Élő víz

TEOLÓGIA DIÓHÉJBAN

Hozzászólás a cikkhez

A négy evangéliumban számos olyan személyrõl olvashatunk, akik fontos szerepet játszottak a történelemben, életük bizonyos szakaszában találkoztak Jézussal, azonban róluk az evangélisták csak annyit közölnek, amennyi a Jézusról szóló üzenet megértéséhez feltétlenül szükséges.

Ezekrõl a személyekrõl néhány ókori történetíró meglehetõsen részletes beszámolót közöl. Ha Nagy Heródes királynak és családjának a sorsa érdekel bennünket, a nagy zsidó történetíróhoz, Josephus Flaviushoz kell fordulnunk.

A zsidó háború befejezéseként Krisztus után 70-ben a Római Birodalom hadserege Titusnak, a késõbbi császárnak a vezetésével lerombolta Jeruzsálemet. E háború során Flavius római fogságba került, s Rómába kísérte a gyõztes Titust. A Krisztus utáni kilencvenes években jelentette meg a birodalom fõvárosában a népe történetérõl szóló monumentális összefoglalóját Zsidó régiségek címmel. Jórészt az õ nyomán kívánom összefoglalni a Nagy Heródesrõl és családjáról való legfontosabb tudnivalókat.

A Krisztus elõtti elsõ század közepén a Római Birodalom hadserege elfoglalta Palesztinát, Kr. e. 40-ben így ülhetett a trónra bábkirályként Nagy Heródes. Nem volt igazi zsidó, hanem kevert vérû beduin, akinek õsei alig egy évszázada voltak körülmetélve. A zsarnok – Augustus római császár akaratából – egészen haláláig, harminchat éven keresztül birtokolhatta azokat a területeket, amelyek felett egykor Izrael egyik legnagyobb királya, Dávid uralkodott.

Heródes nagy építtetõ volt, nevéhez fûzõdik az impozáns jeruzsálemi templom építése, és õ emeltette az Antonia várat is, amelyben a Jeruzsálemben állomásozó római helyõrség teljesített szolgálatot. A betlehemi gyermekmészárlás mellett Heródes számos más gaztettet is elkövetett; különbözõ asszonyoktól született fiai közül jó néhányat megöletett, és lelkén szárad legkedvesebb feleségének halála is, akit miután megölt, keservesen megsiratott.

Heródes halála után Augustus úgy döntött, hogy a zsarnok életben maradt fiai között osztja fel az apa által birtokolt területet. Arkhelaosz kapta Júdeát, Samáriát és Idumeát, Fülöp kapta Trachonitis és Iturea tartományt. Ezek szomszédságában terült el Galilea, amelyet Heródes Antipas kapott.

Arkhelaosz ellen már trónra lépése elõtt lázongtak a zsidók, végül Kr. u. 6- ban Augustus úgy döntött, hogy megfosztja hatalmától, és Gallia (a mai Franciaország) területére számûzi. Ettõl kezdve Júdeát a római császárok által kinevezett helytartók irányították. Ilyen helytartó volt Poncius Pilátus, akinek késõbb Jézus perében és elítélésében volt meghatározó szerepe.

Nagy Heródes két fia, Fülöp és Heródes Antipas nem birtokolt királyi címet, csak mint negyedes fejedelmek gyakorolták az uralmat. A gyakorlatban – természetesen – Róma akarata érvényesült, Pilátus mint júdeai helytartó többször „rendet csinált” Heródes Antipas területén Galileában. Pilátus sejtette Antipasról, hogy a császár besúgója, így nem lehetett egészen nyugodt: hátha Galilea negyedes fejedelme jelentéseket küld róla Rómába.

Antipast komoly félelemmel töltötte el Keresztelõ János fellépése és nyilvános mûködése. Részben azért rettegett tõle, mert a Keresztelõ figyelmeztette, hogy nem folytathat házasságtörõ viszonyt sógornõjével, Heródiással, hiszen testvére, Fülöp életben van. Antipas nem pusztán Heródiás kérésére fejeztette le a Keresztelõt, Josephus Flavius egy másik szempontot is megemlít: tudniillik hogy a Keresztelõt hatalmas tömeg követte, és a negyedes fejedelem nem tudhatta, hogy ennek nyomán mikor tör ki egy nagyobb lázadás.

Heródes Antipas fényûzõ várost építtetett a Genezáreti-tó partján, amelyet hízelgésbõl a Római Birodalom második császáráról, Tiberiusról Tibériásznak nevezett el. A város egy temetõ helyén épült, ezért a hithû zsidók tisztátalannak tartották. Az evangélisták sem szólnak arról, hogy Jézus valaha felkereste volna. Fülöp negyedes fejedelem is építtetett egy várost Tibériásztól nem messze, ez lett a saját magáról elnevezett Cézárea Filippi. Itt került sor Péter híres vallástételére (Mt 16,16).

Cézárea Filippit meg kell különböztetni a tengerparton épült Cézáreától, amelyet még Nagy Heródes építtetett. Itt laktak a júdeai helytartók, a fõvárosba, Jeruzsálembe csak különleges alkalmakkor mentek. Ilyenkor az Antonia vár szolgált szállásul számukra.

Az evangélisták közül egyedül Lukács számol be arról, hogy Jézus pere során Pilátus elküldte Jézust Heródes Antipashoz, aki a húsvétra való tekintettel éppen Jeruzsálemben tartózkodott. Jézus, mivel galileai lakos volt, Antipas alattvalójának számított. A negyedes fejedelem minden üzenet nélkül küldte vissza Jézust Pilátushoz; az egymásra gyanakvó Antipas és Pilátus ezen a napon barátok lettek, összefogtak a „közös ellenség” ellen, a helytartónak alkalma volt egy gesztust tenni a negyedes fejedelem felé.

Történetünk minden szereplõje idõvel „bevégezte küldetését”. Jézus küldetésérõl az evangélisták tettek tanúságot, a többiek sorsa a történetírókra tartozik. Heródes Antipast a Római Birodalom harmadik császára, az õrült Caligula Lugdunumba (a mai Lyon helyén állt város) számûzte; Heródiásnak becsületére legyen mondva, hogy a hatalomtól megfosztott számûzöttet elkísérte. Fülöp negyedes fejedelem a Krisztus utáni harmincas évek végen természetes halált halt.

Poncius Pilátus ellen folyton lázadoztak a zsidók, jó néhányat közülük, akik Kr. u. 36-ban a Garizim hegyen gyûltek össze, a helytartó lemészároltatott. Pilátust kegyetlenségei miatt Tiberius császár Rómába rendelte, de már az új császár, Caligula számûzte õt Galliába. Caligula trónra ültette Nagy Heródes egyik unokáját, aki I. Heródes Agrippa néven lett bábkirály, õt a fia, II. Heródes Agrippa követte, de minden lényeges hatalom a római helytartók kezében volt.

A területen zajló folytonos lázongások a Krisztus utáni hatvanas évek közepén a zsidó háborúba torkollottak. A tragikus vég a jeruzsálemi templom lerombolásával és az egész fõváros, Jeruzsálem elpusztításával következett be Kr. u. 70-ben. Róma diadala – legalábbis egy idõre – teljes volt.

Bódi Emese

::Nyomtatható változat::