A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A rizsaratás utáni száraz évszak kezdetén érkeztünk Balira, a balinéz kultúra központjaként számon tartott Ubud városától öt kilométerre fekvő Kedewatan faluba. Szállásunktól mindössze 129 lépcsőnyit kell aláereszkedni, hogy megpillantsuk a kicsiny hindu kegyhelyet, melyet a 7. században alapított egy Jáváról érkezett hindu pap, Rsi Markendea. A völgy finoman visszhangozza a sűrű zöldből előtörő, gyors sodrású hegyi folyó zúgását. Belesimul a gamelán zenére táncoló falusi gyerekek vidám hangja, akik ma délután is felsorakoznak, hogy iskola után tovább tökéletesítsék a hagyományokban őrzött finom mozdulatokat a faragott kövekkel megerősített szellős csarnok védelmében… Ez is Indonézia, de csak egyetlen arca, színe a hatezer lakott szigeten szétszóródott soknemzetiségű, színes kultúrájú országnak. Másfél évvel ezelőtt feleségemmel együtt abban a szerencsében volt részünk, hogy két hetet tölthettünk itt. Bali, Szumátra és Jáva szigeteit érintő indonéziai utunk élményei azóta is élénken élnek bennünk. Nem egyszerűen a trópusi táj látványa az Atlanti- és az Indiai-óceán ölelésében, nem is az ázsiai nagyvárosok sűrű levegőjű forgataga, hanem a nagy kultúrateremtő vallások és hagyományok egymásmellettisége, egymásra hatása úgy, ahogyan az egészen páratlanul fejlődött a világnak ezen a pontján. Úti beszámolómban kiemelt figyelmet fordítok az ott élő batak evangélikus közösségre (Huria Kristen Batak Protestan – HKBP), amely egész Ázsia legjelentősebb evangélikus egyháztestét alkotja a világ legnépesebb muszlim országában, az ugyancsak kisebbségi helyzetben élő hinduizmus és buddhizmus mellett. Természetesen az átfogó képhez még több időre és nagyobb terjedelemre lenne szükség, ezért elsősorban az utunk során átélt személyes találkozások és benyomások alapján kívánok betekintést nyújtani az Evangélikus Élet olvasóinak ebbe a hazánktól távoli világba.

Nem tudok elvonatkoztatni attól a szemponttól, amely meghatároz – vagyis hogy nem kultúrantropológusként, tengerbiológusként vagy éppen vulkanológusként, hanem gyülekezeti lelkészként és teológiai érdeklődésem alapján látom a világot akár egy vakáció idején is. Közelebb kerülni, elsődleges élményeket gyűjteni az indonéz kultúráról, sokszínű vallási jelenségeiről számomra saját evangélikus szolgálatom pontosabb értelmezését is jelenti.

Ehhez illeszkedik az a kihívás, hogy öt világvallás képviselőinek rendszeres fórumán evangélikus lelkészként is többször megszólíttattam kerületünkben; vagy az a beszédes adottság, hogy gyülekezetünk templomával átellenben található az Indonéz Köztársaság nagykövetsége, s hogy Indonézia közelmúltban nyugállományba vonult magyarországi nagykövete, Mangasi Sihombing is evangélikus hátterű. Első beszélgetésünk óta, amely egy balinéz–magyar pár templomunkban tartott esküvőjéhez kapcsolódott, együtt élhettünk meg közös missziói napos szolgálatot, angol nyelvű istentiszteleteket, szeretetvendégséget és egy szép EvÉlet-estet is tavaly novemberben a Fehér Páva zarándokszálló pincehelyiségében.

Vallások – harmonikus egymás mellett élés

Földünk negyedik legnépesebb, demokratikus államában ottjártunkkor folyt az elnökválasztási kampány. A választást fölényesen nyerte Susilo Bambang Yudhoyono hivatalban lévő elnök. A napilapok címoldalon közölték, hogy a muszlim vallású politikus látogatást tett az indonézek római katolikus bíborosánál. A fotókon jól tükröződött, hogy a többségi valláshoz tartozó elnökjelölt milyen fontosnak tartja ezt a találkozót, amely kifejezi, hogy egy mindössze néhány százalékot kitevő kisebbség számára is biztosíttatik a vallásszabadság.

A becsült adatok szerint több mint 245 millió lakosú ország alkotmányában kiemelt szerepet játszik a vallásszabadság. A Pancsa Szila, a sokat idézett öt elv rögzíti, hogy minden állampolgár és az állam élete egyazon alapelvekre épül: 1. hit az egy, legfelsőbb Istenben; 2. igazságos és civilizált emberiség; 3. Indonézia egysége; 4. demokrácia, a nép képviselőinek okos tanácskozása alapján; 5. szociális igazságosság az egész nép számára.

Állami előírás tehát az alkotmány szerint, hogy mindenkinek valamilyen módon istenhívőnek, vallásosnak kell lennie. Teheti ezt muszlim, keresztény, animista-törzsi vallás híveként, lehet hindu, buddhista vagy konfuciánus, ám nem lehet ateista.

Különösen nagy jelentőséggel bír ez az alkotmányos alapelv egyrészt egy olyan társadalomban, amelyre nyilvánvalóan erős hatást gyakorol a minden tekintetben szuperhatalommá fejlődött, ateista ideológiával is „felfegyverzett” Kína, másrészt egy olyan korszakban, amelyben az iszlám mint fenyegető valóság kerül a köztudatba, nem kis mértékben a nyugati médiában szinte kizárólagosan bemutatott iszlám szélsőségesek és fanatikus csoportok valóban fenyegető jelenléte és az ebből fakadó sztereotípiák miatt.

Indonéziában ezzel szemben a csendes többséget azok az emberek alkotják, akik a lakosság 88 százalékát kitevő muszlim közösség békeszerető, komplex identitással rendelkező tagjai. Különösen Jáva szigetén él nagyszámú muzulmán, akik egy nem ortodox, hanem a hindu vallással valamelyest keveredett iszlám, az Abangan tanait követik.

Az egész szigetvilág népi hiedelmeit, tradícióit jelentősen befolyásolják a hindu hagyományok és gondolatok. A holland gyarmatosítóktól 1945 augusztusa óta független országban a keresztény közösségek élete is különleges képet mutat.

Batak evangélikusok – testvéreink a hitben

A tavaly novemberi EvÉlet-esten díszvendégként jelen lévő Mangasi Sihombing és felesége, Parodang asszony ajánlásával és segítségével jutottunk el utunk során Észak-Szumátrára, a batak evangélikusok közé, ahonnan őseik is származnak. Szumátrai utunk kettős célja az itt működő evangélikus teológia és egy evangélikus gyülekezet felkeresése volt a Toba-tó vidékén.

A fenséges Toba-tó és környéke a batakok őshazája. A hetvenötezer évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörés helyén létrejött krátertó és a tó közepén fekvő Samosir szigete védelmet nyújtott, ez tette lehetővé a gazdag batak hagyományok fennmaradását. Századokon át őrizték saját nyelvüket, mítoszaikat és népművészetüket úgy, hogy ez a vidék gyakorlatilag az iszlám térnyerése idején is érintetlen maradt.

A batakok között 19. század első évtizedeinek amerikai keresztény misszionáriusai folytattak térítő munkát, ám küldetésük csak mártíromságig vezetett. A nagy áttörést Ludwig Ingwer Nommensen német evangélikus misszionárius apostoli szolgálata hozta el, aki 1862-ben érkezett Észak-Szumátrára. Egyházplántáló munkájának sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult rendkívül alapos felkészültsége és az a szemlélet is, amellyel a batakokhoz és hagyományaikhoz közelített. Nem követelte meg az evangéliummal nem ellenkező szokásaik feladását, sőt saját vezetőket és tanítókat nevelt ki. 1878-ban batak nyelvre fordította az Újszövetséget. A helyi tanítók és az evangélizációs munkában részt vevők képzésére egyaránt figyelmet szentelt. Halálakor, 1918-ban a 180 ezres evangélikus egyházban 34 lelkész és 788 tanár-igehirdető szolgált, összesen ötszáz keresztény iskolát fenntartva. A második világháború idején bebörtönzött külhoni misszionáriusok távozásával teljes egészében saját bennszülött vezetőik alatt fejlődött tovább az egyház egy választott ephorus és négy, püspöknek megfelelő vezető irányításával.

Szumátrai utunk Medánból, a tartományi fővárosból elsőként Pematangsiantarba vezetett, ahol a ma négymillió tagot számláló egyháztest (HKBP) egyik teológiája működik. A transzszumátrai főútvonalon délre tartó körülbelül ötórás út nyomán érkeztünk a négyszáz teológushallgatót számláló intézménybe.

Az előadásra meghívó rendszeres teológiai professzor, dr. Darwin Lumbantobing legnagyobb meglepetésemre régi ismerősként üdvözölt. Hamar kiderült, hogy tizenöt éve a chicagói evangélikus teológián együtt tanultunk ösztöndíjasként.

A szombat délelőtti, tanítás nélküli napon mintegy százhúsz érdeklődő diák gyűlt össze az előadóteremben, hogy átfogó képet kapjanak a magyarországi evangélikusok szolgálatáról, és halljanak a bennünket érő kihívásokról. Férfi és női teológushallgatók is számos kérdést tettek fel kisebbségi egyházunk hídszerepéről, az ökumenéről, a cigányság integrációjáról és az internet nyújtotta lehetőségekről. Az emlékezetes alkalom zárásaként egy batak ulosszal ajándékoztak meg bennünket. Vagyis olyan hagyományos szőtt terítővel, amely egyszerre jelenti az összetartozást és áldáskívánást, valamint az értünk való imádság kifejezését. A beleszőtt batak felirat – „MARTUA NA LAMBOK ROHA” – hirdeti: Áldott az a nép, amelynek szíve békés.

Sekrestyétől tűzoltásig

Pematangsiantartól mintegy ötven kilométerre fekszik Parapat, a Toba-tó partján elterülő üdülőváros. Kikötőjéből rendszeres hajójáratok indulnak Samosir szigetére, ahol a vasárnapot töltöttük. Tomok városka jellegzetes, csónak alakú, cölöpökön álló házait úgy pillanthattuk meg, hogy már szóltak a templomba hívogató harangok.

Jöttünkről nem tudtak, így még jobban belesimulhattunk a helyi evangélikus istentisztelet menetébe. A sekrestyében diakónusok és kórusvezetők, a gyülekezet véneinek népes csoportja fogadta az érkezőket és a személyes adományokat felajánlókat. A falon megkopott fényképen Nommensen arcképe volt felismerhető.

Bent a templomban minden korosztály képviseltette magát, az öltönyös idősebb férfiaktól a színes ruhába öltözött középkorú nőkön át a kisgyermekeikkel kicsit hátrébb helyet foglaló fiatal anyákig. Szinte mindenki szolgálattal készült a csaknem kétórás együttlétre.

Az istentisztelet a nyelvi nehézségek ellenére jól követhető, lendületes volt, kötött renddel, mély átéléssel, Bibliával a kézben és legalább ötféle, a gyülekezetből alakított kórus szolgálatával, felolvasásokkal haladt előre a prédikációig, úrvacsora nélkül. Az igehirdetés így sem volt hosszabb húsz percnél.

Az együttlétet – érezhető izgatottság nyomán – a félrevert harang szava vágta el. A templomtól is jól látszott a mintegy háromszáz méterre lévő füstcsóva: valakinek a háza égett, s már indult is az egész gyülekezet motoron, gyalogosan, hogy oltsa a tüzet. Üzenettől a tettek mezejére, a szolidaritás és összetartás ilyen magától értetődő megélésére…

A tomoki főút és kirakodóvásár mellett gyalogösvény vezetett a régi neolitikus kultúrát idéző királysírhoz, fölötte a legrégibb, bárka alakú épületek emelkednek csupa természetes anyagból. Egyiken felirat állt: Segale-gale. Amire utal, az egy kötelekkel mozgatott, zenélő, emberméretű festett fabábu, amellyel eredetileg egyedül járatták a „részvéttáncot” az utód nélkül elhunytak temetésén. Ma turistacsalogató látványosság, vállra terített ulossal lehet együtt lejteni a vidám körtáncban. Ezzel a képpel búcsúztunk a Toba-tótól, hogy Medánból indulva repüljünk Yogyakartába.

A medáni nagymecset

Medánban találtunk rá indonéziai utunk során a legszebb mecsetre. A híres nagymecsetbe kísérőink egyike, a muszlim származású Farhan jóvoltából juthattunk be, aki a napi ötszöri ima, a szalat gyakorlása miatt állt meg itt.

Éppen abban az évben, 1905-ben épült, amikor a fasori evangélikus templom. Egészen megdöbbentő volt felfedezni az anyagok és díszítőelemek hasonlóságát, a szószékfeljárótól a falak motívumáig.

Az iszlám öt oszlopát Farhan segített felidézni: 1. A hit tanúsítása (saháda): tanúsítása annak, hogy nincs más jogosan imádható isten, csakis Allah, és hogy Mohamed az ő prófétája minden ember számára, egészen a végítélet napjáig. 2. A napi ötszöri ima (szalát): ezek erősítik és éltetik a hitet Allahban, és ösztönzik a híveket magasabb erkölcsre. Az imák megtisztítják a szívet, megóvnak a rossz cselekedetektől és a bűnök iránti kísértésektől. 3. Ramadán havi böjt: ramadán hónapban tartózkodni kell az ételtől, italtól és a házasélettől pirkadattól napnyugtáig, miközben igyekezni kell a csendesség keresésére, megtalálni a lelki békét és minél többet fordulni Isten felé. A böjt fejleszti az egészséges szociális érzéket, a türelmet, az önzetlenséget és az akaraterőt, tisztítja a testet és a lelket. 4. Alamizsna (zakát): a zaka szó szerinti egyszerű jelentése tisztaság, ártatlanság. A gyakorlatban kijelöli annak az évente természetben vagy pénzben adandó összegnek a nagyságát, amelyet egy muszlimnak oda kell adnia az arra jogosultaknak. Emberbaráti és társadalmi értéke is van. 5. Haddzs (zarándoklat Mekkába): legalább életében egyszer minden muszlimnak, aki anyagilag, testileg és lelkileg képes ezt megtenni, el kell zarándokolnia Mekkába, és ott elvégeznie a zarándoklathoz kapcsolódó szertartásokat.

Ugyancsak érdeklődéssel hallottuk a beszámolót arról, hogy a fővárosban, Jakartában és a nagyobb városokban ramadán idején a keresztény közösségek sötétedéskor szeretetvendégségre hívják muszlim barátaikat…

Az alvó Buddha – Borobudur

Az indonéz lakosság mindössze egy százaléka buddhista. Történelmi központjuk minden bizonnyal a Jáva szigetén fellelhető teraszos „szentélyhegy”, Borobudur.

A Borobudur szó jelentése: „sok Buddha”. A monumentális építmény, amely a kulturális világörökség része, mégis sokkal inkább iskolás csoportoktól és turistáktól nyüzsgő hely, semmint meditációs gyakorlatok vagy a vallás megélésének színhelye. Bennünket is arra biztattak, hogy a hajnali órák napfelkeltét megelőző hűsét válasszuk a látogatásra.

A parkokkal övezett területet hegyek veszik körül, némelyikük még mindig aktív vulkán, a közeli lakott hegyvonulatot alvó Buddhának nevezték el az őslakosok.

A hely története visszanyúlik a 8. századba, amikortól a szigetvilág erős indiai befolyás alá került. Buddhista és hindu királyságok alakultak, uralkodóik indiai istenektől származtatták magukat. A borobuduri óriás méretű teraszos szentélyhegy az indiai mitológiából ismert Meru-hegy hasonmása kívánt lenni Jáva szigetén, amely a legendás aranyormot utánozza, melyen a világmindenség nyugszik. Az eredmény a déli félteke legmonumentálisabb emlékműve lett: a buddhizmus legnagyobb szabású nyitott szabadegyeteme, a kövek üzenetében.

Tornyainak változatossága, szobrai és a buddhista legendákat ábrázoló domborművei ámulatba ejtőek. A levegőből hatalmas, háromdimenziós mandalának hat, amely a lámaista szertartásokban használt képes világábrázolás, az Ég és a Föld szimbolikus leképezése. E dombra épített alkotás teraszos, gúla alakú, nyolcszintes építmény. Alsó része lépcsőzetes piramis, az öt négyszögletű terasz az anyagi világ szimbóluma, fölötte a három kör alakú szint a szellemi világot testesíti meg. Mindhárom kör alakú szinten kisebb harang alakú sztúpák sorakoznak, melyek a legfelső terasz harang alakú, tizenöt méter átmérőjű nagy sztúpájához vezetnek fel. Ez a csúcs a buddhizmus legfőbb célját, a teljes szabadság, az anyagi kötöttségektől való megszabadulás – a nirvána – elérését szimbolizálja.

A falakon ezerötszáz dombormű mutatja be Buddha tanítását és életének epizódjait; ez a buddhizmus kőbe vésett enciklopédiája. Több száz relief a hétköznapi élet jeleneteit ábrázolja: a mezei munkát, a családi életet, viharban fölboruló hajókat, táncosokat, majmokat, háborúk eseményeit. Megelevenítik a 9. századi jávaiak életét.

Borobudurt Kr. u. 800 körül a Shailendra-dinasztia építtette, mintegy hetvenöt éven át. Kétszáz évvel később a templomrendszert elhagyták. Hamarosan omladozni kezdett, elborította a dzsungel. A napóleoni háborúk idején angol gyarmatosítók foglalták el Jávát, Borobudurt ekkor fedezte fel egy katonatiszt A növényzetet és a fákat lefejtették a kövekről, majd 1907-ben holland régészek hozzákezdtek a helyreállításhoz. További konzerválására és restaurálására az 1970-es, 80-as években került sor.

Baliról még egyszer

Indonézia lakóinak mindössze három százaléka hindu vallású. Bali szigetének lakossága a hinduizmus egy sajátos ágát, az agama hindu dharma vallást követi. Balit „az élő istenek szigetének” is nevezik. Csaknem százezer templom és szentély található a csupán hárommilliós, pici, de annál varázslatosabb szigeten. Megtalálhatjuk őket a temetőkben, tengerpartokon, az útkereszteződéseknél, a piacokon, a kapukban, hidakon, fák koronáin. Külön templomuk van a holtaknak, az élőknek, az egyes istenségeknek, a foglalkozási csoportoknak, kasztoknak, klánoknak, családoknak. A vallás tehát központi szerepet játszik az itt élők életében, átszövi a hétköznapokat.

Csakis Balira jellemző ez az egyedi hitvilág, amely eltér az indiai hinduizmustól: a helyi animista ősvallással keveredve sajátos, szinkretikus egyveleget alkot.

Az indiai hatások, így a hinduizmus is a 11. századtól kezdtek Balira áramlani. A 15. században, a hindu Madzsapahit birodalom összeomlásakor a hindu vallású jávai nemesség, papság és értelmiség az iszlám terjeszkedése elől Balira menekült. Az itt kialakult egyedi kultúra, a művészetek, így a tánc, a kézművesség és az árnyjátékszínház mai formái ennek a nagy jávai exodusnak az emlékét őrzik.

A legváltozatosabb, gamelánegyüttessel kísért táncos előadásokat az Ubudban található királyi palota előtti téren láttuk. Az ősök szellemének, isteneknek vagy az ártó erőknek, démonoknak bemutatott felajánlások apró rítusaiba vagy a naponta többször bemutatott étel-, füstölő-, virágáldozatok meneteibe azonban bárhol bele lehet botlani.

A falusi közösségekben minden család a maga föld- vagy kőfallal elkerített portáján él. Az árnyékos udvart rendszerint három részre osztják: a rizshombárok és marhakarámok, az emberek alvóhelye és konyhája, valamint a házi szentély. Fő terményük a rizs, de jamgyökeret, édesburgonyát, maniókát és kukoricát is termesztenek. Rituális fürdőhelyeik közül az egyik legszebbhez is eljutottunk. A szent vizeknél tett látogatástól a különféle betegségek elleni védelmet várják a helyiek.

Összetartozunk

A felidézett utazás képei és történetei, Bali, Jáva és Szumátra ezer arca számomra azt is jelenti, hogy milyen üdítő rácsodálkozni Isten gazdag világára. Másrészt figyelmeztet, hogy olyan óriási kincsünk van nekünk, magyarországi evangélikus keresztényeknek is, amelynek öröme távoli vidékek nyelvére és kultúrájára is lefordítható. Éppen ezért nem szabad fenntartásokkal közelednünk a távolból érkezőkhöz, nem szabad kitérnünk a mégoly váratlan találkozások elől sem, mert könnyen kiderülhet, hogy mélyen és egészen krisztusi módon összetartozunk.

A rizsaratás után a száraz évszak veszi kezdetét. A völgy finoman visszhangozza a sűrű zöldből előtörő, gyors sodrású hegyi folyó zúgását. Belesimul egy gamelán zenére táncoló kislány hangja, aki felsorakozik, hogy iskola után tovább tökéletesítse a hagyományokban őrzött finom mozdulatokat a faragott kövekkel megerősített szellős csarnok védelmében…

Rosa ma férjével, Zsolttal együtt Budapesten él, és gyakran együtt érkeznek a Városliget felől fasori templomunkba, hogy együtt imádkozzanak ott, ahol néhány éve Isten áldását kérték házaséletükre.

Áldott az a nép, amelynek szíve békés!

Aradi György

::Nyomtatható változat::