Kultúrkörök

Jezsó Ákos: Voksok és keresztek

Hozzászólás a cikkhez

Másfél évtizeddel ezelőtt reményekkel telve tekintettünk a jövőbe. Jezsó Ákos Voksok és keresztek címmel nemrégiben megjelent könyve a Kereszténydemokrata Néppárt tündöklésének és bukásának történetén keresztül szembesít sokunkat a reményekkel, és teszi érthetővé számunkra a mögöttünk hagyott tizenöt esztendőt. A kiválóan dokumentált, igényes kötet szerzője az oknyomozó riporter alaposságával tárja elénk a közelmúltat.

A tanulmánykötethez Mayer Mihály pécsi római katolikus püspök írt előszót, hangsúlyozva, hogy ebben ő maga nem a KDNP-ről akar beszélni, hanem a kereszténydemokráciáról. Arról az értékrendről, amelyet bármely politikai párt beleszőhet programjába, „pártprogrammá” válva azonban gyakorta kiüresedik, sőt akár visszaélések leplezését is szolgálhatja... A püspök bevezető gondolataiban a mai parlamenti demokrácia jobb és bal oldalának egyházpolitikáját is öszszefoglalja. A könyv egészének megértéséhez különösen jó „előszót” nyújt a baloldal leírásával. Némi leegyszerűsítéssel úgy fogalmaz, hogy a baloldal egy Isten nélküli zárt világban gondolkodik, a vallást és a vallási értékeket csupán megtűri. Számára a mindenkori napi tudomány állása az irányadó, ezért ígéretei csak a mai napra vonatkoznak. A múltat megkérdőjelezi, ezért válhat szemében gyűlöletkeltővé mindenki, aki a múltat felemlegeti. A baloldal a történelmi egyházak helyett – a fentiekből következően – szívesebben támogatja a szektákat. A püspök szerint ezzel szemben a jobboldal konzervativizmusa a kipróbált, bevált és megtapasztalt értékekre épít, vagyis az erkölcsre, illetőleg a múlt értékeire és tapasztalatára.

Jezsó Ákos a tényeket „beszélteti” arról, hogy mennyiben épített a Kereszténydemokrata Néppárt ezekre az említett pillérekre. Ő maga alig kommentál, ám egy rövid bevezető erejéig a történelmi visszapillantásnak is teret ad. Ebben Varga László egykori KDNP-elnök emlékeztet arra, hogy az egykori néppárt egyedülálló történelmi munkát végzett Magyarországon. A pártot a két világháború közötti keresztény szociális mozgalmakban részt vett nemzedék alapította 1944-ben, a német megszállás alatt. Igazi néppárt volt, és politikáját a testvéri szeretet légköre vezérelte, a valódi kereszténydemokrata eszmét tűzte ki céljául. Az 1947-es hírhedt kékcédulás szavazáskor valójában megnyerték a választást, amikor 62 képviselőjük jutott a parlamentbe. Mint ismeretes, 1949-re a Kommunista Párt lehetetlenné tette működésüket. Képviselői szétszóródtak, börtönbe kerültek, vagy külföldre menekültek. Fontos azonban tudni, hogy az „újraalapítók” 1989-ben ezt a pártot és egykori programját szerették volna életre kelteni.

A könyv szerzője a párt újjáalakulásának történetével kezdi sorait. Felidézve a rendszerváltás hajnalán éledező ellenzéki szellemi műhelyek szerveződésének körülményeit, leszögezi: Keresztes Sándor személyében egy sokat szenvedett, hiteles egykori képviselő kezdte újraéleszteni a pártot.

A szerző egyúttal hangsúlyozza azt a sajnálatos tényt is, hogy noha az egykori kommunista „egypárt” már nem, de a belügyminisztérium 1989-ben még elég erős volt ahhoz, hogy bomlasztó ügynököket építsen be az alakuló ellenzéki pártokba. Értesülése szerint ebben az időben a belügyi tárca páncélszekrényéből sok papírnak kelt lába, amelyek a zsarolás potenciális eszközeivé válhatnak. Bizonyára a mai jobboldali pártokban is vannak olyan emberek, akik egykor erőszakkal beszervezett pártállami ügynökök voltak. Talán ma már valóban jót akarnak a társadalomnak, ám elvileg ők mindmáig zsarolhatók... (Az átvilágítási törvény csak a III/III-as főcsoportfőnökségre vonatozik, a többi ügyosztály iratai időzített bombaként tűnhetnek fel bármelyik pillanatban – amint ez már a miniszterelnök esetében is megtörtént.)

A tanulmánykötet mindenesetre rámutat, hogy míg az egykori MSZMP elvtársai a tanult pártfegyelmet betartva (és a pártvagyont megörökölve) egységesen tudták folytatni politizálásukat az MSZP-ben, addig a jobboldal megosztott lett a kisebb pártokban. Sőt az esetlegesen beépült rebelliseknek köszönhetően még ezeken belül is pártharcok kezdődtek. A KDNP is erre a sorsra jutott. A sokáig egységes arculatot bírósági perek, székházfoglalások, verekedések, reformerek és rebellisek vitája, kizárások és egyéb botrányok váltották fel. A pártvezetőkből diktátorok lettek.

Mindeközben az MSZP a választási kampányában nem titkolta azt a stratégiáját, hogy meg kell osztani a jobboldalt, és le kell járatni az emberek előtt. Az előbb említettek alapján ezt nem is volt nehéz nekik megtenni. A szerző figyelemre méltónak tartja, hogy a pártot tönkretevő emberek felelősségre vonás nélkül távozhattak, és többen közülük feladatot kaptak a jelenlegi MSZP–SZDSZ vezette koalíciós kormány háttérmunkájában.

A Magyar Nemzet prominens újságírójának könyve – kordokumentum. Történelmünknek egy olyan korszakát ábrázolja, amelyben valószínűleg minden másképpen történt volna, ha az érintettek kimondatlanul is meghallották volna egyik püspökünk felszólítását: „Akinek sáros a keze, álljon félre!”

A kötet – amelynek függelékében elolvashatjuk a KDNP 100 pontos programját, valamint a párt I. kongresszusán, 1992-ben megfogalmazott téziseket is – a Válasz Kiadónál jelent meg.

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::