A vasárnap igéje

Böjt 4. vasárnapja (Laetare)

Hozzászólás a cikkhez

Van olyan időszak a gyermek életében, amikor még nem tud beszélni, és óhajait mutogatással fejezi ki. Egyszer tanúja voltam annak, hogy egy kisgyermek, amikor úrrá lett rajta az éhség, összekulcsolt kezeit mutatta az édesanyjának. Szüleitől tehát elsők között azt tanulta meg, hogy az éhség csillapításához Isten áldására van szükség.

Mai igénk a pusztai vándorlás idejét idézi. Ha akkor Isten nem áldotta volna meg népét kenyérrel és itallal, mindnyájan odavesztek volna. Saját életünkből is tudjuk, hogy hűséges munkánk is csak akkor lesz eredményes, ha Isten megáldja. Ahogy a régi népi bölcsesség tartja: „Emberé a munka, Istené az áldás.”

Igénkben Urunk önmagát nevezi az élet kenyerének, testét pedig igazi ételnek, vérét igazi italnak mondja.

Az evangélium prológusában János így vezeti be bizonyságtételét: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,1–3) A 14. versben pedig ezt olvassuk: „Az Ige testté lett”. Ez a nagyon egyszerű mondat karácsony csodáját mondja el.

A mai igénket megelőző részben az ötezer ember csodás megvendégeléséről olvashatunk, akik – miután ettek – Jézust királlyá akarják tenni. Olyan királlyá, aki abban a szegényes környezetben is képes előteremteni az élet két nélkülözhetetlen feltételét, az ételt és az italt. Ezt követően mondja Urunk: „az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital” (Jn 6,55).

Az az étel, amit naponta magunkhoz szoktunk venni, a biológiai életet szolgálja. Azt az életet, amely a legjobb körülmények között is az enyészet felé tart. Lassan vagy gyorsan, de az élet elkopik – és éppen az éltető ételek miatt. Az elfogyasztott táplálék adja testünk melegét, s belőle merítenek erőt izmaink is. Ehhez a folyamathoz oxigénre van szükség, a segítségével végbemenő égési folyamat pedig pusztítja sejtjeinket. Ezért mondja Urunk: amit ti életnek mondotok, az valójában halál.

Az igazi élet alapja az, amit Jézus ad: az Ő teste és vére. Mert „az Ige testté lett”. Benne maga Isten öltött testet Jézus Krisztusban. Ezért az éltető étel és ital nem más, mint Urunk szavai, tettei és az Úr szent vacsorája. E három együtt jelenti Jézus testét és vérét, amiben az Ige testté lett.

Igénkben sokszor olvashatjuk az enni szót. Az utolsó versben pedig szó szerint a rágni kifejezés áll. Jól tudjuk: a helyes táplálkozás alapja az alapos rágás. A hányaveti étkezés gyomorbajhoz vezethet. Az „élet kenyerét” sem lehet csak úgy hányaveti módon enni. Jól „rágjuk meg”, mert csak akkor táplálja életünket.

Mindenekelőtt jól „rágjuk meg” Krisztus szavait. Például ezt: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12) Jól „rágd meg”, mit mondasz, amikor másvalakiről beszélsz, olyanról, aki nincs ott. Úgy szólj róla, ahogyan szeretnéd, ha rólad szólnának, amikor nem vagy jelen. Vagy például utóvezetés közben úgy reagálj a másik hibájára, ahogy elvárnád, hogy a te hibádra reagáljanak. Szívleljük meg Urunknak ezeket a szavait is: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18)

Másrészt „rágjuk meg” jól Urunk cselekedeteit is.

Útban Jeruzsálem felé tanítványai mindent és mindenkit elsöpörnek Mesterük útjából. A kiáltó vakot is el akarják hallgattatni, mert szerintük itt most nagyobb dolgok készülnek. Urunk a megváltás útján haladva mégis megáll a vak koldus mellett, és segít rajta. Az ismert történet arról is elgondolkoztathat minket: milyen sok segítő kezet visszautasítottunk már arra hivatkozva, hogy sietünk. Máskor a tanítványok elzavarták Urunktól az édesanyákat a gyermekeikkel, mondván, „fáradt az Úr”. Urunk azonban magához hívta, „átölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket” (Mk 10,16). Esténként fáradtan hazaérkező édesanyák és édesapák! Jó lenne, ha Urunk ezen cselekedetét is jobban „megrágnátok”! Bizony élet fakadna belőle.

Harmadrészt az úrvacsorában is „rágjuk meg” jól Urunkat. Ne csak időnként éljünk e szentséggel, ne csak a családban meggyökerezett szokásnak eleget téve, hanem mint akik valóban éhezzük a bűnbocsánatot, amely – ha szívünkig hat – újjáteremt.

Az alapos „rágásból” mindig élet támad. Olyan élet, amelyben Jézus Krisztus előttünk jár, hogy – belőle táplálkozva – már itt a földön is egymásra találjunk. Olyan élet ez, amely nem könnyű, de győzelmes, mert a földi lét határain túl az örök élet felé mutat.

Végül gondoljuk meg, hogy ha napjainkban meg is élénkült az egyház iránti érdeklődés, elveszítjük az ebben rejlő lehetőséget, ha csak magunkat tudjuk ajánlani. Ehelyett mindig Jézus Krisztusra mutassunk, aki az élet kenyere, és az élet itala.

Ha az Ő szavait jól „megrágjuk”, akkor nem a halált, hanem az életet tápláljuk magunkban.

IMÁDKOZZUNK!

Uram, add nekem is az élet táplálékát és az élet italát. Te magad légy mindennapi kenyerem, és így vezess az örök életre. Ámen.

Szabó Vilmos

::Nyomtatható változat::