
fõ közötti létszámú – zsivajos csapatával.
Sajátos ízt és színvilágot jelentett
abban az idõben az otthonlakók és a
konferenciázók kontrasztja és harmóniája.
Megható volt a kölcsönösség. Elõfordult,
hogy egy-egy programot így
kezdtek a fiatalok: „Miért nem hívjuk át
az idõseket? Ez nekik is érdekes mûsor
lehetne!” Fiatalok azért is dolgoztak az
otthonban egész nyáron át segítõként,
hogy részt vehessenek az ifjúsági konferenciákon.
Volt, aki nem egy alkalommal,
nem egy nyáron, hanem hosszú
idõn át, folyamatosan. Kiváló lelkész lett
belõle.
Energiával telített fiatalok és kevéske
kis erõt õrizgetõ idõsek különös találkozásának
szigete volt itt nyaranta. Az
öreg diófa és a susogó fenyõk világa is
sokat ismer ezekbõl a páratlan, szép élményekbõl.
Kapernaum fontos hely lett az 1980-
ban újrainduló konferenciai élet számára.
Több mint hatvan egyhetes alkalmat
kapott egyházunk ajándékba ekkor, közel
ötezer résztvevõvel, a gyülekezetek
hatvan százalékának küldötteivel és a
lelkészi kar húsz százalékának aktív
szolgálatával. Különleges jelentõségû és
erejû mozgás volt ez majdnem egy évtizeddel
a rendszerváltás elõtt.
Valaki úgy fogalmazott nemrégiben,
amikor errõl a visszaemlékezésrõl beszélgettünk,
hogy õ ugyan sohasem vett részt
gyenesi konferencián, de azt tudja, hogy
„Gyenes kész legenda”. Elõször meghökkentett
ez a kifejezés, késõbb azonban
megtetszett. Mert alig hittük el akkor,
hogy igaz és lehetséges, ami itt történik,
és amit itt átélünk. Ma boldogok vagyunk,
hogy részesei lehettünk ennek az
idõszaknak és eseménysorozatnak.
A diakónia és az evangélizáció, a kérdésfelvetés
és a feleletadás, a fiatalok
könnyed életformája és az idõskorúak
tapasztalt gondolkodása, a csend és a
hangzavar sokszor hatott itt motiváló és
lelket serkentõ erõvel. Ezért külön is hálásak
lehetünk, amikor visszatekintünk
a hetvenöt esztendõre. Örülhetünk annak
a szép eredménynek, hogy Tencz Károly
otthonvezetõ kitartó és lelkes munkája
folytán csodálatosan szép lett a Kapernaum
idõsotthoni része, hogy gondosan
elõkészített ünnepen örülhettünk
ennek, és hogy reménykedhetünk a jó
munka folytatásában.
A jelenlévõk és együtt ünneplõk tudják,
hogy Kapernaumból, ebbõl a légkörbõl
és erõbõl egyetlen van egyházunkban.
Nagyon fontos, hogy a következõ
generációk is megérezhessék ezt.
Szabó Lajos
::Nyomtatható változat::
|