Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az emberi test és lélek szemben áll egymással: testünk e világhoz kötődik, lelkünk viszont Istenhez vágyódik. A sportolás, testgyakorlás, egészségünk meg- őrzése mégis fontos dolog, még ha a lélek edzése és ápolása előbbre való is. A sport és hitélet témakörét tekintve sok hasonlóság, párhuzam fedezhető fel. Vannak kulcsszavak, fogalmak, melyek mind a sport-, mind a hitélet területén lényegesek. Ilyen például a rendszeresség, az állhatatosság, az elkötelezettség, a hit, az odaadás vagy a lemondás.

Az eredményes sportoláshoz, fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges a rendszeresség, amely az edzésterhelés egyik alappillére is. Hitéletünkben is döntően fontos az Istennel való folyamatos kapcsolattartás imádságban, bibliaolvasásban, igehallgatásban. Luther Márton is hirdette a naponkénti megtérést. A bűnbánat, Istenhez fordulás lényeges lelki folyamat.

Ha valaki Jézussal akar járni, döntenie kell mellette, és állhatatosan kell követnie őt. A sportolónak, testgyakorlónak is el kell köteleznie magát egy adott sportág vagy az egészségesebb életmód mellett, ha eredményesen szeretné azt művelni. Állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát – biztat minket Pál apostol. Képe elsősorban a hitéletre vonatkozik, de társítsunk csak egy kicsit a futó helyzetével, aki nem veszi félvállról a versenyt vagy az edzést, és nem enged a fáradtság csábításának, hanem kész a holtpontokon is túljutva, új erőre kapva küzdeni tovább.

A hit szó első hallásra inkább a keresztény élethez kapcsolódik, de képzeljük csak magunk elé a súlyemelőt, aki nem hisz a sikerben, miközben a csúcs megdöntésére készül. Vajon milyen lelkesedéssel sportol valaki, ha nem hisz a fejlődésében, abban, hogy értelme van annak, amit cselekszik?

A „habituáció” az edzéselmélet egyik fontos fogalma. Röviden annyit jelent, hogy a megszokott inger nem fejt ki ingerületkiváltó hatást. Ha például valaki adott fejlettségi szint után nem változtat edzéseiben a rendszerességen, a gyakoriságon, az intenzitáson vagy a restitúciós időn (azaz a szervezet helyreállító folyamataira biztosított időn), nem tud továbblépni, fejlődni, és teljesítményében visszaesés következhet be. Nincsenek újabb ingerületkiváltó hatások, melyek változásra ösztökélnék a szervezetet.

Sok hívő ember is megfáradtan, fásultan éli keresztény életét: nincs lendülete, nem elég gyümölcsöző a szolgálata. A megoldás kulcsa a változtatásban van, hogy a megfáradt lélek új erőre kapjon, hogy ne tűnjön el „az első szeretet”, melyre a Jelenések könyve figyelmeztet.

A sport és hitélet is nehézségekkel, lemondásokkal jár. Az egészségét, erőnlétét javítani vágyó ember talán sokszor nehezen indul kocogni a finom vacsoraillat ellenében vagy valami jó televízió-műsor kezdetekor. A keresztény életet is nehézzé teszi a világ csábítása, és csak Krisztussal állhatunk helyt. Kemény elvárások ezek, de a célra tekintve megéri küzdeni, harcolni a „hit nemes harcát”, ahogy Pál apostol fogalmazott. Tőle idézném azt a sportból vett képet is, melyben bizonyságtételével minden keresztény testvért buzdít: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9,26–27)

(Megjelent az Erős Vár 2003. februári számában.)

Károlyfalvi Zsolt

::Nyomtatható változat::