Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Nem iga­zán öröm, ha az em­ber ön­ma­gán ész­lel kó­ros tü­ne­te­ket. Mert pa­ra­dox mó­don kó­ros az is, ha egy jó hír­rel, nor­má­lis eset­ben ter­mé­sze­tes­nek mi­nő­sít­he­tő in­for­má­ci­ó­val kap­cso­lat­ban lel­ke­se­dünk. Őszin­tén lel­ke­sed­tem – ta­lán még­is meg­bo­csát­ha­tó ez és nem kó­ros –, ami­kor az Evan­gé­li­kus Élet hús­vé­ti szá­má­ban az alap­ve­tő jó hí­ren, a hús­vé­ti evan­gé­li­um gaz­dag tol­má­cso­lá­sán túl hét­köz­na­pi jó hí­rek­kel is ta­lál­koz­tam. Rög­tön egy egész cso­kor­ra va­ló­val.

Meg­tud­hat­tuk, hogy a Boly­ki Bro­thers ének­együt­tes jó­té­kony­sá­gi hang­ver­senyt ad a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um tá­mo­ga­tá­sá­ra. A Ma­gyar Or­szág­gyű­lés kép­vi­se­lői kó­ru­sa, nép­sze­rű ne­vén a Sze­ná-to­rok a De­ák té­ri temp­lom­ban ad kon­cer­tet a Ga­u­dio­po­lis Bé­kás­me­gye­ri Evan­gé­li­kus Sze­re­tet­ház ja­vá­ra. És bár az öröm­te­li hí­rek kö­zött nem ér­de­mes rang­so­rol­ni, igen­csak szí­vet me­len­ge­tő, hogy az An­gyal­fa Ala­pít­vány fel­ké­ré­sé­re is­mét ki­vá­ló mű­vé­szek vál­lal­ták a fel­lé­pést egy jó­té­kony­sá­gi gá­la­es­ten. En­nek be­vé­te­lét – aho­gyan Kad­le­csik Zol­tán evan­gé­li­kus teo­ló­gus, az ala­pít­vány ügy­ve­ze­tő igaz­ga­tó­ja el­mond­ta – bör­tön­ben lé­vő szü­lők gyer­me­ke­i­nek nyá­ri tá­bo­roz­ta­tá­sá­ra for­dít­ják.

A prog­ra­mok, a ben­nük meg­nyil­vá­nu­ló tö­rek­vé­sek ön­ma­guk­ban is ked­ve­ző üze­ne­te­ket hor­doz­nak. Ezek ér­té­két meg­sok­szo­roz­za a fo­ga­dó­kész­ség. A jó hí­rek at­tól vál­nak iga­zán erőt adó­vá, hogy a kon­cer­tek, gá­la­es­tek si­ke­re­sek, so­kan ér­te­nek egyet az­zal a szem­lé­let­tel – és jut­tat­ják ezt ki­fe­je­zés­re rész­vé­te­lük­kel, ado­má­nya­ik­kal –, hogy mi­nél ne­he­zebb idő­ket élünk, an­nál in­kább szük­ség van a ci­vil tár­sa­da­lom­ra, a ci­vil ak­ti­vi­tás­ra.

De hát va­ló­ban ne­héz idő­ket élünk-e? Min­den idő­szak­nak meg­van­nak a sa­já­tos ne­héz­sé­gei, ne­he­zen ta­lál­ni a tör­té­ne­lem­ben olyan pe­ri­ó­dust, ami­kor az ak­kor élők ne vél­ték vol­na ne­héz­nek a sor­su­kat. Fő­leg a min­dig több­ség­ben lé­vő sze­gény sor­sú­ak. Most ép­pen pénz­ügyi-gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság kö­szön­tött be, ame­lyet sa­já­to­san szí­nez a kü­lön­bö­ző or­szá­gok­nak – így a mi ha­zánk­nak is – a prob­le­ma­ti­ká­ja.

Már az is ki­de­rült azon­ban, mi­lyen hal­lat­lan tar­ta­lé­kok­kal, anya­gi erő­vel ren­del­ke­zik az úgy­ne­ve­zett fej­lett vi­lág. Úgy lát­szik, a dol­gok mé­lyén ép­pen ez a gaz­dag­ság ütött vissza, az anya­gi ja­vak el­vi­sel­he­tet­le­nül arány­ta­lan el­osz­tá­sa. Is­mét be­iga­zo­ló­dott a már a rend­szer­vál­to­zás­kor meg­fo­gal­ma­zó­dott té­tel igaz­sá­ga: az er­köl­csi meg­úju­lás hosszabb időt igé­nyel, mint a gaz­da­sá­gi.

Azért is fon­tos az egy­há­zi ci­vil ak­ti­vi­tás, a rész­vé­tel a tár­sa­dal­mi gon­dok eny­hí­té­sé­ben, mert így van er­köl­csi alap­ja az egy­ház­nak, hogy fel­emel­je sza­vát tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­ben, el­ke­rül­ve az ak­tu­ál­po­li­ti­ka csap­dá­it. Ta­lán et­től fél­ve túl­zott a csend az egy­há­zi köz­élet­ben. Pe­dig szól­ni kell, szól­ni kell azért, hogy ne a szo­ci­á­lis el­lá­tó rend­sze­rek vi­sel­jék el­ső­sor­ban an­nak a krí­zis­nek a ter­he­it, ame­lyet a ban­ká­rok, a po­li­ti­ku­sok hi­bái idéz­tek elő vi­lág­szer­te. Együtt kell a bajt or­vo­sol­ni.

Meg­hök­ken­tett 2006 ka­rá­cso­nyán egy egy­há­zi ve­ze­tő nyi­lat­ko­za­ta ar­ról, hogy bi­zo­nyos ér­te­lem­ben rosszabb­nak lát­ja hely­ze­tün­ket, mint volt öt­ven év­vel az­előtt, a for­ra­da­lom vér­be foj­tá­sa után. 2006-ban jog­ál­lam volt, de­mok­ra­ti­ku­san vá­lasz­tott kép­vi­se­lők­kel, in­téz­mény­rend­szer­rel. Igen erős po­li­ti­kai ke­se­rű­ség kel­lett eh­hez a né­zet­hez. Alap­ve­tő­en té­ves volt, de ér­zel­mi­leg – túl a po­li­ti­kai ál­lás­pont szél­ső­sé­ges vol­tán – tar­tal­ma­zott igaz­sá­got. 1956-ban meg­szállt or­szág vol­tunk, míg 2006-ban sa­ját ke­zünk­ben volt a sor­sunk. Most is így van, ezért sem nél­kü­löz­he­tő az egy­há­zi em­be­rek sza­va és cse­le­ke­de­te, a ci­vil szfé­ra ak­ti­vi­tá­sa.

Kü­lö­nö­sen erő­tel­jes üze­ne­tet köz­ve­tít 2009-ben a száz éve szü­le­tett evan­gé­li­kus lel­kész, Szteh­lo Gá­bor élet­pél­dá­ja. En­nek tük­ré­ben ne­héz ma vál­ság­ról szól­ni. Nem­ze­dé­kem szá­má­ra, amelynek tagjai át­él­ték 1944-ben a né­met meg­szál­lást, majd a nyi­las rém­ural­mat, részt vet­tek a ro­mok­ban he­ve­rő or­szág új­já­épí­té­sé­ben, meg­szen­ved­ték a ke­mény és a pu­ha dik­ta­tú­rát…, amúgy is fur­csa do­log ma vál­ság­ról be­szél­ni, foly­vást ez­zel ri­o­gat­ni. Per­sze a mé­dia szá­má­ra a rossz hír a hír.

Ma nem kell Szteh­lo Gá­bor­nak len­ni, éle­tün­ket koc­káz­tat­ni azért, hogy má­sok éle­tét meg­ment­sük – mint tet­ték ezt a lel­kész és mun­ka­tár­sai 1944-ben –, ah­hoz, hogy em­be­rek ma­rad­junk a szó mo­rá­lis és ke­resz­tény ér­tel­mé­ben. De va­la­mit ten­ni kell. Hogy a jó hí­rek do­mi­nál­ja­nak.

Frenkl Ró­bert

::Nyomtatható változat::