Iskolánkban a hagyományos négy évfolyamos képzés hat évfolyamossal is bővült. Tizenkét éve kisgimnazistákat is tanítok. Most is éppen van egy hetedik osztályom. Az első félévben már mindenki megtanulta kívülről a Himnuszt és a Szózatot, az órákon mindenki felelt belőle. Turcsányi Márta kiváló irodalomkönyve először megismertet az ódával és a himnusszal mint műfajjal, majd részletezi a legfontosabb jellemzőket egy oldalon keresztül. („A himnusz vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó imaszerű ének.”) Ezután következik maga a vers, Benczúr Gyula, Than Mór és Munkácsy Mihály ide vonatkozó történelmi témájú festményeivel illusztrálva. A fejezetet kétoldalnyi versértelmezés zárja.

A tizedik osztályban már részletesen tanítjuk Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály egész életpályáját, nem csak szemelvényeket. A Himnusz és a Szózat ismerete, szövegének tudása, elemzése elengedhetetlen. A szóbeli érettségi tételek között is szerepel a Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzése. Ráadásul ez az egyetlen, amelyhez sem szöveggyűjtemény, sem pedig kötet nem használható.

Összefoglalva: nemzeti imádságaink ismerete mind az általános, mind pedig a középiskolában kötelező. Azt el tudom képzelni, hogy néhány lusta diák nem tanulja meg a feladott leckét. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy minden gyerektől ki kell kérdezni. Időben ez három irodalomórát vesz igénybe. Mindenki egyenként, szépen hangsúlyozva elmondja. Mindenki megkapja rá a megfelelő érdemjegyet. Ha valaki nem tanulta meg, elégtelen jár érte, s a következő órán jelentkeznie kell, hogy már tudja. (Az idén egyetlen ilyen eset fordult elő nálam.)

Őszintén bevallom, fájt Fenyvesi Félix Lajos írása, amely az Evangélikus Életben 2011. január 23-án jelent meg. Különösen a következő, általánosító sorai háborítottak fel: „A Himnusz születésnapján számomra az elmúlt tíz évben az örömbe bánat is vegyült. Keserűség amiatt, hogy a vers ismerete ma már nem kötelező, elég tudniuk az első nyolc sort a középiskolásoknak. A nemzetellenes politika szinte nem éneklésre buzdított, nehogy kiejtsük az ťIstentŤ és a ťmagyartŤ.” (A kritikus részletet én emeltem ki.) Nem tudom, hogy a vezércikk írója mire alapozza ezt a megállapítását. Továbbra is csak azt mondhatom: nemzeti himnuszunk ismerete kötelező!! S ha nem lenne előírás a megtanítása, akkor is föladnám! Fohászkodjunk együtt Kölcsey szavával:

Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!

Ju­hász­né Sza­bó Er­zsé­bet (Budapest)

::Nyomtatható változat::