Élő víz

A B I B L I A É V E

Hozzászólás a cikkhez

Az óegyházi hagyományok szerint ennek a levélnek is ugyanaz a János a szerzõje, aki a negyedik evangéliumot írta. Ma sokan sokféle elmélettel kapcsolják össze a két mûvet, de annyi bizonyos, hogy az evangélium és az elsõ levél szerzõje vagy ugyanaz volt, vagy a két személy nagyon szoros lelki-szellemi kapcsolatban állhatott, hiszen számtalan közös megfogalmazás, hangsúly és motívum bukkan fel a két írásban.

Míg azonban az evangélium Jézus életérõl és a hûséges tanítványi körrõl beszél, a levél mintha már idõrendileg továbblépne: olyan helyzetet ábrázol, amelyben a keresztény közösség egy kis csoportja elszakad a többiektõl, megtagadva a tanbeli és életközösséget az egykori testvérekkel. Az elszakadó „eretnek” csoportban sokan a korai keresztény gnózis képviselõit látják. János szerint ezek az „áltestvérek” tagadták, hogy Jézus volt a testben megjelent Krisztus (tehát hogy Isten Fia valóságos ember volt, aki fizikai módon megszületett és meghalt), és – a jézusi szeretet parancsát megtagadva – gyûlölni kezdték egykori testvéreiket.

Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók

János evangéliumának és elsõ levelének is fontos alaptétele a világosság és a sötétség megkülönböztetése. Isten volt az, aki a teremtés hajnalán megkülönböztette e kettõt egymástól, Jézus pedig már a világosság követeként érkezett a sötétségbe. Élettörténete, szenvedése és halála mind azt mutatja, hogy a sötétség nem tudta õt befogadni.

János levelében azok, akik Krisztust követik, a világosság gyermekei, olyan testvérek, akiket különleges szeretetkapcsolat fûz egymáshoz. „Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyûlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyûlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.” (1Jn 3,13–15)

Krisztus követõit azonos lelki „anyagból” gyúrták. Szeretetkapcsolatukat semmi sem szakíthatja szét, hiszen Isten mindent felülmúló szeretetén nyugszik. Ha mégis megszakadt, nyilvánvalóan soha nem is volt valódi testvériség: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyûlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.” (1Jn 2,9)

János elsõ levele szívszorongató keresztény dokumentuma a szakítás fájdalmának. Kísérlet annak az érthetetlen ténynek a feldolgozására, hogy miért hagy el valaki, akirõl tudjuk, hogy szeretett, és akit mi is tiszta szívünkbõl szerettünk. János nem ismeri a „valami menet közben elromlott” sablonos megoldását. Az csupán ápolgatása, de valójában kényszerû arculcsapása a szép emlékeknek. Õ a másik oldal felõl közelít: ami igazi, az örökre megmarad.

Magyar Bibliatársulat

::Nyomtatható változat::