Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Itt az ideje, hogy elővegyük a kerékpárunkat a sufniból. Pumpáljuk fel a lapos kerekeket, vizsgáljuk meg, hogy nem szivárog-e valahol a levegő, és ellenőrizzük a fékeket. Először ne merészkedjünk hosszabb kirándulásra, kezdetben elégedjünk meg rövidebb próbautakkal, míg a tél folyamán esetleg elveszített és az élvezetes kerékpározáshoz szükséges kondíciónk visszatér.

Kerékpározás közben ügyeljünk arra, hogy a bennünket körülvevő világ iránti nyitottságunkat meg ne törje a kerékpározással együtt járó erőfeszítés, illetve az arra irányuló koncentráció. Ismerőseinket széles mosollyal, a kormányról magasra emelt kézzel köszöntsük, de ha időnkből futja, meg is állhatunk velük néhány szót váltani. Ez a nyitottság és könnyedség, ha elsőre nem is sikerül, némi tréning és gyakorlás után mindenki számára elsajátítható. Ha lehetőség nyílik rá, ajándékozzuk meg magunkat a szabad természetben történő kerékpározás örömével. Tűzzünk ki magunk elé egy célt, ami túlzott erőfeszítés nélkül elérhető, mint például egy humánus dombtető. A felfelé való gyötrelmes tekerés közben erőt adhat a cél tudományosan nem igazolt, de a kerékpáros számára érzékelhető vonzása, illetve az a törvényszerűség, miszerint minden emelkedő után lejtő következik. A dombtetőre érve álljunk meg! Nem szabad azonnal – az elért cél, a megvalósított feladat örömének átélése nélkül – a mielőbbi száguldás kísértésébe esni. Támasszuk le a kerékpárunkat, és tegyünk pár lépést a dombtetőn. Tekintsünk vissza a megtett útra. Engedjük, hogy célunk elérésének öröme feloldja, magába olvassza a megtett út gyötrelmeit. Értsük meg, hogy a felfelé való tekerés kínjaival együtt teljes és igazi a dombtető öröme. Gondoljunk arra is, hogy talán egykor majd így fogunk, így tudunk visszatekinteni egész életünkre.

Ezután hordozzuk körbe a horizonton a tekintetünket. Nézzük az eget, a felhőket, a hegyeket. Az erőlködéstől még szaporán lélegezve érezzük a friss levegő ízét, illatát. Verejtékben úszó arcunkat a nap szelíden, fényben fürdeti. Szívünk szaporán ver, ereinkben lüktet a vér. Élünk. És egy csodálatos világ, a természet, a teremtettség részei vagyunk. A pillanat nagyszerűségéhez illik egy szép zsoltár. A nyeregtáskából vegyük elő a Bibliánkat, és kedvünkre válasszunk egyet a 150 közül.

Tudatosítsuk magunkban, és éljük át a kerékpározásban rejlő harmóniát. Isten, ember, technika és természet tökéletes egysége ez. Olyan egység, melynek résztvevői egymás számára, egymást szolgálva, közben önmagukat is kiteljesítve vannak jelen, anélkül hogy bármelyik is kihasználná, veszélyeztetné a másikat.

Az autó minden kétséget kizárólag a technika fejlődésének zseniális eredménye. Az embert azonban puhánnyá, ráadásul felszínessé és felületessé teszi. Egészen közel hozza a távolit, elérhetővé teszi a máskülönben elérhetetlent, megspórolja nekünk az út gyötrelmeit. Elhiteti velünk, hogy többre vagyunk képesek annál, mint amit valóban meg tudunk tenni. Az autó hazudik nekünk, miközben magából gyilkos mérget permetez. Természetesen ne váljunk fanatikusokká. Ha feleségünknél szülési fájdalmak jelentkeznek, ne a kerékpárunkkal álljunk elő. Mindazonáltal amikor csak lehetséges, a kerékpárt válasszuk közlekedési eszközül. Valahányszor kétkerekűnket részesítjük előnyben az autónkkal szemben, a természet hálás köszönetét könyvelhetjük el.

Az emberközelibb, természetbarát, az utcán, útközben hirtelen előadódó, véletlenszerű találkozásokból születő lelkipásztori beszélgetéseket is lehetővé tevő munkavégzés érdekében a lelkészi hivatalokat célszerű szolgálati kerékpárokkal felszerelni. A lelkészi esküben elhangzó „példás élet” komolyan vételéből is a kerékpáros életforma megvalósítása következik.

Végül nézzük a rendszeres kerékpározás eddig nem említett áldásait. A dohányos kevesebbet dohányzik. A súlyfelesleggel küzdő fogyni kezd. Az idős fiatalodik. A sápadt kipirul. A gyenge felerősödik. Az alacsony önértékelésű nyeregben érezheti magát.

Az emberi találmányok szinte mindegyike „kétértelmű”: látszólagos hasznossága mellett a természetet veszélyeztető, illetve egészségtelen. A kerékpár tökéletes. Isteni eredetéről nem lehetnek kétségeink. Ha mégis, akkor kéretik elolvasni Ezékiel próféta könyvének első fejezetéből a 15.-től a 21. versig terjedő szakaszt.

Szeretetlenség lenne, ha nem gondolnék azokra, akik számára az általam leírtak különböző okokból nem megvalósíthatók. Két év kényszerű szünet után újra kerékpárral megtett kilométerek felett örvendezve születtek a fenti gondolatok. Nyilvánvaló tény azonban, hogy a kerékpár, illetve a kerékpározás lehetősége Isten irántunk való szeretetének gazdag, tarka csokrából mindössze egyetlen szál csupán.

Németh Zoltán

::Nyomtatható változat::