Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A je­len­le­gi, nyír­egy­há­zi szol­gá­la­ti he­lyé­re Ko­lozs­vár­ról köl­tö­zött egy­ház­ze­nész-lel­kész, dr. Ko­vács Lász­ló At­ti­la or­go­na­kon­cert­tel ör­ven­dez­tet­te meg a ko­moly­ze­ne-kedvelőket múlt szom­ba­ton a csil­lag­hegy–bé­kás­me­gye­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban, más­nap pe­dig – Jn 5,24–25 alap­ján – ő hir­det­te Is­ten igé­jét a dél­előt­ti is­ten­tisz­te­le­ten. Az­nap dél­után egy vi­lá­got járt er­dé­lyi köl­tő, Ká­nyá­di Sán­dor „ven­dé­ges­ke­dé­se” tet­te még em­lé­ke­ze­te­seb­bé az össze­gyü­le­ke­zés nap­ját.

A bé­ká­si kö­zös­ség­ben min­den hó­nap har­ma­dik va­sár­nap­ja az az al­ka­lom, ami­kor az is­ten­tisz­te­let után az egy­ház­köz­ség tag­jai kö­zös ebé­den, majd kul­tu­rá­lis-gyülekezeti prog­ra­mon és ve­cser­nyén vesz­nek részt. Áp­ri­lis 19-ére lel­ké­szük, Do­náth Lász­ló szer­vez­te az „er­dé­lyi na­pot”, mely­re a ko­lozs­vá­ri pro­tes­táns teo­ló­gi­án to­vább­ra is ok­ta­tó evan­gé­li­kus lel­kész és a köl­tő, mű­for­dí­tó egy­aránt öröm­mel fo­gad­ta el a meg­hí­vást.

Ká­nyá­di Sán­dort dél­után fel is kö­szön­töt­ték kö­zel­gő nyolc­va­na­dik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból. Az anya­or­szág­ban is rend­kí­vül nép­sze­rű al­ko­tó ön­iró­ni­át sem nél­kü­lö­ző hu­mor­ral, vers­idé­ze­tek­kel fű­sze­re­zett elő­adás­ban idéz­te fel szí­nes éle­te né­hány epi­zód­ját, és fo­gal­maz­ta meg irány­adó gon­do­la­ta­it köl­té­szet­ről, anya­nyelv­ről és ma­gyar­ság­ról. „A ma­gyar nem­zet cél­ja, hogy a csak szá­má­ra ki­vá­lasz­tott nyel­vet to­vább­vi­gye és gaz­da­gít­sa. Ad­dig ön­ma­ga, amíg tag­jai ma­gyar nyel­ven be­szél­nek, gon­dol­kod­nak és mű­ve­lik ma­gu­kat” – han­goz­tat­ta Ká­nyá­di Sán­dor, aki a ki­sebb­sé­gi lét­tel kap­cso­lat­ban szólt ar­ról is, hogy a nyelv meg­őr­zé­sé­ben és ápo­lá­sá­ban mi­lyen dön­tő sze­re­pük van az is­ten­tisz­te­le­tek­nek, a szín­ház­nak és az író-ol­va­só ­ta­lál­ko­zók­nak. Ugyan­ak­kor meg­je­gyez­te, hogy ele­ge van a „ha­tá­ron­tú­li­ság” em­le­ge­té­sé­ből, mert ez a ki­fe­je­zés avítt és egy­ben meg­alá­zó is. „Én nem sze­gény er­dé­lyi me­ne­kült va­gyok, ha­nem dip­lo­ma­ta” – mon­dot­ta a köl­tő.

A szá­mos el­is­me­rés­sel – kö­zöt­tük Kos­suth-díj­jal, leg­utóbb, idén már­ci­us 15-én pe­dig a Ma­gyar Köz­tár­sa­sá­gi Ér­dem­rend nagy­ke­reszt­jé­vel – ki­tün­te­tett Ká­nyá­di Sán­dor 1929. má­jus 10-én szü­le­tett Nagy­ga­lamb­fal­ván (Har­gi­ta me­gye, Ro­má­nia). Mű­ve­i­ből a ven­dég­lá­tó gyü­le­ke­zet lel­ki­pász­to­ra is sze­ret­ne meg­je­len­tet­ni egy cso­kor­ra va­lót, me­to­dis­ta lel­kész­kol­lé­gá­já­val, Ivá­nyi Gá­bor­ral kö­zös ki­adás­ban.

Ga­Zsu

::Nyomtatható változat::