Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az első hatásos gyógyszert 1952-ben sikerült előállítani a lepra gyógyítására. A forradalmi hír sokakat hozott akkor lázba, így egy francia újságírót is. Raoul Follereau a következő évben már azon törte a fejét, hogy miképp juthatna el a gyógyszer a föld minden leprabetegéhez.

Szakmájából tudta, hogy ehhez két dolog kell: nyilvánosság és pénz. A nyilvánosság megszólítására 1954 januárjának utolsó vasárnapjára imanapot szervezett Párizsban, hogy a távoli világ leprabetegeire felhívja a figyelmet, a civilizált világban pedig arra, hogy teljesen alaptalanok a leprásokkal szembeni sötét félelmek és előítéletek, ezekből az emberiségnek végre ki kellene gyógyulnia.

Nem véletlenül választotta ki ezt a napot. A Mahatma Gandhi halálának napjához (január 31.) legközelebb eső vasárnap ez. A legendás Gandhi volt évezredek után az első olyan indiai vezető, aki az emberszámba sem vett leprások érdekében szót mert emelni. Gandhi tabut döntött le, amikor a kasztrendszer legalján levő „érinthetetleneket” – akiken honfitársai átléptek, akiket semmibe vettek – embernek tekintette, és minden lehetséges módon kereste a megoldást a többmilliós indiai leprás tömeg felemelésére. Olyan forradalom volt ez belföldön saját népének sötét gondolkozása ellen, amilyen forradalmat Gandhi a külső gyarmatosítók ellen is győzelemre vitt. A kicsi, csontsovány Mahatma nem véletlenül lett a történelem egyik óriása.

A sikeres párizsi imanap azonnali elhatározásra indította Follereau-t, a szervezőt. Mint sajtószakember könnyűszerrel tudott közbenjárni azért, hogy elterjedjen a gondolat, és január utolsó vasárnapja a leprások világnapja névvel az emberiség legnyomorultabbjaira hívja fel a figyelmet.

Nem mindennapi módon kezdett hozzá Follereau a pénzszerzéshez sem: elsőként az Egyesült Államok elnökének, illetve a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének írt levelet. Egyetlen „csekélységet” kért mindkettőjüktől: fejenként egyetlen bombázó repülőgép árát. „Úgy értesültem – írta a két világhatalom vezetőjének –, hogy egy bombázógép mintegy ötmilliárd frankba kerül. Kiszámoltam, hogy két gép ára pontosan elég lenne a világ összes leprabetegének meggyógyítására! Csak ennyit adjanak, nem kérek sokat!”

Felhívására soha nem kapott választ. A történelem azonban számon tartja, és Follereau áldott emléke él az általa létrehozott alapítvány csodálatos tevékenységében, valamint a leprások világnapjaként azóta is élő kezdeményezésben.

A magyar Lepramisszió története is azzal kezdődött, hogy Dobos Károly református lelkész – Follereau-hoz hasonlóan először baráti körben – 1974-ben megtartotta a leprások vasárnapját.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének felhívására ma már mintegy száz országban törekszik a Nemzetközi Lepraügynökség és a Nemzetközi Lepramisszió arra, hogy az évnek ezen az egy napján különösen is hirdesse a széles nyilvánosságnak: ez a betegség már régen a múlté lehetne, hiszen gyógyítható! Csak a gyógyszer nem jutott még el mindenkihez. És szükség van a felvilágosításra, a tudatformálásra, a meggyőzésre, a jogvédelemre.

Sajnos még ma is – és láthatóan sokáig – nagy szükség van arra, hogy a világ leprabetegei megtudják a jó hírt: betegségük 1952 óta már gyógyítható! De ez nem jutott még el a civilizált világ közvéleményének tudatáig sem – uralkodik a sok évezredes tudatlanság, előítélet.

A magyar Lepramisszió nemcsak január utolsó vasárnapján, hanem az egész évben szeretné minél több gyülekezet, egyén és közösség szívére helyezni Krisztus kicsinyeinek, a világ legnyomorultabbjainak sorsát. Gyógyításuk közben az evangéliumot hirdeti számukra a misszió, és Jézus úgy, mint egykor, nemcsak a testüket, hanem a lelkük sebeit is meggyógyítja.

Hálásak vagyunk támogatóinknak azért, hogy az elmúlt évben is eleget tudtunk tenni minden ígéretünknek a leprakórházakban.

Az imádságos támogatás mellett 2011-re a kínai Xishuangbanna leprafalu szerencsétlen lakóinak gondozását tettük magunkévá öt évre. Indiában négy leprakórházban vállaltunk segítséget: Dayapuramban lelkigondozók alkalmazásának költségeihez járulunk hozzá.

Mivel a leprabetegeknek súlyos lelki válsággal, kitaszítottsággal, a család elfordulásával is meg kell küzdeniük, szakszerű lelki segítségre is szükségük van.

A lelkigondozók a legáldottabb eszközök az evangélizálásban. Mirajban a lepragyógyítás finanszírozására, Salurban egészségnevelési tevékenység támogatására, Vadathorasalurban pedig röntgenkészülék beszerzésére, illetve rehabilitációra tettünk ígéretet.

„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenekre!” (Zsolt 41,2a)

Riskóné Fazekas Márta

::Nyomtatható változat::