Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Tóth-Máthé Miklós egyfelvonásos színmûve 1991-ben látott napvilágot, alkalmi színdarabként. Premierje a magyar reformátusok II. világtalálkozóján volt, Udvaros Béla rendezésében. A jeles alkalom a mû szerzõjét arra sarkallta, hogy a reformáció nagyjai közül a legsokoldalúbb egyéniséget, Szenczi Molnár Albertet tegye meg fõhõsévé. A választás szerencsés volt; Tóth-Máthé Miklós a protestáns polgári irodalom jeles költõjét, zsoltárfordítóját, egyházának tudósát, gyakorlati igehirdetõjét, iskolaalapítóját és még számos polihisztori tevékenység mûvelõjét léptette színre, méltó konfliktust kimetszve gazdag, ütközésektõl sem mentes életmûvébõl.

Az epizód, amelyet a szerzõ kissé barokkos irodalmi nyelven megjelenített, azt az idõszakot öleli fel, amikor Szenczi Molnár Albert Heidelbergben élt, és elérte õt is a harmincéves háború pokla, kirabolták, megkínozták, majd egy padlásszobában házi õrizetben tartották mint a katolikus egyházra igen veszélyes reformatát. Fogvatartója egy spanyol zsoldoskapitány volt, aki naponta kért tõle írásos beszámolót, részben eddigi életérõl, másrészt pedig a reformációban elöl járó, részt vevõ neves személyekrõl.

A szegényes padlásszobában raboskodó poéta, tudós jellemérõl, munkásságáról, tudásszomj vezérelte kalandozásairól úgy szerezhet a nézõ tudomást, hogy meglátogatja õt felesége, Kunigunda, aki – férje vélt szabadsága reményében – arra akarja rávenni hites urát, hogy tárja fel minden mozzanatát a Bethlen Gáborhoz fûzõdõ kapcsolatának. Szenczi Molnár Albertet mélyen sérti a kérés, bár maga is jól tudja, hogy Kunigunda a gyermekeik, az újra rendbe hozható családi fészek érdekében kéri tõle az áldozatot. A kapitány a házaspár vitájának jelentõs részét kihallgatja, s a disputa immár átcsap a fogolynak és fogvatartójának emberi és hitvitájává.

Voltaképpen kétszemélyes A zsoltáros és a zsoldos címû színdarab. A szinte néma öreg katona és Kunigunda csupán egy jól megszerkesztett expozíció részesei. A feleség a hatásos cselekvés érdekében ifjúkori emlékeket hív elõ a messzi múltból. A zengzetes nyelven írt dialógusok hatásosak, de igazi funkciójuk az, hogy a nézõ mind többet megtudhasson Szenczi Molnár Albert küzdelmes múltjából. (Itt megjegyezhetõ, hogy a nézõ mégsem kap elég fogódzót ahhoz, hogy a történelmi helyzettel és Szenczi Molnár nyugati bolyongásainak okával és Erdélyországhoz fûzõdõ kapcsolataival a darabhoz illõ részletességgel tisztában legyen.)

Tóth-Máthé Miklós láthatóan arra koncentrált, hogy a zsoltáros és a zsoldoskapitány vitáját felizzítsa, s bizonyos alapigazságokat, amelyeket „mindkét oldalon” becsülhetnek és elfogadhatnak a nézõk, hiteles dialógusokban jelenítsen meg. Miközben a zsoldoskapitány hitszegésre akarja rábírni a zsoltárost, s Szenczi Molnár azt az élete árán sem hajlandó elkövetni, érdekes fordulat áll be a nehéz konfliktus során: a zsoldoskapitány szabadon engedi foglyát. Nem a hitvita hajlandóságot érintõ eredményeképpen. Errõl szó sincs. A kegyelmi állapotot a poéta szavai teremtik meg, azt sugallva ezzel, hogy a költészet igazsága mindenekfeletti.

Udvaros Béla – mint legtöbb rendezésében – ezúttal is a szerzõ hangsúlyaira figyelt. Az író szándékához híven nem hirdetett „gyõztest”, hiszen mint a nézõ hallhatta: „Nem a pápisták és a protestánsok állnak szemközt, hanem uralkodók, akik eltelvén hatalomvággyal egymást akarják leigázni.” E küzdelem két kárvallottja a hiteszmék mezején vívott csatájában szívének és eszének egyaránt engedelmeskedik. A rendezõ klasszikus szövegelemzéssel, rutinos szöveghúzásokkal, a témához illõ puritán színészvezetéssel oldotta meg feladatát.

A színészválasztás nagy telitalálata Mécs Károly, aki a zsoldoskapitány szerepében – bár oldalán fenyegetõ tõr csillogott – már-már lelkészi fegyelmezettséggel vette fel a küzdelmet a tudós felkészültségû zsoltárossal. Mécs nem prejudikált, hanem érvelt. Argumentációi logikusak, hatásosak voltak. A szerep, amelyet Mécs Károly komoly intellektussal megépített, azért volt mélységesen hiteles, mert a katonai szigor, a fogvatartói attitûd Szenczi Molnár Albert erõteljes – lélekig ható – érvei nyomán csak lépésrõl lépésre oldódott. A mai könnyû és felszínes színi alakítások korában a Mécs Károly-i ábrázolás akár minta is lehetne.

Lénárt László alakítását alighanem befolyásolhatta Mécs Károly nagyon szuggesztív színészi munkája. Bár minden kétséget kizáróan – a szerzõ akarata szerint – igazi jellemfejlõdésen a zsoldoskapitány esik át, a zsoltáros ebben az elõadásban mintha outsider lett volna, pedig róla szól a darab. E szerepre „kárhoztatva” Lénárt László derekasan helytállt, érvei „ütõsek” voltak. A hitszegés vagy halál nagy dilemmáját – bár az esély adott volt – nem vitte a hatásvadászás ösvényére. Teológusként, tudósként és poétaként is mindig megtalálta a helyzetnek megfelelõ hangot, pusztán feleségével, Kunigundával nem tudott érzelemmel átfûtötten kommunikálni. Talán e ridegség szabta meg a kitûnõ Buzogány Márta hangnemét is, bár az õ színészi „szárnyalhatóságát” a szerzõ által szûknek leírt röptere is korlátozta. Fogalmazhatnánk úgy is, a rezonõrsors nem hálás.

A Biblia napja a Hegyvidéken címû, igen színvonalas rendezvénysorozat kínált alkalmat arra, hogy A zsoltáros és a zsoldos színi otthonra találhasson a Csörsz utcában.

Párkány László

::Nyomtatható változat::