A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Bagdad - a nemzetgyűlés épülete egy háború előtt készült képeslapon

Az ősi Mezopotámia három nagy civilizáció otthona: délen a sumér és babiloni, északon az asszír civilizáció virágzott. Urban, Babilonban, Ninivében és más romvárosokban a régészek ebből a korból származó monumentális palotákat, zikurratokat és védőfalakat tártak fel. Fennmaradt több ezer ékírásos tábla, többek között a Gilgames-eposz, a Bibliából is ismert özönvíztörténet egyik változata is.

Hammurappi törvénykönyve azt hirdette: az erős nem nyomhatja el a gyöngét. Birodalma Kr. e. 1792–1750-ig tartott, az úgynevezett Újbabiloni Birodalom csak később, Kr. e. 626–539 között létezett, míg Kűrosz perzsa király be nem vonult Babilonba. A perzsákat viszont Nagy Sándor igázta le Kr. e 331-ben. Végül a 7. században muszlim–arab hódítók diadalmaskodtak a régióban. Érdekes adalék lehet számunkra a mai világpolitikai helyzetben, hogy 1921-ben brit védnökség alatt monarchia jött létre, majd 1970-től Szaddam Huszein zsarnokként uralkodott az országban. Mint ismeretes, a szövetségesek legyőzték, uralma véget ért.

A háború okozta sebek azonban bekötözésre várnak. „Több átláthatóságot és még ennél is több alázatot követel még a háború utáni misszió” – olvashatjuk egy értékelő cikkben. Nem lesz könnyű megmutatni a nyugati világ többletét. Őszinte tisztelettel hajtom meg fejemet Papp Lajos szívsebész előtt, aki a háború közepén önként kiment Irakba, hogy gyógyítsa az áldozatokat. Kár, hogy nem éltek a segítségével.

A BBC tudósításai szerint a fosztogató csőcselék múzeumokba tört be Bagdadban, számos kerámiát és szobrot összetörtek, felgyújtották az egyetemi könyvtárat, amelyben évszázados kéziratokat őriznek. A mai napig folytatódnak a rablások a városban. Amikor egy bagdaditól megkérdezték, mi ennek az oka, azt válaszolta: azért tesznek így, mert a boltok zárva vannak, és a családok éheznek.

A levegőből amerikai és brit repülők bombázták az emberiség bölcsőjét, és oltották ki nagyon sok civil ember életét. Nem lesz könnyű megértetni, hogy mindez a felszabadításukért történt. Minden józan gondolkodású emberben felvetődik a kérdés: a felszabadítók miért nem gátolták meg a szörnyűségeket? Ugyanakkor északon a kurdok, délebbre a szunniták, majd még délebbre a síiták követelnek autonómiát.

Engem mélyen érint mindaz, ami Irakban történt és történik. Én még járhattam bölcsőhelyünk körül a régi Mezopotámiában 1969–70–71-ben, segédlelkészi szolgálatom mellett ugyanis évenként két hónapot dolgoztam elektrotechnikusként a bagdadi nemzetközi vásár magyar pavilonjában. Szabadidőmben igyekeztem bejárni a régi ószövetségi helyeket.

A kedves olvasót ezúttal három bibliai városba szeretném elkalauzolni. Kérem, nyissa ki a Bibliáját, és keresse meg „A patriarchák vándorlásai” című térképet. Induljunk el délről észak felé, Urból Ninivébe. Tanulságos lehet ez az út.

Ur – Ábrahám otthona

Ur Kr. e. 2500 körül élte a fénykorát, Ábrám 2000 táján élt itt rokonaival. Wolf Schneider több mint 30 éve megjelent „Városok Urtól Utópiáig” című könyvében így hasonlította össze a települést Los Angelesszel: „Urban olajmécsesek pislákoltak, Los Angeles éjjel neonfényben úszik. Ur még emberi volt, 3000 évig virágzott, Los Angeles fénykora még csak fél évszázados. Vajon meddig tart még?”

Csak levetett saruval járhatunk Ur szűk, girbe-gurba utcáin, a többnyire egyemeletes házak romjai között. Az évezredek homokja betemette az öntözőcsatornákat, a környék elsivatagosodott. Az Eufrátesz 15 km-re vájt új medret magának.

Ábrahám hite azonban mindvégig megmaradt. Amint a Zsidókhoz írt levélben is olvashatjuk: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.” (Zsid 11,8) Isten választotta ki Ábrahámot egy olyan családból, amely más isteneket tisztelt, kivezette őt Urból, és elvezérelte az ígéret földjére. Ma is vannak ilyen csodák, amikor valakit egy nem keresztény családban megszólít és magához térít a feltámadott Úr.

Babilon – az elbizakodottság iskolapéldája

Babilon a Kr. e. 8. és 6. században egy hatalmas birodalom fővárosa volt, a gőgős, romlott újbabiloni rendszer központja. A Nabukadneccar által építtetett település minden alkotása pompázatos és óriási, csak éppen Isten ellen irányuló volt, amit a legszembetűnőbben a bábeli torony bizonyít. Ma romváros az Eufrátesz partján. A téglalap alakú várost valamikor egy nyolc kaput tartalmazó fal vette körül, ezek közül leghíresebb az Istár-kapu. (Az eredetit Berlinben láthatjuk.)

Amikor itt jártam, a fogsági prófétákra, elsősorban Ézsaiásra gondoltam, akiben Isten vigasztalót támasztott a foglyok számára. Őrá gondoltam, aki vigasztalt egy szebb jövő ígéretével, de sokszor nem volt képes elhinni, hogy Isten a nép szétszórt, elgyötört maradékát még egyszer szabaddá teheti. Mégis megtörténhetett.

Az „Egyházunk mai fogsága” című levélben ezt olvashatjuk: „egyházunk mai fogsága a szekularizmus, ami a reánk bízott evangéliumi tanítástól való könnyed eltérés, a minket körülvevő és csábító világ értékrendjeinek való behódolás és az egyre erősödő anyagias gondolkozás”. Hiszem, hogy bűneinkből, tévelygéseinkből, mai babiloni fogságunkból egyedül csak Jézus Krisztus tud kiszabadítani minket. Nélküle szétporladunk, és rommá lehet egyházunk a Duna partján.

Ninive – Jónás városa

Ninive a Kr. e. 11. századtól az asszír birodalom fővárosa volt. Ma Irak második legnagyobb városa, és Moszul a neve.

A keresztény hagyomány szerint az itt élők nagyon hamar elfogadták a keresztény hitet, és a város melletti Jónás-dombon a 4. században már kolostor állt. A körülötte lévő település a 6–7. században püspöki székhely volt. Mára az iszlám szorításában egyedül ezen a környéken maradtak meg nesztoriánus keresztény közösségek, amelyek a régi Kurdisztánhoz tartoztak. Igaz, a kurdoknak soha nem volt saját hazájuk, Szíria, Irak, Törökország és Örményország területén laknak – állandó feszültséggócként az országok testében. (Amikor egy embereket és kecskéket szállító éjszakai autóbuszon utaztam Bagdadból Ninivébe, egymás után ellenőriztek engem az iraki katonák, hogy nincs-e nálam fegyver a kurdoknak. Még a kenyeremet is kettétörték, abban is fegyvert keresve.)

Nehéz lesz Irakban békességet teremteni. Még eligazító, bölcs tanácsot sem könnyű adni. Úgy gondolom, Babits Jónás imája többünkben visszhangra talál: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s ugy hordom régi sok hiú-szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé…”

Bolla Árpád

::Nyomtatható változat::