A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Lejtőre jutva eleinte nehéz, később egyre lehetetlenebb megállni. A világ lassan, ám a gyorsulás törvénye szerint egyre nagyobb tempóban halad a szakadék felé. A nagy Ellenség – hol „Nagy Testvér”-nek, hol sikerre, gazdagságra csábító óriásreklámnak álcázva magát – először a maga oldalára terelgeti a gyanútlan embereket, és amikor ott már elegen összegyűltek, rútságát is felfedi.

Ekkor sokan azok közül, akik zavartalan élvezettel rágcsálták a kekszet a legkülönfélébb horror-, akció- és egyéb filmeket ontó tv-készülék előtt, vagy loholtak a siker felé vivő utak egyikén – riadtan, mint álmukból ébredők – dörzsölgetni kezdik szemüket. Dehogyis látták, s talán még mindig nem látják az összefüggést, de azt már tudják, hogy ők nem ezt akarták.

Csakhogy a nagy méregkeverőt ez egyáltalán nem zavarja. Ami mellett a többség dönt, az a demokrácia szabálya szerint érvényes a kisebbségre is. Tehát akár jogi alapon sem ítélhető el a Világ fejedelme, ahogyan a Biblia nevezi még őt. Szabadon garázdálkodhat – a többség mellette voksolt.

Ám legyen óvatos, aki Isten népéhez tartozóként most az e világi választásokra asszociálva érzi ökölbe szorulni a kezét. Senki ne gondolja, hogy ő az e világi választása szerint áll egyik vagy másik oldalon. A nagy hitetőnek ugyanis minden egyes földi tömörülésben ott vannak az alattvalói, miként azok is, akik a mennyei Atyához tartozónak vallják magukat. És most az sem érdekes, hogy melyik fajtából van feltehetően több vagy kevesebb egyik vagy másik tömörülésben. Aki mégis így osztályoz, az a Diabolosz táborát erősíti, szándékán kívül is.

Isten népének most egyetlen szempont szerint szabad rendezni sorait: ahogyan a vasreszelék is összerendeződik, amikor a mágnes közelít feléje. Az egyetlen szempont: mit tanított, mit élt elénk Jézus.

Harciasabb típusú emberek előszeretettel mutatnak rá a korbácsot ragadó, asztalokat felborogató Jézusra, a haragvó Úrra. Eltekintve a nála megmutatkozó haragvás és szelídség arányától, az a döntő ebben a képben, hogy az Atyának felszentelt hajlékon belül a mammon kufárjai ügyködtek az igaz Isten tiszteletére, imádására összegyűltek között. Abban az egyben tehát biztosak lehetünk, hogy az efféle cselekedet mindenkor Isten haragját vonja maga után.

Isten a szíveket vizsgálja, nem a koponyákat. Mert ami ebben van, az úgyis bekerül a szívbe, ha valódi. Isten előtt teljesen mindegy, ki melyik felekezet, párt, tömörülés tagja. Mit lát az egyes ember szívében? – ez a döntő.

Most mindennél fontosabb az Igével táplálkozni, anélkül hogy ahhoz hozzátennénk, vagy abból elvennénk valamit. Tekintetünket a testben közénk jött Isten Fiára összpontosítani, figyelmünket földi, e világi dolgoktól függetleníteni a töltekezés ideje alatt, hogy azután – a Menny levegőjével átitatódva – Isten használni tudjon bennünket a világ, embertársaink javára, és segítségünkre tudjon lenni a földi kuszaságok közötti eligazodásban.

Az Útmutató mai igéiben is az élő Isten szól hozzánk Pál apostolon keresztül: „A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek!” (Fil 1,27) Jeremiás prófétán keresztül pedig biztosít mai helyzetünkben is bennünket: nem fordul el tőlünk, jót tesz velünk, egy útra terel, és egy szívet ad nékünk, feltéve – de ezt már én gondolom –, ha mi nem ragaszkodunk a „különszívűséghez”.

Szántó Vilmosné

::Nyomtatható változat::