A hét témája

Ravatalozóban ne készüljenek derűs társasági fotók

Hozzászólás a cikkhez

A hazánkban is hamarosan célegyenesbe forduló európai uniós kampánynak aligha tett jót az iraki háború. A kommunikációs szakemberek talán jobban tették volna, ha kivonják a forgalomból a „mosolyt kérünk!” jelszót. Az országos kampány arculatformálóinak ötlete pedig nem volt éppenséggel rossz: valóban ráférne erre a szomorú országra egy kicsivel több derű. Magyarországon a rendszerváltozás is amolyan fáradt forradalomként ment végbe, s az elmúlt hónapok különösen mosolytalannak bizonyultak. Több volt a gyűlölködő vicsor vagy a pengeéles száj, mint az őszinte mosoly. Még a szórakoztatónak szánt televíziós műsorok többségét is az ügyes technikus által odakevert gépi nevetés jellemzi. Egy ilyen világban a „mosolyt kérünk!” szlogent némi jóhiszeműséggel ugyanúgy pozitívan értékelhetnénk tehát, mint a dunai pontonhíd ötletét március 15-én. Hiszen ez az utóbbi szerkezet is a jelkép erejével próbált hatni: hidat kell képezni az eltérő vélemények között, össze kell kapcsolni a jobb- és a baloldalt. Mindenesetre tisztább üzenetet hordozott, mint némely, ugyancsak az EU-tagság előnyeit sugalló óriásplakát. Mert joggal tartották sokan bicskanyitogatónak azt a posztert, amely a csatlakozás ügyét ezzel a kérdéssel próbálta vonzóvá tenni: „Nyithatok-e kávézót Bécsben?” Alatta ott állt a „megnyugtató” válasz: igen. A mindenkori kisembernek aligha ez a legnagyobb gondja.

„Mosolyt kérünk!” – nehéz ettől a belénk szuggerált kéréstől szabadulnunk, amikor az Irak elleni légicsapásokról és azok magyar támogatásáról értesülünk.

„Mosolyt kérünk!” Ebben a mondatban az amerikai keep smiling idiotizmusát is érzem. Felháborít, hogy a 300 ezres amerikai hadsereget irányító Thomas Ray Franks tábornok a szórakoztatóipar „showtime!” köszöntésével lépett az őt váró újságírók tömege elé. Ezzel ugyanis velük összekacsintva azt jelezte, hogy kezdődhet a médiacirkusz. Ilyen szavakkal a Friderikusz-formájú nagy nevettetők vezetik be műsoraikat. Indulnak a cirkáló rakéták és a B–52-es bombázók: showtime! Keep smiling! Mosolyt kérünk!

Elkezdődött hát egy olyan valóságshow, amely nem egy luxusvilla mesterséges környezetében, hanem a sivatagban játszódik. Big Brother is watching you – írta annak idején Orwell, és tudjuk, hogy a gátlástalan médiaguruk ezt a drámai mondatot is elorozták tőle. A mondás azonban ma is érvényes, bár a szereposztás megváltozott. A Nagy Testvér figyel téged – tudták meg azok a német és francia diplomaták, akiknek nem éppen háborúpárti beszélgetéseit, mint kiderült, lehallgatták Brüsszelben. Szerintem nekik is hiába mondták utólag, hogy keep smi-ling, mosolyt kérünk!

Itthon sincs igazán kedvünk mosolyogni, amikor arról értesülünk, hogy „kárunk és portmányunk” (copyright Esterházy Péter, igaz még egy korábbi időből…) szolgai módon támogatja a kardcsörtetőket. Egy elsietve aláírt levél, a légtérhasználat igazi parlamenti döntés nélküli engedélyezése mindenesetre ezt a képet mutatja. És közben mondják: „mosolyt kérünk!”

A böjt amúgy sem a mosolygás ideje. Arra is emlékezünk ilyenkor, hogy Jézus a pusztába vonult. A katonák is a pusztába, a sivatagba mennek – de micsoda különbség! A hírek arról tudósítanak, hogy a harcoló alakulatok átlépték az Eufráteszt. Bibliaolvasó és kultúraértő emberek számára megszenteltnek számít ez a folyó. 1Móz 2,14 szerint az Éden kertjének megöntözésére szolgáló, négyfelé ágazó folyók egyike az Eufrátesz. Most nem éppen paradicsomi állapotok uralkodnak itt... 1Móz 15,18 szerint az Ábrahámnak, majd Józs 1,4 értelmében a Józsuének ígért föld határa is ez. Az ígéret földjét sem ilyennek képzeli az ember… Talán inkább a Jel 9,14–15 próféciája válik érvényessé, amely szerint a négy ítélő angyal eloldatik a nagy folyamnál, az Eufrátesznél, hogy megöljék az emberek egyharmadát? Ugyanebben az apokaliptikus könyvben olvasunk arról, hogy az Eufrátesz vize kiszárad (Jel 16,12) – ez a döbbenetes kép esetleg nem egy valóságos ökológiai katasztrófát vetít előre?

Tudunk-e mosolyogni olyan hírek hallatán, amelyek nemcsak a természet, hanem az ősi mezopotámiai kultúra pusztulásának veszélyeiről is szólnak?! Hammurappi szobrai és asszír domborművek, régészeti leletek, pótolhatatlan kéziratok eshetnek a háború áldozatául. Természetesen nem gondolom azt, hogy Szaddám Huszein diktatórikus rendszere jó gazdája lett volna ezeknek a hallatlan kincseknek. Magam is vallom, hogy a diktatúrát fel kell számolni, a terrornak nem szabad engedni. Csak éppen nem mindegy, milyen eszközökkel valósul ez meg. Szilágyi Domokos erdélyi költő nagyon pontosan fogalmaz: „Nem szabad szövetkeznünk / halál ellen – halállal” (Kis, szerelmes himnuszok).

Joggal háborodunk fel azon, ha az iszlám szent háborút hirdet egy kitűzött politikai cél érdekében. Ám nem hasonlóképpen jár-e el a nyugati világ, amikor modern keresztes háborút indít a fundamentalizmus vagy éppen a diktatúra ellen?! Nem kisebb személyiségnek, mint Konrad Raiser evangélikus lelkésznek, a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsa főtitkárának kellett George W. Busht figyelmeztetnie arra, hogy nem lenne szabad az Irak elleni háborúhoz vallási, sőt isteni legitimációt keresni. Szerinte az Egyesült Államok elnökének háborús szóhasználata „a vallásos nyelvezettel való visszaélés”. A vallás és a politika ilyen összemosása ellen az amerikai egyházak is felemelték szavukat, bizonyítva azt, hogy Isten igéje feljebbvaló a politikai lojalitásnál. A háború kitörése után elmondott beszédében Raiser utalt a humanitárius következményekre, polgári lakosok, köztük nők, gyermekek és idősek ártatlan halálára. A pápai nunciussal együtt felszólította a kormányokat arra, hogy vessenek véget a háborúnak, és Irak leszerelésének kérdését tegyék ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsa ügyévé. Az egyházakat pedig teológiai reflexióra és Isten vezetésének keresésére hívta fel. Közismert, hogy II. János Pál pápa több ízben is hasonló szellemben foglalt állást a háború kérdésében.

Az egyház sokszor hiányolt prófétai szolgálatához hozzátartozik, hogy egyaránt felemeli szavát a diktátor parancsuralmi rendszere és az ugyancsak az ököljogra hivatkozó fegyveres bosszúállás ellen. „Nem szabad szövetkezni halál ellen – halállal.”

„Mosolyt kérünk!” Ezekben a napokban a jogi érvekkel nem igazolható, pusztító háború képeit látva tőlem ne kérjen senki mosolyt. Ízlésesebb szlogent kellene választani, éppen az európai uniós csatlakozás kérdésének komolysága érdekében. Ravatalozóban ne villogjanak a vakuk, ne készüljenek derűs társasági fotók. A maga békétlen világában Jézus sem mosolygott, hanem éppenséggel sírt. Ezért a propagandisták szirénszava helyett inkább az evangélista józan hangjára figyelek, aki szerint Jézus „meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve szemeid elől.” (Lk 19,41)

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::