Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az egyházi iskolák helyzete, illetve a hitoktatás volt az EBBE legutóbbi, májusi ülésének témája

Az EBBE (Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület) májusi ülése az egyház iskolák, illetve a hitoktatás témájában tartotta kerekasztal-beszélgetését, amelyre Isó Dorottya veszprémi lelkésznőt és Tölli Balázst, a Soproni Evangélikus Gimnázium (Líceum) igazgatóját hívta meg. Gondolatébresztő bevezetőjük Isó Zoltán veszprémi lelkész – Ef 4,7–16 alapján a Krisztusban való nagykorúságról szóló – áhítata és rövid imaközösség után hangzott el.

Isó Dorottya (elsősorban) a gyülekezeti hitoktatással kapcsolatban osztotta meg tapasztalatait: a hittantanítás néhány csomópontját villantotta fel – gyakorlati szempontból.

Elsőként a hitoktatás helyzetének sokszínűségéről szólt. Úgy vélte: olyan körülmények között kell oktatnunk, amit nem az egyház alakít ki, és amelyben csoda, ha a gyermekekben meggyökerezik valami.

Ezt követően a szekularizáció hittantanításunkra gyakorolt hatásáról beszélt. A gyermekek zöme „gyökértelen”, senki nem tanítja őket imádkozni, és jó, hogy a szülők legalább küldik őket a templomba, ha már ők maguk nem jönnek el velük. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a világ szabadossága az ősi törvényeket dönti le, amit a Tízparancsolat bűnnek mond, nem bűn többé.

Az oktatók alkalmasságát és felkészültségét vizsgálva megállapította: mindannyian a diakóniai teológia utáni korszakban vagyunk, és még nem találtunk vissza a lutheri bibliaértelmezéshez. Hitoktatásunkban ezért sokkal többször tanítunk hasznos (ún. kultúrprotestáns) ismereteket, mint Isten üdvtervét, mely Krisztus keresztjére irányul. Sokszor hangsúlyozzuk az ember szabad döntését – holott az ember kegyelemre szorultságát kellene tanítanunk.

Sok hittantanár munkáját nehezíti meg az oktatáshoz szükséges segédanyagok szegényes volta. Kevés hittankönyvünk van, munkafüzetek sincsenek. A „hivatalosak” tekintete elsősorban az egyházi iskolákra szegeződik, ami első lépésnek elfogadható, de feltétlenül követnie kellene a többi körülmény feldolgozásának. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület katechetikai munkacsoportja igyekszik e felelősségből részt vállalni: a Magassy Sándor által készített hittankönyvet felhasználva kidolgoztak egy „szórványprogramot”, amely egy bibliai olvasókönyvet és öt munkafüzetet tartalmaz.

Tölli Balázs a soproni líceumban szerzett tapasztalatairól beszélt, amelyben 1995-től kezdett dolgozni. Az iskola egy része az államtól került vissza, ám a tantestületnek még most (12 év után) is csupán a kisebb része evangélikus.

A cél az, hogy egy olyan diákgyülekezet épüljön az evangélikus iskolákban, amelynek tagjai szorosan tartják a kapcsolatot saját gyülekezetükkel – de akik megélik azt a közösséget is, amit egy kortárs közösség tud nyújtani számukra.

Az ökumenikus oktatással kapcsolatban elmondta: evangélikus intézményeinkhez hasonlóan a líceumban is sok katolikus gyermek tanul. Úgy vélte: fontos lenne elérni, hogy a katolikus hittanon legalább az evangélikus kereszténység alapjairól legyen szó. (Sajnálatos tapasztalat, hogy még a felvételire érkező diákok között is akad olyan, aki nem tud a katolikus egyházon kívül más keresztény felekezetről…)

Gyerekeinkben tudatosítani kell, hogy bármilyen közösségben, környezetben vállalják fel, hogy ők kicsodák. Még akkor is, ha ez kockázatokkal jár együtt – hiszen lenézhetik, megvethetik őket érte. Maga az intézmény közvetít egy olyan értékrendet, amely világos, egyértelmű, és bizonyos esetekben nem tűr megalkuvást. Adott esetben az evangélikus intézménynek fel kell vállalnia, hogy egyes állami kötelezettségeket csak módjával teljesít.

Például merjen nemet mondani arra a kezdeményezésre, amely osztályfőnöki órán egy ún. drogtáska segítségével bemutatná a diákoknak a különféle drogfajtákat. Ehhez bátorság is szükséges – ám fiataljaink jól járnak vele, ha megtapasztalhatják, hogy e magatartás nem ismeretlen az evangélikus egyházban.

Szakács Tamás

Regionális hozzárendelés: Budapest–Kelenföldi Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::