Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Erzsébetvárosban, a Dob utca elején található egy emlékmű. Szabó Tamás műve elesett nőalakot ábrázol, de felirata szerint Carl Lutz embermentő tevékenységének állít emléket. Nap mint nap sokan mennek el mellette, valószínűleg többségük nem tudja, ki volt ő. Emlékezetünk hiányosságán segít Theo Tschuy végre magyarul is megjelent könyve (Becsület és bátorság. Carl Lutz és a budapesti zsidók). A szerző evangélikus teológus, az egyháztörténet doktora, aki sokat foglalkozott ökumenikus és emberjogi kérdésekkel, különös tekintettel Kelet-Európára.

Carl Lutz kis svájci faluban született. Özvegy édesanyja nevelte mélyen vallásos szellemben, anyagi nehézségek között. Kereskedelmi tanulmányai után álmai országába, Amerikába utazott. Néhány év fizikai munka után teológiai, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott. A húszas évektől a svájci diplomácia szolgálatába lépett. 1934-ben a palesztinai konzulátusra helyezték, és az ott töltött évek gyökeresen megváltoztatták a zsidókról alkotott nézeteit, amelyek addig nem voltak mentesek bizonyos előítéletektől. A zsidó lakosság elleni arab támadások felháborították, s emiatt élesen bírálta a brit kormányzat közönyét – ennek elismeréseként 1959-ben Haifán utcát neveztek el róla. A háború kitörésekor az eltávozott német követség ügyeinek intézését, a német érdekek diplomáciai képviseletét kapta feladatául. Megoldotta a német konzulátus személyzetének zökkenőmentes hazautazását, s közben jó kapcsolatokat szerzett a német hivatalokban – amelyeknek hasznát vette későbbi tevékenységénél, Budapesten is.

Néhány hónapig látta el ezt a munkát, utána Berlinbe helyezték Jugoszlávia érdekképviseletének ellátására. Az 1942-es évet már Svájc budapesti követségén kezdte mint alkonzul. Tapasztalatai alapján megkapta a brit érdekek képviseletét is. (Ekkor PaIesztina angol mandátum volt!) Sokat segített, főleg a gyermekek kijuttatásában. Lutz mentőakcióinak legjellegzetesebb formái az úgynevezett palesztinai bevándorlási igazolványokra épülő transzportlisták voltak, amelyek mintát jelentettek később más követségek számára is. Az 1942–43-as években főleg hajón – a Dunán és a Fekete-tengeren – sikerült a cionista szervezetekkel együttműködve több ezer zsidót az „ellenséges” brit területre irányítania.

Amikor 1944. március 19-én Hitler megszállta Magyarországot, tömegek kerültek életveszélybe. Lutz közreműködött a „Kasztnervonat” megszervezésében, de kiterjedt kapcsolatai ellenére nem tudta megakadályozni a nagy többség deportálását. 1944. október 15., a nyilas hatalomátvétel után egymást követték a megmaradt budapesti zsidóság elleni atrocitások. Sokan külföldi védelmet próbáltak szerezni, szerencsére akadtak diplomaták, akik nem tagadták meg a segítséget bajba jutott embertársaiktól. Perlasca spanyol, Rotta vatikáni, Wallenberg svéd ügyvivő mellett a svájci Lutz is komoly áldozatokat hozott. Az Idegen Érdekeket Képviselő Osztály foglalta el a Szabadság téri volt amerikai követség épületét, és ezt a szervet Lutz teljesen az üldözött zsidók mentésének szolgálatába állította.

Sokat írtak már a védett házakról, a nemzetközi vagy a kisgettó zsúfolt házairól, amelyek néhány hétig viszonylagos biztonságot adtak emberek tízezreinek. Carl Lutz nevéhez fűződik a Vadász utcai „üvegház” oltalmazása is, ahol nemcsak 3000 zsidó talált menedéket, de cionista igazolványgyár és ellenállási központ is működött.

Theo Tschuy beszámol a főváros ostromáról, az erzsébetvárosi „nagygettó” megmeneküléséről, amellyel kapcsolatban idézi Pfeffer Wildenbruch német városparancsnok Lutzhoz írt egy évtizeddel későbbi levelét. (Ezt és más, a nagygettónak állítólag nyújtott SS-védelmet ő is fenntartással fogadja. Mindenesetre bizonyítja, hogy Lutz minden kapcsolatát megmozgatta az üldözöttek védelmében.) Az életben maradt budapesti zsidókról összeállított statisztikából kitűnik, hogy a megmentett 124 000 főből 46 500 az ő közbenjárása révén menekült meg. Ehhez hozzászámította az ő védelme alatt működő, hamis iratokat gyártó cionista fiatalok által mentesített 20 000 személyt, illetve az 1942–44 között általa kivándoroltatottakat – öszszesen tehát 72 000 fő köszönheti Carl Lutznak az életét.

Mi lett a magyar holokauszt legnagyobb embermentőjének további sorsa? Otthoni fogadtatása közönyös, méltatlan volt. „Hatásköri túllépésnek” minősítették a tízezrek életét megmentő kollektív útlevelek kiadását, ami az általa szervezett mentőakciók megtagadását jelenti. (Tschuy elítéli hazája hivatalos köreinek rideg magatartását, amellyel hosszabban is foglalkozik, említve a svájciak által a határon a náciknak átadott 30 000 zsidó menekült tragédiáját is.)

Lutzot nagyon bántotta ez a méltánytalanság, de a magyar Csányi Magdával való második házassága új családi örömökkel vigasztalta. 1950-ben felkérték a Lutheránus Világszövetség izraeli kapcsolatainak rendezésére, amelyet a helyszínen példásan végre is hajtott.

Hosszú ideig csak zsidóktól kapott elismeréseket – az első köszönőlevelet még 1944 novemberében küldte neki Stern Samu. Két év múlva a 22. cionista világkongresszus ünnepelte, a Zsidó Nemzeti Alap beírta nevét az Aranykönyvbe. Kapott magyar kormányköszönetet és amerikai ezüstérmet is, de hazája, „a fukar, hegyi ország” hallgat érdemeiről, csak szülőfalujában lett díszpolgár.

Izraelben utca és emlékfák, Budapesten szobor és emléktábla hirdeti emlékét, tetteit. Talán ennél is többet ér az általa megmentettek – és az utókor – hálája! Theo Tschuy könyve sokat tehet e kiváló ember megismertetéséért. Monografikus alapossággal tárgyalja Carl Lutz életét és tevékenységét, terjedelmes függeléke jegyzetekkel és névmutatóval segíti a tárgyban elmélyedni kívánó olvasókat, akiknek száma remélhetőleg méltó lesz a könyvhöz és témájához.

Theo Tschuy „Becsület és bátorság. Carl Lutz és a budapesti zsidók” című könyve Simon Wiesenthal előszavával jelent meg a Well-Press Kiadó Kft. gondozásában Miskolcon, 2002-ben.

Róbert Péter

::Nyomtatható változat::