A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Aki ez év szeptemberében valamelyik felsőoktatási intézmény padjaiban szeretne ülni, annak hamarosan döntenie kell: a jelentkezési határidő február 15-én éjfélkor lejár. A reménybeli gólyák több ezer képzés közül választhatnak. Vajon az Evangélikus Hittudományi Egyetem mit kínál a teológia iránt érdeklődőknek? Erről beszélgettünk Szabó Lajos professzorral, az intézmény rektorával.

– Milyen képzések közül lehet választani jelenleg a hittudományi egyetemen?

– Az Evangélikus Hittudományi Egyetem képzéskínálatában a legrégebbi a teológus-lelkész szak, amelyet folyamatosan meghirdetünk. Ide várjuk azokat, akik elhívást kaptak, és a lelkészi pályát választják.

Újabb a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzés. Ide olyanokat várunk, akik nem elsősorban a lelkészi szolgálatban szeretnének tevékenykedni, hanem a gyülekezetekben egyfajta lelkészt segítő munkakört tudnának ellátni. Ezenkívül néhány éve beindult a kántorképzés is, ahová az egyházzenei utánpótlás végett várunk jelentkezőket.

Izgalmas terület még a hittanár-nevelő szak; ez azért is érdekes, mert az evangélikus egyházban egyedül nálunk folyik jelenleg hittanárképzés. Erre egyre nagyobb igény jelentkezik, hiszen szükség van rájuk: egyik oldalról felekezeti intézményeink iskolai hitoktatásában, másik oldalról pedig a gyülekezeti hitoktatásban is nagyon fontos a szakképzett hittanárok foglalkoztatása, nagyobb gyülekezeteknél ez már-már elvárás.

Az egyetem életében a legújabb képzési forma a teológus mesterszak. Erre elsősorban azokat várjuk, akik a teológia tudományában laikusként szeretnének elmélyedni, holott esetleg egészen más területen tevékenykednek. Ennek a képzésnek a célja egyfajta keresztény-evangélikus értelmiség megteremtése.

– Említette a katekéta-lelkipásztori munkatárs képzést. Mit jelent ez pontosan, és milyen lehetőségek vannak ezen a területen az elhelyezkedésre?

– Azt gondolom, hogy jelenleg még elég szerény az elhelyezkedési lehetőség, de mivel egyre inkább érezhető az, hogy a lelkészek „túlvállalják magukat”, túl sok területen tevékenykednek, ezért főleg a nagyobb gyülekezetek ráébrednek arra, hogy szükség van olyan tanult szakemberekre, akik adott esetben a lelkészi hivatalban vagy a gyülekezeti tagok látogatásának területén be tudnak kapcsolódni a közösség életébe. De legfőképpen – mai szóhasználattal élve – menedzserszerű hozzáállással segíthetik a gyülekezeti élet szervezését. Ez biztosan rengeteg terhet levenne a lelkészek válláról, főleg nagy gyülekezetekben. De én még a közepes méretű gyülekezetekben is el tudom képzelni, hogy – ha nem is főállásban, hanem részmunkaidőben – alkalmazzanak ezen a szakon végzetteket, éppen azért, hogy azokat a területeket, amelyeket a mai értelemben vett gyülekezetépítés igényel, ők le tudják fedni.

Ez mindenképpen egyfajta gyülekezeti megújulást hozna magával. Hiszen ezek a munkatársak nem csupán a gyülekezeti adminisztrációban vennének részt, hanem akár az ifjúsági munkában, a fiatalok aktivizálásában is, különböző programok szervezésével. A gyülekezetek életének megújulásához nagy szükség van missziói lelkületre és konkrét missziói tevékenységre. A katekéták sokat lendíthetnének ezen a területen.

– A lelkészképzésre visszatérve: az elhívatáson túl milyen képességek vagy adottságok szükségesek ahhoz, hogy valaki ezen a pályán helytálljon? Mit mérlegeljen az, aki ezt a hivatást választja?

– Az elhívatás mellett én a legfontosabbnak a mások iránti nyitottságot tartom. Azt, hogy aki lelkész szakra jön, az érdeklődjön a környezete iránt, vágyat érezzen az emberi életek kísérésére. Legyen természetes és alapvető szükséglet számára a másokkal való kommunikáció, hiszen ma a lelkészi szolgálat legfontosabb kérdése az, hogy az illető mennyire tudja megszólítani a környezetében élő embereket, nemcsak a szószékről, de a mindennapi találkozások alkalmával is.

Ugyancsak nagyon fontosnak tartom, hogy a jövendőbeli lelkésznek legyen alapműveltsége, tájékozottsága a művészetek, az irodalom terén. Egyre inkább megfogalmazódik ugyanis mostanában a gyülekezeti tagokban az az elvárás, hogy igényes, művelt vezetőjük legyen. Ennek nagyon nehéz megfelelni úgy, ha valakiben nincs meg már fiatalon a vers, a zene, az egyéb művészetek szeretete.

Fontos elvárás a jelentkezőkkel szemben a Bibliának bizonyos fokú ismerete, az, hogy a jelentkező ne itt kezdje vele az ismerkedést. Amit pedig a legszívesebben kiemelnék, és akár az elejére is tehettem volna – ami manapság minden felsőoktatási intézményben elvárás –, az a modern idegen nyelvek ismerete, hiszen a teológiai szakirodalom jelentős része angolul vagy németül olvasható, így már a tanulmányok alatt nagyon nagy helyzeti előnyben van, sokkal inkább ki tud bontakozni az, aki könnyebben megérti ezeket a szövegeket. Azt is észre kell vennünk, hogy megélénkült a gyülekezetek érdeklődése a külföldi partnergyülekezetek, -kapcsolatok iránt. Ez is része a gyülekezeti élet megelevenedésének, s ehhez nélkülözhetetlen a lelkész idegen nyelvű kommunikációja.

– Hogyan tudják felmérni mindezeket az adottságokat, amelyeket egy kamaszkorából éppen kilábaló fiatal nem feltétlenül tudott még kibontakoztatni, vagy egyszerűen csak nincs annyi tapasztalata, hogy ismeretlen emberek előtt, a vizsgadrukkal is küzdve meg tudja mutatni?

– Van egy alkalmassági vizsga, amelynek éppen az a lényege, hogy a felvételizőt több olyan beszédhelyzetnek, szituációnak tesszük ki, amelyben nyitottságát, érdeklődését vagy kíváncsiságát próbáljuk felmérni, hiszen ezek elengedhetetlenek a lelkészi pályához. Nyilvánvaló és érthető is, ha egy tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalnak nem feltétlenül az a szíve vágya, hogy mindenki előtt mindent kibeszéljen; lehet ez egyfajta késői serdülőkori sajátosság is. De ezeken a beszélgetéseken azért az illető alapbeállítottsága, környezetéhez való viszonyulása jól felmérhető – hogyan beszél másokról, mennyire toleráns, érdeklődő. A megértő és másokat elfogadó, harmóniát árasztó lelkület ma az egyik legfontosabb lelkészi tulajdonság.

Aki viszont nagyon zárkózott, vagy nagyon nehezen nyílik meg, az lehet, hogy jobban jár, ha egy kicsit vár, és nem egyből indul neki a lelkészképzésnek, hanem aktívan bekapcsolódik valamelyik gyülekezet életébe, kipróbálja magát. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha valaki egy élő közösségből jön, az óriási előnyt jelent, hiszen a tanulmányok során számottevő változást a gyülekezeti közösségbe épülés terén nem könnyű elérni.

– Mit üzenne azok számára egy mondatban, akik ezekben a napokban azon gondolkodnak, hogy ide adják be a jelentkezési lapjukat?

– Csak azt tudom mondani nekik, hogy nyílt szívvel, bátran és őszintén jöjjenek, mert szeretettel várjuk őket.

Laborczi Dóra

::Nyomtatható változat::