Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Az igaz olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Zsolt 1,3 (Fil 1,9.11; Jn 20,19–29; 1Pt 1,3–9; Zsolt 116) Lélekromboló világban az élő víz, a Szentírás igéi képesek csak lelkileg megtisztítani. Tükrében megláthatjuk igazi önmagunkat, mert a világ sokszor hazug, torz, indokolatlanul megszépített képet mutat rólunk. Ha ez a víz táplál, akkor teremhetjük az Isten tetszésének megfelelő gyümölcsöket. Múló és maradandó között meg fogjuk végre látni a különbséget, mert amit az Istent mellőző, őt tagadó, lekicsinyelő világ „közvetít”, az nagyon veszedelmes.

Jézus mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” Mt 18,20 (Hag 1,13; Ézs 42,10–16; Róm 14,1–12) Sokféle jó és hasznos szándékkal jöhetnek össze azonosan gondolkodó emberek. De minden más emberi közösségtől megkülönbözteti Jézus azt, amelyik az Ő nevében gyülekezik össze! Ahol Ő jelen van, ahol a Szentlélek hat, ahol az ige hangzik, ahol szentséggel élhetünk, ott ember és ember is „másként” találkozik egymással! Ahol nem érdekek vezérelnek, nem a különbségek dominálnak, ahol nem a teljesítmény számít. Jézus körül nem mint „egyféleképpen gondolkodók” ülünk le, hanem Isten családjának lehetünk tagjai: mindannyian bűnösök, ugyanakkor Krisztus által megváltottak.

Jézus megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jn 20,20 (1Sám 2,1; Jób 42,7–13/14–17/; Róm 14,13–23) Nagyon szeretnénk mi is látni Jézust, hiszen Ő nem egy dogma vagy egy kitalált történet hőse számunkra, hanem élő Úr! Vágyunk arra, hogy mint a tanítványok húsvét hajnalán, mi is rátekinthessünk a Feltámadottra – ez teljesen emberi megnyilvánulás. Számunkra azonban még hátra van a szemtől szembeni (Pál apostollal mondva: a színről színre való) látás ideje. Jézus pontosan tudja, hogy mit érzünk, mit szeretnénk, és nekünk, mai Tamásainak (is) ezt mondja: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Halljátok meg az Úr igéjét! Pere van az Úrnak az ország lakóival, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban. Hós 4,1 (Jn 17,15; 1Pt 1,22–25; Róm 15,1–6) Ügyész nagyapám régi törvénytárát lapozgatva sokat gondolkodtam a jogi fogalmak precízségén, a vádról, védelemről, bűnről alkotott tömör megállapításokon. Isten előtti helyzetünkkel összekapcsolva a mai napon – éppen Hóseás szavainak segítségével – megdöbbentő eredményre jutunk. Igazán nincs mit felhoznunk mentségül abban a „perben”, amelyben Isten bűneinket kéri számon rajtunk. A vádemelés jogos és igazságos, a vétek a legsúlyosabb „büntetési tételt” vonja maga után. A mi reménységünk csak és kizárólag Jézus. Ő életét adta, amikor a kereszten elvette a nekünk járó büntetést, hogy mi kegyelemben részesüljünk.

Jézus mondja: „Mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” Mt 21,22 (Zsolt 10,17; Jn 17,9–19; Róm 15,7–13) Korunk bizalmatlan embere gyanakodva fogadja a „nagy” ígéreteket. Saját ígéreteinket is milyen gyakran megszegjük... Jézus soha nem ejtett ki a száján olyan szót, amelyet ne gondolt volna 100%-osan komolyan, és ne tartott volna be maradéktalanul! Ebben az igében ésszel fel sem érhető, tág horizontot nyit a hívő ember előtt. Azt azonban végiggondoljuk-e, mikor megszólítjuk Istent, hogy milyen gazdagon megajándékozott minket már eddig is, és teszi nap mint nap, kérés nélkül is, s hogy legnagyobb ajándéka számunkra maga Jézus Krisztus?

Tanítványai odamentek Jézushoz, felébresztették, és ezt mondták: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Mt 8,25–26 (Zsolt 81,8; Lk 23,50–56; Róm 15,14–21) A Szentírás egyik legbátorítóbb üzenete így szól: ne félj! Isten ezt üzente már a próféták által – háromszáznál is több helyen olvashatjuk így vagy ehhez hasonlóan az Ó-és Újszövetségben –, Jézus is mondja, kérdi: miért félünk, miért nem elég erős a hitünk? Ahogyan a tanítványok a tengeren, mi is tele vagyunk félelmekkel, görcsökkel. Kérjük az Urat, hogy növelje hitünket, és láttassa meg velünk, ha hitetlen „vakságunkban” még nem látjuk: Ő nagyobb minden hatalomnál, erősebb minden veszedelemnél, mellette mindig biztonságban vagyunk. Rakjuk le nála bizalommal mindazt, ami alatt összeroskadnánk!

Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. Ézs 30,19 (Jn 14,13; Jn 12,44–50; Róm 15,22–33) Sokszor hallottam már én is, talán az Olvasó is nem hívő emberek szájából – főleg nehéz időkben – a cinikus megjegyzést: „Hol van most a te Istened, miért hallgat, miért nem nyilvánul meg?” Ahogyan a próféta mai igénkben, olyan biztos tudattal és szilárd hittel felelhetjük ilyen esetben a kételkedőknek: Isten és ember között élő, kétoldalú kommunikáció, igazi dialógus van! Ő Igéjében szól, tanít, int, vigasztal, bátorít, nevel, én imádságban hívhatom segítségül szent nevét, adhatok hálát, vallhatom meg bűneimet, kérhetem bocsánatát. Jézus Krisztus által mély és bensőséges szeretetkapcsolatban élhetünk az Atyával.

Kőháti Dorottya

::Nyomtatható változat::