Keresztutak

Egy­ház és Eu­ró­pa

Hozzászólás a cikkhez

Tör­té­nel­mi (már­ci­us 15.) és üdv­tör­té­ne­ti (vi­rág­va­sár­nap, nagy­hét, hús­vét) ün­ne­pe­ink bi­zo­nyá­ra friss em­lék­ként él­nek együtt ve­lünk, mi­köz­ben meg­ál­lít­ha­tat­la­nul kö­ze­le­dünk a pün­kös­di ün­nep­kör je­les nap­ja­i­hoz, va­la­mint olyan tör­té­nel­mi, szim­bo­li­kus, te­ma­ti­kus je­les na­pok­hoz, mint má­jus 1., anyák nap­ja, a tri­a­no­ni év­for­du­ló. Ál­la­mi, egy­há­zi, tár­sa­dal­mi és ma­gán­kez­de­mé­nye­zé­sek gaz­dag prog­ra­mok­ra hív­nak ezek kap­csán is.

Meg is hall­ják so­kan a hí­vó szót, de még töb­ben nem. S akik részt vesz­nek a prog­ra­mo­kon, azok­nak biz­tos, hogy van/volt ün­ne­pi él­mé­nyük vagy leg­alább­is egy kis meg­pi­he­né­sük, fel­töl­te­ke­zé­sük? A kér­dés na­gyon ko­moly. Tes­ti, lel­ki, csa­lá­di, tár­sa­dal­mi, mun­ka­he­lyi, nem­ze­ti, sőt nem­zet­kö­zi ki­ha­tá­sai van­nak. Ez utób­bi össze­füg­gé­sé­ben uta­lok e kér­dés­kör egyik te­rü­le­té­re, ne­ve­ze­te­sen a va­sár­nap vé­del­mé­re és en­nek eu­ró­pai uni­ós as­pek­tu­sá­ra.

Amíg hét­köz­na­pok és va­sár­na­pok, mun­ka­na­pok és ün­nep­na­pok fel­eme­lő­en vagy le­han­go­ló­an vagy csak úgy ha­tás­ta­la­nul vál­to­gat­ják egy­mást, ad­dig az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben és az Eu­ró­pai Unió tag­or­szá­ga­i­nak par­la­ment­je­i­nek több­sé­gé­ben na­pi­ren­den van egy új eu­ró­pai mun­ka­idő-di­rek­tí­va ki­dol­go­zá­sa. Az Eu­ró­pai Egy­há­zak Kon­fe­ren­ci­á­já­nak Egy­ház és Tár­sa­da­lom Bi­zott­sá­ga e fo­lya­mat­hoz kap­cso­lód­va fel­hí­vás­sal for­dult az Eu­ró­pai Unió tag­ál­la­ma­i­hoz és a brüssze­li, stras­bour­gi, há­gai eu­ró­pai in­téz­mé­nyek­hez a va­sár­nap­nak mint he­ti pi­he­nő­nap­nak a vé­del­me ér­de­ké­ben.

Fel­hí­vá­sá­ban a kon­fe­ren­cia egye­bek mel­lett az al­kal­ma­zot­tak egész­sé­gé­re, va­la­mint a mun­ka és a csa­lá­di élet össze­bé­kí­té­sé­re hi­vat­ko­zik. Rá­mu­tat: „Tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok sze­rint a va­sár­nap szo­ro­sab­ban köt­he­tő a mun­ká­sok egész­sé­gi ál­la­po­tá­hoz, mint bár­me­lyik más nap­ja a hét­nek. Az Eu­ró­pai Ala­pít­vány az Élet- és Mun­ka­kö­rül­mé­nyek Job­bí­tá­sá­ra el­ne­ve­zé­sű szer­ve­zet kö­zel­múlt­ban vég­zett ta­nul­má­nya azt mu­tat­ja, hogy a be­teg­ség és hi­ány­zás azok­nál a mun­ka­adók­nál, ame­lyek szom­ba­ton és va­sár­nap is dol­goz­nak, 1,3-szer na­gyobb, mint az olyan mun­ka­adók­nál, ame­lyek mun­ká­sa­ik­tól nem vár­ják el a hét vé­gi mun­kát. Az ér­vény­ben lé­vő eu­ró­pai tör­vény sze­rint a va­sár­nap vé­del­met él­vez mint a gyer­me­kek és fel­nőt­tek szá­má­ra a he­ti pi­he­nő­nap. Ezért – sok­kal in­kább, mint a hét bár­mely más nap­ja – a sza­bad va­sár­nap le­he­tő­sé­get kí­nál ar­ra, hogy a csa­lá­dok és a ba­rá­tok együtt le­gye­nek. Így a sza­bad va­sár­nap azt a célt szol­gál­ja, hogy a mun­ka és a tár­sa­dal­mi köz­élet bé­kes­ség­ben meg­fér­jen egy­más­sal. A kö­zös sza­bad idő a leg­fon­to­sabb elő­fel­té­te­le az úgy­ne­ve­zett rész­vé­te­li tár­sa­da­lom­nak, amely meg­en­ge­di tag­ja­i­nak, hogy köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gek­re kö­te­lez­zék el ma­gu­kat.” (Ny­borg/Brüsszel, már­ci­us 16.)

Fi­gye­lem­re mél­tó, hogy egy eu­ró­pai egy­há­zi szer­ve­zet­nek a va­sár­nap vé­del­me ér­de­ké­ben tett fel­hí­vá­sa nem hi­vat­ko­zik sem bib­li­ai, sem teo­ló­gi­ai in­dí­té­kok­ra. En­nek nyil­ván az a ma­gya­rá­za­ta, hogy nem kí­ván­ja a té­mát val­lás­kö­zi te­rü­let­re vin­ni, pél­dá­ul ar­ról vi­tat­koz­ni az isz­lám vagy a ju­da­iz­mus tag­ja­i­val, hogy me­lyik nap szen­tebb a má­sik­nál. Ez a vi­ta csak to­vább ne­he­zí­te­né az eu­ró­pai tör­vény­ho­zás be­fo­lyá­so­lá­sát a va­sár­nap vé­del­me ér­de­ké­ben. Szá­munk­ra ugyan­ak­kor nyil­ván­va­ló, hogy iga­zi cél­ja e nyi­lat­ko­zat­nak is az, hogy a va­sár­nap és más üdv­tör­té­ne­ti ün­nep­na­pok ke­resz­tény szent­sé­gét – ame­lyek fé­nye má­ra so­kak­ban meg­fa­kult, vagy sa­já­tos vi­lá­gi szí­ne­ze­tet öl­tött – se­gít­sen hely­re­ál­lí­ta­ni, az em­be­rek­nek vissza­ad­ni.

S ez­zel már sa­ját és kör­nye­ze­tünk va­sár­nap­ja­i­nál, ün­nep­nap­ja­i­nál va­gyunk. Szép ma­gyar nyel­vünk saj­ná­la­tos mó­don nem utal a va­sár­nap el­ne­ve­zés­sel a fel­tá­ma­dás­ra – mi­ként a szláv nyel­vek –, de az ün­nep szó vi­lá­go­san utal ar­ra a je­les nap­ra, amely köz­vet­le­nül az Is­ten üd­vö­zí­tő ke­gyel­mé­hez kö­tő­dik (mert­hogy ere­de­tét te­kint­ve a szó az üd- és nap össze­te­vők­ből áll, az üd- je­len­té­se pe­dig „szent, ma­gasz­tos, bol­dog”).

Hi­tünk, va­la­mint po­zi­tív és ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­ta­ink egy­be­es­nek a szó üze­ne­té­vel, ne­ve­ze­te­sen az­zal a meg­győ­ző­dés­sel, hogy az ün­nep­nap­nak – s mint ilyen­nek, a va­sár­nap­nak is – a tel­jes meg­élé­se el­vo­nat­koz­tat­ha­tat­lan a transz­cen­dens­sel, az örök­ké­va­ló­val, a tö­ké­le­tes­sel, az ab­szo­lút­tal, te­hát az Is­ten­nel va­ló sze­mé­lyes kap­cso­lat­tól. A va­sár­nap csak a fel­tá­ma­dás nap­ja­ként pi­hen­tet, fris­sít és él­tet. Egyéb­ként le­het, hogy job­ban ki­fá­raszt a mun­ka vagy a szó­ra­ko­zás kap­csán, mint bár­mely más nap.

Hal­lot­tam már olyan pa­naszt, hogy va­la­ki nem sze­re­ti az ün­ne­pe­ket, nem tud ve­lük mit kez­de­ni. Azt is ta­pasz­tal­hat­juk, hogy sok­szor ép­pen a mun­ka­szü­ne­ti na­pok bő­vel­ked­nek konf­lik­tu­sok­ban, csa­lá­di tra­gé­di­ák­ban, bal­ese­tek­ben ép­pen azért, mert pót­cse­lek­vés van ben­nük a ke­gye­lem, az is­te­ni je­len­lét tu­da­tos és há­lás vá­rá­sa, fo­ga­dá­sa he­lyett.

A te­rem­tés és a ke­gye­lem rend­je sze­rint egy­aránt szük­sé­günk van ar­ra a nap­ra, ame­lyen az Is­ten­hez tar­to­zó, mi­nő­sí­tett, te­hát örök élet „le­ve­gő­jét szív­juk ma­gunk­ba”, és így „lé­leg­zünk fel”, így él­jük át a sab­ba­tot. S en­nek „mi­ni­mum rit­mu­sát”, a he­ten­kén­ti is­mét­lő­dé­sét is ko­mo­lyan kell ven­nünk. Két he­te ün­ne­pel­tük hús­vé­tot, de ma is az „üres sír le­ve­gő­jé­re” van szük­sé­günk, hogy ne ful­do­kol­junk.

Kál­vin Já­nos – szü­le­té­sének öt­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ra em­lé­ke­zünk eb­ben az esz­ten­dő­ben –, mi­köz­ben a va­sár­nap meg­ün­nep­lé­sé­re tet­te a hang­súlyt, a mun­kát is át­ér­té­kel­te. A mun­ká­ról azt ta­ní­tot­ta, hogy aki hi­va­tá­sát vég­zi, te­hát az Úr el­hí­vá­sá­ban fog­la­la­tos­ko­dik – bár­mi­lyen mun­ka­te­rü­le­ten le­gyen az –, az mun­ká­já­val is az Urat szol­gál­ja, te­hát az üd­vös­sé­gét éli meg, ün­ne­pet él át.

Vissza­em­lék­szem, hogy kö­zel negy­ven év­vel ez­előtt, ami­kor gim­ná­zi­u­mi hit­ok­ta­tónk­tól va­la­ki meg­kér­dez­te a ró­mai ka­to­li­kus úr­nap­já­val kap­cso­lat­ban: „Ne­künk mi­kor van úr­nap­ja?”, a vá­lasz az volt, hogy „ne­künk min­den nap az Úr nap­ja”. Ez azon­ban csak ak­kor tel­je­sül, ha he­ten­te rend­sze­re­sen em­lé­kez­tet­jük ma­gun­kat az Úr­nak ar­ra a nap­já­ra, a fel­tá­ma­dás nap­já­ra, ame­lyen az élet győ­zel­mét ad­ta ne­künk, s ezért éle­tünk töb­bi nap­ját is az Úr nap­ja­ként, te­hát ke­gyel­mi aján­dék­ként él­het­jük meg.

Ez­zel im­má­ron nem csu­pán a va­sár­na­pot véd­jük, ha­nem a va­sár­nap ál­dá­sa véd ben­nün­ket a meg­fá­ra­dás­tól, a ki­égés­től, az el­fá­sult­ság­tól. Ezek he­lyett he­ten­te ad­ja ne­künk a meg­ele­ve­ne­dést, a meg­úju­lást, és a meg­szen­te­lő­dés út­ján ve­zet ben­nün­ket az örök­ké­va­ló­sá­gig.

Dr. Bó­na Zol­tán, a Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csá­nak fő­tit­ká­ra

::Nyomtatható változat::