Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Tavaly ünnepelte a világ Charles Darwin, az evolúció fő tanítója születésének kétszázadik és fő műve megjelenésének százötvenedik évfordulóját. E lap hasábjain is már többször előkerült, hogy tanítását döntően a teodicea kérdése, az Isten jóságába, gondviselésébe vetett hit megkérdőjelezése, majd elvetése motiválta.

„Látok egy madarat, amelyet meg akarok enni, veszem a puskámat, és megölöm, ezt tervezetten teszem. Egy ártatlan és jó ember áll egy fa alatt, és egy villámcsapás megöli. Azt hiszi (…), hogy Isten tervszerűen ölte meg ezt az embert? Sok vagy a legtöbb ember ezt hiszi, én nem, és nem tudom. Ha Ön így hiszi, akkor azt is hiszi, hogy amikor egy fecske elkap egy szúnyogot, akkor Isten úgy tervezte, hogy éppen az a fecske kapja el éppen azt a szúnyogot éppen abban a pillanatban? Úgy gondolom, hogy az ember és a szúnyog nyomorúsága ugyanaz. Ha sem az ember, sem a szúnyog halála nem eltervezett, akkor nem látom jó okát annak, hogy első születésük vagy előállításuk szükségszerűen tervezett lenne.” (Levél Asa Graynek, a Harvard botanikusának, 1860. július 3.)

Darwin soraiban ott az örök probléma: Isten mindentudása akaratát is jelenti? Vagy mivel nem foglalkozik teremtményeinek sorsával, már nem is teremtő? Soha ne is keressünk magasabb szempontokat a természet történései mögött?

Evan­gé­li­kus­ként ön­kén­te­le­nül is Lu­ther­re mint el­len­pél­dá­ra gon­do­lunk. 1505. jú­li­us 2-án Er­furt kö­ze­lé­ben a mel­let­te le­csa­pó, őt is föld­re dön­tő vil­lám ha­tá­sá­ra vál­lal­ta a szer­ze­tes­sé­get. Az is­te­ni gond­vi­se­lés­nek tu­laj­do­ní­tot­ta meg­me­ne­kü­lé­sét, és el­játsz­ha­tunk a gon­do­lat­tal, hogy ha nem áll be szer­ze­tes­nek, ak­kor mi lett vol­na a re­for­má­ci­ó­ból…

Mi­re fi­gyel­mez­tet­nek a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák, föld­ren­gé­sek, sze­ren­csét­len­sé­gek, jár­vá­nyok? Mi­ért a sok ál­do­zat? Eset­leg mi is, ugyan­így? Ez utób­bi kér­dést írá­sa cí­méül vá­laszt­va osz­tot­ta meg ví­vó­dá­sa­it és re­mény­sé­gét la­punk múlt he­ti szá­má­ban Itt­zés Já­nos püs­pök: „Tud­juk, ma­rad­nak nyi­tott, föl­di éle­tünk ide­jén vá­laszt nem nye­rő kér­dé­se­ink (…). E sok­szor re­mény­te­len küz­de­lem gyöt­rel­mét csak az Is­ten irán­ti fel­tét­len bi­za­lom osz­lat­hat­ja el ben­nünk. Ezt a szí­vet-lel­ket gyó­gyí­tó, bé­kes­sé­get aján­dé­ko­zó bi­zal­mat pe­dig csak az evan­gé­li­um te­remt­he­ti meg a szí­vünk­ben.” – Bár tö­ké­le­tes vá­la­szunk nem lesz eb­ben az élet­ben, pró­bál­junk meg leg­alább egy-két mor­zsát kap­ni be­lő­le most is az evan­gé­li­um ál­tal.

A Szent­írás­ban a vi­lág­mé­re­tű és a he­lyi ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fa egy­ér­tel­mű­en Is­ten bün­te­té­se. Az özön­víz az egész bű­nös em­be­ri­sé­get, a ké­nes, tü­zes eső a bű­nös So­do­mát és Go­mo­rát pusz­tí­tot­ta el. Is­ten per­sze Nóé és Lót ál­tal gon­dos­ko­dott a foly­ta­tás­ról. Jób tör­té­ne­te vi­szont óv at­tól, hogy min­den szen­ve­dést, pusz­tu­lást Is­ten konk­rét bű­nö­kért va­ló íté­le­té­nek tu­laj­do­nít­sunk.

Is­ten jó­ra is for­dít­hat­ja a szen­ve­dést, se­gít – mond­juk így – a he­lyes arány­ér­zék ki­ala­kí­tá­sá­ban. Fel­eme­lő volt hal­la­nom a rá­di­ó­ban nem sok­kal a je­len írás­ra va­ló fel­ké­rés előtt Gu­lá­csy La­jos kár­pát­al­jai nyu­gal­ma­zott re­for­má­tus püs­pök vissza­em­lé­ke­zé­sét. Nem te­kin­tet­te el­ve­szett idő­nek a több mint hét­éves mun­ka­tá­bort, azért sem, mert a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­tű lel­ké­szek­kel és a zsi­dó rab­bi­val olyan „sza­bad­egye­te­met” tar­tot­tak, ami­lyet se­hol más­hol nem le­he­tett vol­na.

Mit mond az evan­gé­li­um? „Is­tent so­ha sen­ki sem lát­ta: az egy­szü­lött Is­ten, aki az Atya ke­be­lén van, az je­len­tet­te ki őt.” (Jn 1,18) Ki­je­len­té­sé­ben az is ben­ne van, hogy rossz­nak te­kin­tet­te a be­teg­sé­ge­ket és kö­vet­kez­mé­nyü­ket, a ha­lált. Ezért gyó­gyí­tott meg min­den be­te­get, aki­vel ta­lál­ko­zott, ezért tá­masz­tott fel ha­lot­ta­kat, és ezért tá­madt fel. Gyó­gyí­tá­sa­i­ban, fel­tá­masz­tá­sa­i­ban is ben­ne van, hogy bűn és szen­ve­dés/ha­lál össze­füg­gé­se nem ír­ha­tó le egy egy­sze­rű kép­let­tel (lásd Itt­zés Já­nos em­lí­tett írá­sát). De a bé­na meg­gyó­gyí­tá­sá­val, min­de­nek­fe­lett pe­dig a sa­ját ha­lá­lá­val nyil­ván­va­ló­vá tet­te, hogy van össze­füg­gés (Mt 9,1–8; 26,28).

Rossz­nak te­kin­tet­te a ter­mé­szet erő­i­nek va­ló ki­szol­gál­ta­tott­sá­got, ezért csen­de­sí­tet­te le a há­bor­gó „ten­gert”. Az em­lí­tett glo­bá­lis és lo­ká­lis bün­te­tő ka­taszt­ró­fát sem te­kin­tet­te jó­nak: „És amint Nóé nap­ja­i­ban tör­tént, úgy lesz az Em­ber­fia nap­ja­i­ban is: et­tek, it­tak, há­za­sod­tak, férj­hez men­tek, egé­szen ad­dig a na­pig, amíg Nóé be nem ment a bár­ká­ba. Az­után jött az özön­víz, és el­pusz­tí­tott min­den­kit. Ép­pen úgy lesz, mint ahogy Lót nap­ja­i­ban tör­tént: et­tek, it­tak, ad­tak, vet­tek, ül­tet­tek, épí­tet­tek; de amely na­pon Lót ki­ment So­do­má­ból, tűz és kén­kő esett az ég­ből, és el­pusz­tí­tott min­den­kit.” (Lk 17,26–29) Fáj­dal­mas volt, de Is­ten úgy lát­ta jó­nak, hogy az em­be­rek bű­nei mi­att vég­hez­vi­gye eze­ket, és fi­gyel­mez­tes­sen ál­ta­luk.

Az el­múlt két év­ez­red­ben sok­szor gon­dol­ták a vég kez­de­té­nek a kü­lön­bö­ző ka­taszt­ró­fá­kat. A Meg­vál­tó nem mond­ja, hogy mi­kor lesz­nek va­ló­ban a vég je­lei a nap­ban, a hold­ban és a csil­la­gok­ban, a föl­dön pe­dig mi­kor lesz a vég nyi­tá­nya a ten­ger zú­gá­sa és há­bor­gá­sa. Azt azon­ban igen, hogy aki „tré­ning­ben van”, az idő­ben meg­ér­zi: „Ami­kor pe­dig ezek el­kez­dőd­nek, egye­ne­sed­je­tek fel, és emel­jé­tek fel a fe­je­te­ket, mert kö­ze­le­dik a meg­vál­tá­so­tok.” (Lk 21,28) Fáj­dal­mas lesz, de Is­ten úgy lát­ta és lát­ja jó­nak, hogy az em­be­rek bű­nei mi­att meg­tör­tén­jen mind­ez, ad­dig azon­ban ál­lan­dó­an fi­gyel­mez­tet.

Egyéb­ként pe­dig el tud­nánk kép­zel­ni egy olyan vi­lá­got, ahol az em­be­rek sem­mi­fé­le bűnt nem kö­vet­né­nek el, de ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák elő­for­dul­ná­nak? Vagy olyat, ahol az em­be­rek min­den­fé­le bűnt el­kö­vet­nek ugyan, még­sem for­dul­nak elő ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák?

Dr. Szent­pé­tery Pé­ter

::Nyomtatható változat::